A félholtra vert könyvtulajdonos

A bázeli ősnyomdászat jelentős alakja volt Johann Amerbach (1441–1513), a sokoldalúan képzett magiszter, aki nemcsak a könyvkészítés technikájának fizikai részéhez értett, hanem a szellemihez is. Amerbach maga is tudós ember volt. Párizsban végezte az egyetemet, és valószínűleg Velencében sajátította el a nyomdászat minden csínját-bínját. 1477-ben kezdte meg bázeli könyvkiadói tevékenységét. Jó barátságban lévén kora számos kiváló humanistájával, könnyűszerrel nyerte meg őket egy-egy könyvének szöveggondozásához, de ilyen feladatokat maga is elvégzett. Munkatársa lett például hajdani tanára is, Johannes Lapide, a párizsi egyetem rektora, akinek jelentős szerepe volt a Sorbonne első nyomdájának létrehozásában is. Amerbach elsősorban teológiai munkákat adott ki, bibliákat, prédikációs gyűjteményeket, elméleti homiletikai munkákat és néhány egyházatyát. Szent Ágoston és Ambrus szövegkiadása a maga korában is példamutató alapossággal készült.
Szentírást többször is megjelentetett, az 1492–94 között kiadott Biblia cum Concordantiis Veteris et Novi Testamenti, amelyen nem tüntette fel sem a megjelenés helyét, sem az idejét vagy a kiadvány kiadóját, már a sokadik Amerbach-féle Biblia volt. Magyarországra is eljutott e kiadás több példánya, még nálunk sem számít nagy ritkaságnak ez a szép, de egyszerű, vaskos kötet. Az egyik fatáblás, vaknyomásos kötésű Bibliát, amelyről a történelmi viszontagságok során eltűntek a koptatók és kapcsok, csak szegényesen díszítették, az iniciálék üresen hagyott helyeit egyáltalán nem töltötték ki, vagy csak a legegyszerűbb vörös-kék kezdőbetűket rajzolták be. A használatot ez persze nem nehezíti, csupán annak a jele, hogy kispénzű olvasók számára készült a kötet.
A könyv üres lapjain legalább három-négy hajdani tulajdonos hagyta ott keze vonását, az írásképek és a dátumok alapján az ezerhatszázas években. A nevüket sem igen titkolták, ám mai kibetűzésüket sokszor akadályozza a papír szakadozottsága, gyűröttsége, a tinta- és egyéb foltok; egyszóval az elmúlt félezer esztendő számtalan megpróbáltatásának nyoma.
Szerencsére nem minden szövegrész olvashatatlan. Bizonyos például, hogy szikszói nemzetségű Dákó Miklós egyik tulajdonosa volt a Bibliának, és ezt a tényt többször is feljegyezte, egy helyütt pedig, saját nevénél kisebb betűkkel, latinul Isten irgalmáért fohászkodott. Talán az ő könyvhasználata után jegyezte föl nevét Acza Orbán a putnoki erődítményben 1664-ben. Urbanus Litteratus, ahogyan magát nevezte, még azt is elárulta, hogy honnan származik, ám ezzel az adattal további fejtörést okoz. Ezt írta ugyanis a könyv elejére és végére: De Sancfalua. Különös lenne, ha a Kiskunfélegyháza közelében található Szank lett volna szülőfaluja, hiszen ebben az időszakban a település valószínűleg már elnéptelenedett.
Egy másik bejegyzés korát is könnyen meghatározhatjuk a közölt adatok alapján: „Ego Frater Franciscus Johannes Seghedy Guardian emeritus Gyöngyösiensis et Praesidens Nagy Szeöleösiensis Capellanus” – olvasható a szennylap rectóján. Szegedi Ferenc János 1656-ban lett gyöngyösi házfőnök, nagyszőlősi elöljáróvá 1672 májusában nevezték ki. Nem volt könnyű élete: egy szeptemberi éjszakán a Munkács vára ellen gyülekező bujdosó katonák megrohanták kolostorát. A martalócok nemcsak kifosztották a barátokat, mindenekelőtt a templomot, hanem alaposan helybenhagyták mindhárom ott élő szerzetest, kivált Szegedi Ferenc Jánost. A prezidenst félholtra verték, és kihajították az udvarra. A kolostor – már ami a pusztítás után megmaradt belőle – a szörnyű támadás után tizennyolc évre gazdátlan maradt. A fenti sorokat tehát Szegedi minden bizonnyal 1672 nyara végén jegyezte föl, még a rajtaütés előtt, hiszen később aligha lett volna lehetősége tollat fogni. Rejtély, hogy a könyv hogyan menekedett meg a rablótámadástól, és mi módon került vissza Gyöngyösre. De valamilyen úton mégis „túlélte” a fosztogatást, ami nem csupán azért nagy szerencse, mert így ma gazdagabbak lehetünk egy ősnyomtatvánnyal, hanem azért is, mert a számtalan tollpróba és possessori bejegyzés mellett hosszabb összefüggő szövegek, többek között egy XVI–XVII. századi orvosi recept is olvasható benne.