A belügy belügyeiről

Azért tudnak élni ott a Belügyminisztériumban is, az már igaz. Miközben kevély tartású miniszterelnökünk egyfolytában az állami apparátus ésszerű csökkentéséről beszél, olvasom, hogy Juhász Gábor, a BM politikai államtitkára (ne keverjük a kastélytulajdonos honvédelmi miniszterrel, fáradt tekintetű Juhász Ferenccel) havi háromszázezer forintért fényképezteti magát nyilvános fellépésein, közpénzből persze. (Gyengébb manöken a felét sem kapja.)
Hogy most aztán ennyire szép államférfi-e a belügyi komisszár, vagy ilyen jól áll anyagilag Jegesyné Lamperth Mónika excellenciás asszony tárcája, nem az én tisztem megítélni.
Itt jegyzem meg, hogy államtitkár uramnak önkormányzati kérdésekben jártas tanácsadója is van, de ő csak szerény százhetvenezret kap ezért – igaz, sok munkája nem lehet, ugyanis Juhász uram például legutóbb kijelentette, jövőre százmilliárdos elvonással kell számolniuk az önkormányzatoknak.
Az egész lényege persze csak annyi, hogy mint látható, hál’ istennek van pénze a Belügyminisztériumnak, csak hát nem lehet azt úgy hirtelenjében hoci-nesze kiosztani. Kell egy bizonyos sorrend. Először a vezérkar jut pénzhez, udvari fotóshoz, tanácsadókhoz. Jövőre már az önkormányzatok is megkapják a visszatartott milliárdokat (bár semmit sem érnek vele, ha netán tényleg elvonják a fotogén Juhász Gábor által említett százmilliárdot). Aztán már csak két, legfeljebb három év, és rendőreink, tűzoltóink is fizetést kapnak majd alamizsna helyett.