Nyugtalan befektetők

Csökkenéssel nyitott és mérsékelt emelkedéssel zárt tegnap a pesti tőzsde, a BUX 58,58 pontos javulását az OTP, a Richter és a Magyar Telekom drágulása indukálta. A napról napra egyre alacsonyabb forgalom és a bizonytalan befektetők miatt az elemzők pontos irányt nem tudnak, de nem is akarnak meghatározni. A nyersolaj árának csökkenése némileg megnyugtatta azokat a befektetőket, akik a felhasználói piacban érdekeltek, de a nemzetközi tőzsdéken általános trend nem alakult ki, a DAX minimális javulást produkált, míg az FTSE kurzusa enyhén gyengült.

2005. 09. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Változatos árak alakultak ki tegnap a magyar tőkepiaci kereskedés során, az elemzők jelezték, hogy a folyamatosan csökkenő 15 milliárd forintos forgalom és a befektetői bizonytalanság miatt határozott irányképet nem lehet kialakítani.
A BUX csökkenéssel nyitott, majd egy tartósabbnak tűnő emelkedés után az index újból visszaesett. A hektikus kereskedés több alkalommal átlendítette a magyar tőzsdemutatót az előző szintjén, hol felfelé, hol lefelé mozgott az index. Ez is megerősítette az elemzők véleményét a várható trendről, azaz arról, hogy nincs trend, lassan már két hónapja nem tud határozott irány kialakulni, bár a BUX az elmúlt hetekben néhány nap emelkedést mutatott.
Tegnap a Mol ára gyengítő hatást gyakorolt a piacra, s szemben haladt az OTP, a Richter és a Magyar Telekom (MTelekom) emelkedésével. A Mol árát a nyersolaj világpiaci árának változása mozgatta, az olajipari cég részvényei 4,9 milliárd forintos forgalom mellett 1,1 százalékkal gyengültek. Az olajárak csökkenését az indukálta, hogy a várakozásoknál sokkal jobbak lettek az amerikai múlt heti olaj- és benzintartalék adatai.
Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatala (EIA) szerint a szeptember 2-án végződött héten a nyersolajkészletek 6,45 millió hordóval csökkentek, s ezzel július 22. óta a legalacsonyabb szintet mutatták. A benzinkészletek 4,30 millió hordóval estek, és 2004. október 15. óta a legalacsonyabb szinten állnak.
A Molról megjelentek olyan hírek is, hogy a török nemzeti olajipari társaság privatizációjában nem tud érvényesülni, mivel maximum 2,5 és 3 milliárd dollár közötti összeget ajánl majd – írta a portfolio.hu. Szakértők azt mondják, hogy a jövő héten esedékes nyílt licites privatizációs eljárás során 3–5 milliárd dollárt is adhatnak majd a Tüpras 51 százalékáért. A török cég megvásárlása esetén a Mol finomítói kapacitása a jelenlegi 279 ezer hordóról (az INA nélkül) 846 ezerre emelkedne – írta a portfolio.hu.
Meglepetésre a Mol-részvények áresését szinte alig követte a piac, a gyengélkedők között volt a 15 forinttal csökkenő árú Antenna Hungária, valamint a Rába.
A nemzetközi tőkepiacokon sem alakult ki határozott trend, a tokiói Nikkei 225 index 73,7 pontos gyengülést jelzett, a tőzsdei indikátort a gépipari cégek húzták lefelé. Szakértők szerint a gépipari cégekben jelentkező tokiói eladási nyomás nem volt más, mint a nyereség realizálása, ennek ellenére az eladásokat a befektetők a kormányzat által adott csökkenő számú ipari megrendelésekkel indokolták.
Európában az előző napi záró értékekhez képest minimális elmozdulások voltak tapasztalhatók, a londoni FTSE 0,47 százalékot gyengült, míg a frankfurti DAX értéke 0,09 százalékkal javult. Az európai parkettek elemzői jelezték, hogy a befektetőket nem érdekli az amerikai tőzsdei elmozdulás.

Nem mutatnak irányt. A Bank Austria Creditanstalt (BA-CA) vezetése egyelőre nem ad tanácsot a részvényeseknek, hogy a HVB– UniCredit üzlettel kapcsolatban mi a követendő magatartás. Ennek egyik oka, hogy a BA-CA vezetését nem vonták be az UniCredit és a HypoVereinsbank (HVB) között folyó tárgyalásokba. Másrészt lényeges strukturális kérdések maradtak még rendezetlenül. A részvényeseknek ezért maguknak kell megítélniük az átvételi ajánlatot – írta az MTI–Eco.
A kinyilatkoztatott szándék értelmében a HVB átvétele után is a BA-CA lesz a kelet-európai üzletért felelős részleg, ezért nem áll szándékában átadni a lengyel BPH bankot.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.