Teszek rátok!

Mondja a kutya, és nem érdeklik a plakátok, meg az ötletek. Budapest a kutyagumik, -pisik és hajléktalanok fővárosa. Illetve a politikai korrektség jegyében: ez a két nagy csoport, kiegészítve a koldusok fürge hadával, akiket hidegen hagy bármiféle szabály, törvény, rendelet meg egyéb unalmas hogyishíjják. Láttam a főpolgármester urat, igen visszafogottan fuvolázott, el nem árulom, kivel a Nap-keltében. Steinmann és az ő aczélos tanárának találkozása a Tanár úr kéremből. A kérdező alázatosságát és gondolattalanságát csak Demszky szirupossága múlta fölül. Aki először hallja, még be is dől neki. Hogy aszongya: a kormány kezet nyújtott a fővárosnak, és jön a pénz, vagy dől a pénz, a lényeget tekintve mindegy. Mert minden elmúlik, csak a kutyapiszok nem múlik el, és üzenem annak az észkombájnnak, aki azt mondta, hogy jól megtrágyázzák ezzel Budapest földjét, jobban tenné, ha hallgatna. A kutya, az ember és a disznó végterméke nem tehéntrágya, hanem baktériumokkal, parazitákkal és más kórokozókkal teli szörnyedmény, amit a játszóterektől a cipőtalpakon át bárhonnan összeszedhetünk, súlyos betegségeknek kitéve magunkat és gyermekeinket. A kutyahúgy még a guanónál is testesebb, odatapad a házak tövéhez, fekete, megvastagodott nyomokat hagy ott, a döglegyek és más elborzasztó rovarok örömére. Semmit nem kellene tenni, csak a lakóépületeket néha körbemosni a slaggal, hogy ne az legyen a kényszerképzete a pestieknek, hogy egy legyektől hemzsegő dögtemető mellett laknak.
Nyolcvanmillió forintot szánnak a kutyaprojektre? Nyolcvanmilliót? Ingyen megmondom, hogy a jelenlegi áldatlan állapotnak egyetlen intézkedés vethetne véget, ha újra bevezetnék az ebadót. Igen ám, csakhogy Demszky újra főpolgármester szeretne lenni. Amitől mindenkit kiver a víz, mert évek óta várunk egy olyan városvezetőre, aki végre a szó szoros értelmében kisepri és átszellőzteti ezt a Budapest nevezetű bűzbombát. Az ebadó bevezetését a főváros természetesen nem meri vállalni, mert a sok nyugdíjas az adó miatt nem szavazna rájuk. Minden részvétem a nyugdíjasoké, és az ő lelküket vigasztaló kutyusoké, de aki képtelen a kutyája mocskát felszedni, az fizessen adót. Hátha abból telik néhány utcaseprőre vagy kutyagumi-felszívóra.
Az mégiscsak rossz vicc, hogy Budapest világváros belvárosa pont úgy néz ki, mint egy filmforgatás utáni, elhagyott, neorealista bádogváros. Hogy a Kossuth Lajos utca és a Rákóczi út a két legrondább, leglepusztultabb utcája a fővárosnak. Beragasztott üzletek, hajléktalanokkal teli közterek, ahol esznek, alszanak, ürítenek, és néhány forintért pózolnak a külföldi turistáknak. – Nézd, Gréti, szuvenír Budapestről: a homeless a nadrágját letolva végzi a szükségét. Na hol is? Ja, a Ferenciek terén.
Az Úttörő Áruház mellett nem lehet hányinger nélkül elmenni. Az orrfacsaró bűz, ami kicsap a kapualjakból, elviselhetetlen, Domestos és felmosórongy kérdése az egész. De a Főpolgármesteri Hivatalnak nincs felelőse és takarítónője, aki a helyszínen megszüntetné a Belváros szégyenfoltját. A főépítész szerint az Úttörő Áruházat eladták. Hogy kinek, azt nem tudja, de azt igen, hogy a bűz és a mocsok nem rájuk tartozik. Nem tudom, észrevették-e a budapestiek, hogy itt soha senkire nem tartozik semmi. A málló vakolat, az illegálisan lerakott szemét, a soha le nem mosott portálok, a hiányos neonfeliratok, a beragasztott kirakatok, a vaksi üzletek, a patkányok bűzével eltelt józsefvárosi pincelyukak, a közterek kitört fái, széttört padjai, a padokon lakó csavargók, a papírpoharak és egyéb szétszórt szemét senkire nem tartoznak. Demszky az egyedi és megismételhetetlen, minden felelősség nélküli főpolgármester prototípusa.