A Századvég által kiadott, mintegy harminc szerző által írt, több mint hétszáz oldalas kötet huszonkét fejezete a kormányzati filozófia mellett a kormányzati szakpolitikák értékelésével foglalkozik – mondta Giró-Szász András politológus. Stumpf István, az előző kormány kancelláriaminisztere szerint maga az új kormány ismerte el, hogy csődbe ment a jóléti rendszerváltás programja, s nem tudta véghez vinni a szükséges reformokat. Gyurcsány Ferenc viszonylag ismeretlen szereplője volt a politikának korábban, amikor a szocialisták Messiásaként feltűnt. Sokkal inkább szólt az elmúlt egy év a mostani miniszterelnök szerepléseiről, mint a kormányzásról – mondta Stumpf István, aki reményét fejezte ki, hogy a ciklusokon belüli kormányváltás nem jelent ezentúl új innovatív technikát a politikában. A Századvég elnöke kifejtette: az utóbbi egy évben hihetetlen nyomás alá került a közigazgatás, amit szétzilált a Gyurcsány-kabinet. Az apparátust folyamatos megfélemlítésben tartják a leépítés rémképével. A jövő elzálogosítása leginkább az államháztartás napi szinten megjelenő zavaraiban jelentkezik, amit hol az Állami Számvevőszék, hol az Európai Unió jelez, s már a kreatív könyvelés sem segít rajta. 2002-ben még csak 20,7 százalékkal tért el a tervezettől a tényleges költségvetési hiány, 2004-ben viszont már 32,6 százalék volt az eltérés – tette hozzá. Stumpf István úgy vélekedett: a következő kormány keze gúzsba lesz kötve, ugyanis több mint 2000 milliárd forinttal terheli meg a mostani kabinet. A következő kormánynak bele kell vágni az átfogó reformokba, de nagyon szűk mozgástere lesz, amelyre csak széles összefogással lesz lehetősége – jegyezte meg. Szerinte a választásokig a privatizáció felgyorsítására és egyre több populista kormányzati bejelentésre számíthatunk. A közvélemény-kutatási adatokkal kapcsolatban elmondta: nyílt verseny valószínűsíthető a két nagy politikai erő között, hiszen a vezető kormánypárt népszerűsége nőtt az utóbbi időben. A Századvég-Tárki felmérését ismertetve kifejtette: az emberek elégedetlenebbek az ellenzék teljesítményével, mint a kormányéval, hiába nagyobb az előbbi népszerűsége. Ennek oka az lehet, hogy a radikálisoknak túl mérsékelt, a mérsékelteknek pedig túl radikális az ellenzék – közölte Stumpf István, aki azt is kijelentette: a Századvég kötete nem Gyurcsány Ferenc Útközben című könyvének az ellenkönyve, véletlen a két mű egy napon történt bemutatása.
Folytatódik a jövő elzálogosítása
A jövő elzálogosítása folytatódik Gyurcsány Ferenc színre lépésével – jelentette ki tegnap Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, aki Giró-Szász Andrással és Gazsó Tiborral együtt mutatta be A jóléti rendszerváltás csődje című könyvet.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!