Menetgyakorlatok

Egy ízben az észak-írországi Limavady városkában megkérdeztem a helyi újság szerkesztőjétől, mennyire kell komolyan venni az unionista Orániai Rend nagyszabású nyári felvonulásait. „Semennyire – hangzott a válasz. – Békésen megférnek itt egymás mellett katolikusok és protestánsok, de mindannyian tudjuk, hogy a nyári felvonulási évad idején egy kicsit megvadulnak az emberek.”
Észak-Írországban ma is erről van szó. Kissé megvadultak az emberek, mert a kulturális egyesületnek álcázott, militáns Orániai Rend rendes évi menetgyakorlatra a tartomány utcáira vonult. Miután emlékezősétáikat úgy szervezik meg, hogy katolikus lakónegyedeket is érintsenek, időről időre zavargásokba torkollanak az események. Miután a hét végén betiltották a rend egyik felvonulását, az unionista félkatonai szervezetek az utcán tombolták ki magukat. Igaz, az összecsapások tíz éve nem tapasztalt hevességgel zajlottak, a békefolyamat hattyúdalának mégsem nevezhetjük a történteket. Már csak azért sem, mert az utcai erőszak mindig is bevett szokás volt arrafelé.
A három évtizedes polgárháborút lezáró 1998-as megállapodás óta az északír társasjáték szereplői éppen olyan sajátos menetgyakorlaton vesznek részt, mint az utcán masírozó Orániai Rend. Sajnos, mindenki a maga útját járja, és a legkevésbé sem hajlik engedményekre. Az a különös helyzet állt elő, hogy a világsajtóban sokat szidalmazott északír köztársasági fegyveres csoport, az IRA és politikai pártja, a Sinn Féin tette a legtöbbet a tényleges megbékélésért, hiszen ők legalább fegyverszünetet hirdettek, nem úgy, mint az Észak-Írországot lángba és vérbe borító unionista militánsok. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az egymással rivalizáló unionista bandák jó ideje inkább a drogpiaccal törődnek, mint a tartomány jövőjével vagy egyéb politikai kérdésekkel.
Egyszóval hosszú menetgyakorlat lesz ez. Észak-Írországban továbbra is mindenki a másikat méricskéli, mintha nem lenne igazán fontos, milyen irányba halad tovább a kikényszerített békefolyamat. Jelenleg a köztársasági mozgalomnak áll a zászló, hiszen a jelek szerint ölbe tett kézzel nézhetik végig, amint a többségi unionista társadalom szétveri a saját országát, rátámad a rendőrségre, az állami intézményekre. Lehet, hogy az IRA-ra lassan már tényleg nincs szükség, s az unionisták végzik majd el, amiért nyolcvan éve küzdenek. Amíg a köztársaságiak akár béketeremtőnek is nevezhetik magukat, az erőszak egyre jobban begyűrűzik a többségi protestáns társadalomba.