Adminisztratív vasfüggöny

Péntektől újabb vasfüggöny kerül az anyaországi és az erdélyi magyar közé. Ezt most nem szögesdrótból és aknazárból, hanem készpénzből és pecsétes papírokból építette a román hatalom, de legalább annyira nehéz átjutni rajta, mint a szocializmus idején emelt akadályon. Október elsején lépett ugyanis életbe az a belügyminiszteri rendelet, amely „megkönnyítette” a román állampolgárok kiutazási feltételei az országból. Az ördögi döntés ugyanis két részből áll: az utazónak mostantól valóban kevesebb készpénzt kell felmutatnia a határőrnek, ám sokkal több papírt, ami legalább annyi pénzbe és sok utánajárásba kerül.
Az én hetvenhat éves apám egy székely falucskában, Parajdon él. Ha holnap úgy dönt, hogy meglátogatna Budapesten, két szálon indulna a történet. Először (mivel nincs útlevele) be kellene utaznia Székelyudvarhelyre, ahol előbb az államkincstárban – némi sorban állás után – befizet jelentős mennyiségű készpénzt, aztán elmegy a kereskedelmi bankba, és ott is otthagy néhány százezer lejt (a két kötelesség kb. hatezer forintnyi kiadással jár). Mindezek után hajnalban beutazik Csíkba, és beáll a rendőrség épületében lévő útlevélosztály hajnal óta formálódó sorába. Ha szerencséje van, délután kettőig bejut az élet és halál urát játszó hivatalnok elé – ha nincs szerencséje, akkor másnap hajnaltól újra próbálkozhat. A hivatalnok aprólékosan kikérdezi, hogy miért is akar külföldre menni, pontosan hova és meddig, majd újabb egymillió lej (hat és fél ezer forint) sürgősségi pénzt kér el tőle – ellenkező esetben ugyanis csak ötven-hatvan nap múlva számíthat az útlevélre. Ha kifizeti a pénzt, kap egy cetlit, amellyel négy nap után – és újabb sorban állás eredményeképpen – hozzájuthat a dokumentumhoz. Fura – és Romániára jellemző iróniája – ez a sorsnak, hogy csak a magyarok lakta megyékben ilyen lassú és megalázó a folyamat, másutt van elég hivatalnok és okmányt gyártó gép ahhoz, hogy ne kelljen sorban állni és hónapokig várakozni. Persze ez eddig is így volt, nem függ a belügyminiszter friss rendeletétől – de attól már igen, hogy a magyar miniszterelnök-helyettes eltűri, hogy ilyen állapotok legyenek a magyarok lakta megyékben egy, különben cseppet sem olcsó állami szolgáltatás megvásárlásakor.
Amíg apám az útlevelet próbálja megszerezni, nekem (és ez már a friss történet) el kell mennem egy magyar közjegyzőhöz és előtte nyilatkoznom arról, hogy meghívom a szüleimet az otthonomba. Ez természetesen pénzbe kerül, majd az sem olcsó mulatság, hogy ez a nyilatkozatot gyorsan kijuttassam Erdélybe. Ott apám megint autóbuszra ül és beviszi Székelyudvarhelyre, ahol hivatalos fordítóval románra fordíttatja. Mindezek után már célegyenesben van, már alig kéthavi nyugdíját, háromszáz eurót kell összekuporgatnia készpénzben, majd egészségügyi biztosítást, menetjegyet (ha autóval jön, akkor méregdrága zöldkártyát) kell váltania, és elindulhat Budapest felé. A román kormány iránti mérhetetlen hálával és tisztelettel a szívében, hiszen most már nem napi ötven, hanem csak napi harminc euróval kell rendelkeznie a szabadság (vagyis az Európai Unió) földjén ahhoz, hogy kiengedjék az országából. Ez tehát a mérhetetlen könnyítés: eddig meghívó nem kellett, csak a tervezett tartózkodás idejére napi ötveneurónyi készpénz.
Ne legyek igazságtalan, lehet másként is jönni, ha például befizet egy méregdrága utazási irodában egy svájci vagy hévízi nyaralásra, és kap vouchert, mindjárt nem akadékoskodnak a határőrök. Akkor sem, ha egyetemre, konferenciára jön, vagy netán üzleti megbeszélésre hívja egy multinacionális cég. Az is jó, ha van huszonnégy óránál nem régebbi bankszámlakivonata és nemzetközi forgalmú bankkártyája. Jöhet kiküldetésbe is, ha van cége és érvényes cégbírósági bejegyzése, de hát történelmileg úgy alakult, hogy a székelyföldi kis falvak nyugdíjasai nem járnak Nyugat-Európába üdülni, bankkártyájuk sincs még, és a multinacionális cégekkel is meglehetősen egyoldalú kapcsolatokat ápolnak, amikor megveszik a boltban a mosóporukat. Marad a meghívólevél és a készpénz, no meg a fent részletezett procedúra.
A romániai sajtóhíradások szerint a román miniszterelnök-helyettes (aki a sors különös személye folytán magyar, és a magyarok érdekvédelmi szervezetének elnöke) megnyugtatta az erdélyi magyarságot: állítólag „megbeszélték” a belügyminiszterrel, hogy Magyarország vonatkozásában a román határőrök nem lesznek szigorúak és nem fogják kérni az úti cél igazolását, annak ellenére, hogy a jogszabály – azaz a belügyminiszteri rendelet – semmiféle külön elbírálást nem tesz lehetővé az anyaországba utazók esetében. Ha ez igaz – és egy magas kormánytisztviselő szavaiban miért kételkednénk –, akkor sikerült intézményesíteni a zsarolás és a korrupció lehetőségét. A román határőr ugyanis – kaján mosollyal szája szegletében – eldöntheti, hogy alkalmazza-e minisztere rendeletét, vagy a „megbeszéltek” szerint jár el, mondjuk az útlevélbe bújtatott nagyobb címletű bankjegy hatására.
Az RMDSZ egy másik politikusa már nem ennyire nyugodt: a Krónika napilap híradása szerint a Bihar megyei képviselő, Lakatos Péter aláírásgyűjtésbe kezdett a parlamentben annak érdekében, hogy változtassák meg a a határátlépés követelményeit módosító belügyminiszteri rendeletet. „Miközben afölött örvendeznek, hogy csökkent a felmutatandó összeg, csupán keveseknek tűnt fel a rendelet egyik kitétele, amely gyakorlatilag korlátozza az állampolgárok szabad mozgását” – mondta a hét végén a képviselő. „A minisztériumi illetékesek indoklásul azt hozták fel, hogy a schengeni szabályok a feketemunkások és a koldusok kiszűrése miatt ezt így írják elő, azonban ez nem igaz. Azokban ugyanis csupán az szerepel, hogy gyanú esetén a schengeni övezethez tartozó tagállam határőrizeti szervei kérhetik a beutazó idegen állampolgártól az ott-tartózkodás célját igazoló dokumentumokat, nem pedig az, hogy kötelező módon felmutatandók” – szögezte le. „Azt szeretnénk elérni, hogy a rendelet úgy módosuljon: a meghívó csak azok számára legyen kötelező, akik valóban a schengeni térség országaiba utaznak, tehát ne akadályozzuk a szabad mozgásban azokat, akik Magyarországra vagy Moldovába kívánnak utazni.”
Őszintén hiszem, hogy a belügyminiszter rendelete nem az erdélyi magyarok ellen irányult, csupán a Nyugat-Európában egyre nagyobb társadalmi és szociális feszültségeket okozó román koldusok, prostituáltak, tolvajok és (többnyire illegális) munkavállalók áradatát próbálja megfékezni. A dolog mégis balul sült el az erdélyi magyarok vonatkozásában, hiszen a fürdővízzel együtt kiöntötték a gyereket is, így pontosan azokat akadályozzák a szabad mozgásukban, akik nem elég fifikásak a rendelkezések kiskapuinak kijátszásához. Az igazán érintetteknek ugyanis nem gond meghívót, készpénzt stb. szerezni, hiszen az élő hús exportőrei nem adják fel a nagy pénz hozó tevékenységet egy belügyminiszteri rendelet nyomán.
Arról még nincs adat, hogy szombaton és vasárnap hány erdélyi magyart fordítottak vissza a határátkelőhelyekről. Hogy komolyan vették az utasítást, az nem kétséges: az MTI értesülése szerint szombaton éjféltől a határrendészet hetvenöt tagú ellenőrző csoportja utazott az ország – főleg nyugati, tehát Magyarországgal határos – határállomásaira, hogy ellenőrizze, miként hajtják végre a belügyminiszter rendeletét a határőrök. Különben a román útlevél vízummentes utazást biztosít az Európai Unió tagországaiba, a politikusok pedig évek óta a határok légiesítéséről és a szabad mozgásról papolnak. A magyar kormány pedig román–magyar közös kormányülést szervez Bukarestben – igaz, nekik nem kell meghívólevél és euró a határátlépéshez.