Csak állunk és bámulunk

Úgy hallottam, hogy nincs kampány. Kampány az, amikor bizonyos célok érdekében megengedett fegyverekkel igyekeznek meggyőzni valakik valakiket valamiről. Hivatalosabban: társadalmi, politikai célt szolgáló gyorsított ütemű alkalmi tömegmunka. Ha így veszem, nincs kampány. Ha azonban azt hallom, hogy hajrá, üsd, vágd, nem apád, forduljon fel Orbán Szélkakas Viktor, jobban imádjuk Gyurcsány Ferencet, mint az Istent, drága népem, annyi segélyt kapsz, hogy belefulladsz, akkor ez már kampány. Ha az MSZP tagadja, akkor füllent, lódít vagy hazudik. Bár az utóbbival csínján kellene bánni. Tíz évvel ezelőtt elvesztettem egy pert, mert azt írtam valakiről, hogy hazudott. Tény, hogy nem mondott igazat, de a bíró úgy látta, a minősítés nagyon sértő. Egyezzünk ki egy „valótlant állítás”-ban.
Hol vagytok, szép kilencvenes évek? Mostanság, ha kell, bárki úgy hazudik, mint a vízfolyás. Több politikusnak ez a kedvenc sportja. A hazudozáshoz két ember kell, az egyik mondja, a másik elhiszi. A magyar társadalom mélyrétege, akiknek szavazatára nagyon számít az MSZP, teljes tudathasadásban leledzik. Kinek higgyenek? Mit higgyenek? Azt, amit a Mokka vagy a Nap-kelte üzen, amit a Népszabadság ír? Vagy amit a pénztárcájuk mutat? Esetleg Gyurcsány az iránytű? A miniszterelnök szava Isten szava, mint a népé, vagy egészen fenn kezdődik a hazugságfolyam, ami lassan vonul lefelé a békásmegyeri lakótelep ötvenhárom négyzetméter két szoba, konyhájáig, mint a dunai árhullám, beterítve mindent a szennyével, amihez hozzáér.
Mit is mondott a miniszterelnök néhány hete egy rendezvényen? Egyáltalán nem fontos, ki nyeri meg a választást, az a fontos, hogy a magyarok jól érezzék magukat. Nem kell itt a hatalom megszállottjaként mindenáron nyerni. Persze hogy nem. Aki elolvasta, csettintett: nahát, ez a Fletó, ez igen. Ez nem döglik a hatalomért. Polgár Békásmegyeren nyugovóra tér, majd két hét múltán rövidhírből megtudja, olyan kampánytanácsadókat hozatott ide Gyurcsány Amerikából, akik győzelemre vitték Jelcint, Busht és Schwarzeneggert. Jelcint a sírból hozták vissza s emelték az elnöki székbe, Bush meg Kerry mögött loholt. Hogy nem számít, ki nyeri a választást? Gyurcsány mennyit fizet a mi pénzünkből, hogy – bármi áron – hatalmon maradjon? Rácz miniszter egész kórházat szerelhetne fel lélegeztetőgépekkel abból, amibe a kampány csak eddig került. Nincs kampány? Kis hazudósok, kitől kaptam levelet, a címemet kérve, tele az igazságosság, bátorság és biztonság fedőnevű közhelyekkel? Az MSZP spenótszínű ígéreteit nem kell túlértékelni, mert unásig ismertek. Tavalyról, tavalyelőttről, húsz évvel azelőttről. Refrénként szajkóznak az esélyről meg az egyenlőségről. Erről jut eszünkbe, miféle esélyegyenlőség valósult meg az idei egyetemi felvételi vizsgák pontozásánál? Miféle kormánynak minisztere az a Magyar Bálint, akinek pártja szemhunyorítás nélkül hazudja, hogy minden rendben az érettségik, a felvételik, a sulinetek, az informatikai miniszter és a kakaóbiztos számítógépek tájékán? Miféle miniszter Göncz Kinga, akinek ehhez szava sincs, de tudjuk, hogy neki a romák a kedvencei, és harcol a homoszexuálisok jogaiért? A maradék kilencmillió esélye csak sima blöff?
Békásmegyertől Nemesmedvesig kapkodjuk a fejünket mi, átlagemberek. Úgy bizony, a populisták kedvenc búvóhelyei az emberek. Kerültek az elmúlt években kormányaink rossz helyzetekbe, mégsem támadt talaja annak a szédítő hazudozásnak és ködösítésnek, ami most itt folyik. Előbb elcsapták a statisztikusokat, mert a kormány kívánságára nem kozmetikázták az adatokat. Aztán jött egy pénzügyminiszter, aki feltalálta a kreatív könyvelést. Majd Kóka János elmagyarázta, hogy kirobbanó a siker, amit átélünk. Ezt követték az elvonások és a trükközések. Mekkora siker, hogy a tokaji írótábornak nem jutott másfél millió forint a Kóka-féle robbanásból? Többször szóltak a külföldi elemzők, józanságra intve a kormányt. Gyurcsányék ezt úgy kommentálták, hogy minden rendben, minden őket igazolja. Most kitört a botrány az autópálya-könyvelés körül, és tetten érhettük a kormányt összevissza hazudozásának kínos pillanatában. Az árnyék azonban nem Gyurcsányékra vetül, hanem a hazudós Magyarországra.
És hogy örömünk maradéktalan legyen, ki a felelős mindezért? Orbán Viktor. Azt a populista mindenit. Az MSZP az utóbbi három évben már volt a nemzeti közép kormánya, a büszke baloldal kormánya, legújabban a demokratikus közép nevű gyurcsányi agyalásé. Legyen. De amikor elemzők komolykodva magyarázzák, mi is ebben a zsenialitás, akkor szabadjon hangosan nevetni. Ezzel a demokratikus középpel szemben áll a Fidesz mint a populista gólem, Gyurcsány legújabb találmányaként.
Ha van populista politikai figura ebben a térségben, az a mostani miniszterelnök. Elég a töredékét felsorolni, mi mindet ígért, ki mindenkinek. És ez még csak a kezdet, mert tudjuk, nincs kampány. Nincs kampány, csak távfűtésidíj-kompenzáció, megemelt családi pótlék, ami szintén valótlan állítás, mert összevont támogatásokból áll, vidéki felzárkóztatás, cigányprogram, panelprogram, fészekrakás, lakbértámogatás, egyszeri segély, adócsökkentés, nyugdíjemelés, ingyentankönyv, ingyenebéd. Pedig hogy süvöltötte Gyurcsány Orbán fülébe: Nincsen ingyenebéd, pártelnök úr! Érti? Nincsen ingyenebéd. Hazudott? Vagy csak valótlant állított? Mint a nagy jóléttel? Meg a jóléti rendszerváltással, amit nyilván ő súgott dicstelenül megpuccsolt elődje füleibe. A kormányfő betegesen fél Orbán Viktortól, mondhatni, orvosi eset, amikor csápolva, vicsorogva, szemeit fennakasztva, transzállapotban köpködi aktuális átkait a Fidesz elnökére. Különös, hogy a máskor oly érzékeny média egyszer sem figyelmezteti, előbb-utóbb félelmet gerjesztenek hisztérikus kitörései. Kende úrra várnak talán, aki talán az utolsó fejezetét rója a „Ferkó” című nagy ívű munkájának?
Nemcsak betegesen fél, de ugyanígy méricskéli kormányát az Orbánéhoz. Hangsúlyozva övének sokkalta különb voltát. Mi is megtapasztaltuk ezt. Már a választások után szívbaj és habozás nélkül rúgtak ki mindenkit, kvalitásra és pártatlanságra való tekintet nélkül, aki nem volt a káderük. A kormány és holdudvara tele csókosokkal, pénzekkel agyontömött családtagokkal, „kiváló” tanácsadókkal, lefizetett értelmiségiekkel, szakértőkkel, szívességből foglalkoztatottakkal, megbízható KISZ-káderekkel. Meg stabil, falazó, végsőkig kitartó, hazudozó médiával. Nos, ez utóbbival tényleg nem dicsekedhetett a Fidesz-kormány. Gyurcsányék ebben sokkal erősebbek. Hazudnak? Némelyek folyamatosan, némelyek részben, némelyek sportból, harcos hevületből, mások pedig úgy objektívek, hogy a ló lába kilóg az oldalakból.
Itt van például egy hír: az egészségügyi dolgozók fizetését fel kell zárkóztatni. Azt már nem merik leírni, hogy az uniós fizetésekhez. Valamihez. Mondjuk, egy harmadosztályú televíziós műsorvezető jövedelméhez? Példánk szereplője ötvenéves, három szakvizsgával rendelkező osztályvezető főorvos, autója nincs, egy lerobbant bérházban lakik. Százötven betege van, magatehetetlen, végső stádiumban leledző, hihetetlen erőfeszítéseket, szakértelmet és türelmet igénylő idős emberek. A fizetése főorvosi pótlékkal együtt: nettó 137 ezer forint. Most beígértek egy szelektív 4,5 százalékos emelést.
Nagy a jólét! Mint maga a hazugság.