Az ügynöktörvény halála

Új beadványt készít a minap elbukott ügynöktörvény kijavítására az SZDSZ – közölte az AB ítéletének kihirdetése után Fodor Gábor. A politikus szerint ki kell és ki is lehet javítani a megsemmisített jogszabály hibáit. Ez úgy történhet – vélekedett a képviselő –, hogy közszereplővé nyilvánítanának minden érintettet: a volt besúgót, az őt beszervező titkosszolgálati alkalmazottat és későbbi hivatalos kapcsolatát, a tartótisztet. A beszervezést tudvalévően nem ugyanaz a személy végezte, mint akinek az ügynök később átadta a jelentéseit.
Most tehát ismét „a hálózati személy, a hivatásos alkalmazott és az operatív kapcsolat” a célpont – őket kellene közszereplővé nyilvánítani egy következő, kijavító jogszabályban. Eddig ugyanis mint szimpla közemberek kerültek volna pellengérre – bárki közvetlenül megismerhette és nyilvánosságra hozhatta volna az adataikat. Sőt a történeti levéltár honlapja is információkkal szolgált volna róluk. A rendelkezés nem állta ki a próbát, Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök kezdeményezésére az Alkotmánybíróság jogsértőnek minősítette a megoldást. Szerinte sérelmet szenvedtek volna a személyiségi jogok. Az SZDSZ azért akarja most közszereplővé előléptetni a volt besúgókat és kapcsolataikat – számítások szerint több tízezer embert –, mert a közszereplők viselt dolgait megismerheti a nyilvánosság. Márpedig a jelenlegi kormánykoalíció és a megsemmisített törvény azt a célt tűzte ki, hogy nyilvánosságra kell hozni a besúgók névsorát a jelentésekből megismerhető aljas és elítélendő történések tömegével együtt.
Az ügynökök sok ember életét tették tönkre – hangsúlyozta Fodor Gábor. Ezért lenne fontos, hogy a közvélemény megismerhesse a múltat: a szocialista titkosrendőrség, a hajdani állambiztonság működését. Reszkessetek, besúgók, beszervezők és tartótisztek! – mondhatnánk ezek után. Nyitott könyv lesz az életetek, s a köz előtt is feltárul, ami a múlt 15 évben nem derült ki rólatok. A szabad demokrata képviselő is tudja azonban, hogy ebből nem lesz semmi, habár a múltat tényleg jó lett volna megismerni, már korábban. Az Alkotmánybíróság tíz éve érvényes álláspontjától azonban nem tekinthetünk el. Tiszteletben kell tartanunk, ha egyetértünk vele, ha nem, mert a jogállam így kívánja. Emiatt valószínűleg bele kell törődnünk, hogy az ügynökök és kapcsolataik továbbra is nyugodtan ülhetnek a babérjaikon. Nem fog kiderülni a múltjuk, ha csak nem közszereplők, vagy ha valamilyen partizánakció – ismeretlen eredetű internetes névsor – fel nem tárja a tetteiket. Az Alkotmánybíróság ugyanis bizonyosan nem engedne át olyan jogszabályt, amely közszereplőnek nyilvánít valójában nem közszereplő személyeket. Az AB csak a politikai közélet résztvevőit és a közvélemény alakítóit tekinti ilyennek. Mondjuk a D–209-es miniszterelnököt, a minisztereket, a honatyákat, a médiumok vezető szerkesztőit és munkatársait. Egy huszárvágással nem sorolható most közéjük több ezer nyugdíjas, háziasszony, vállalkozó csak azért, mert hajdan a titkosrendőrségnek dolgoztak. Hiszen például házmesterként, idegenvezetőként, szállodai alkalmazottként mindent megtudhattak a környezetükről.
Az SZDSZ-es módosítás terve tehát több mint naivitás – nyilvánvaló alkotmánysértés. Az „önkényes csoportképzés” ugyanis nem engedhető meg. Ezt egyebek mellett onnan tudhatjuk, hogy az alkotmányvédő testület a múlt tíz évben öt alkalommal elemezte az ügynöktörvény aktuális módosításait. Az alapvető tudnivalókat pedig már a kezdet kezdetén, 1994-ben rögzítette – a bírák a mostani tárgyaláson a Sólyom-időkben megfogalmazott elvekből indultak ki. Az első, nem vitás tény eszerint jelenleg is az, hogy a múlt rendszer titkosrendőrsége nem a jogállam követelménye szerint működött. A „belső reakció” elhárítását végző III/III-as csoportfőnökség és részben a többi titkosszolgálat nyilvántartása is ellentétes volt a jogállam összes normájával és az alkotmánnyal mégpedig a célját, a tartalmát és a titkosságát tekintve egyaránt – állapították meg. Hogy akkor mégis miért nem hozhatók nyilvánosságra a korabeli információk? Mert – a másik tétel szerint – ez ellentétes lenne a jogállammal. A polgári demokrácia szabályainak ugyanis csak az felel meg, ha a közember személyiségi joga ilyen esetben is védelemben részesül. Ez a kívánalom azonban nem abszolút, hiszen a megfigyelt személy név szerint megismerheti besúgóját, s annak beszervezőjét és tartótisztjét. Adataikat azonban – ha nem közszereplők – nem tárhatja a nyilvánosság elé. Ehhez ugyanis alkotmányos cél és indok kellene, de ilyen jelenleg nincs. A bírák szerint a köz érdeklődése kevés ahhoz, hogy a törvény életben maradhasson.
A bíróság új indokként hozta fel, hogy a titkosszolgálatok adattára 1944. december 21-e és 1990. február 14-e között nem volt megbízható. Nevek, adatok tűntek el, s kerültek be utóbb a nyilvántartásba. A megsemmisített törvény viszont hitelt adott ennek, s így próbálta nyilvánossá tenni a magánemberek személyes adatait. Ezt az alkotmánysértést csak súlyosbítja a tévedés lehetősége, hiszen olyanok is ügynöknek minősülhettek volna, akik nem álltak kapcsolatban a szolgálatokkal. A múlt rendszer állambiztonságának működése – a bírák szerint – nem ismerhető meg az egyes résztvevők ténykedése alapján. Az AB az egyéb adatokkal való egybevetést, a szigorú forráskritikát jelölte meg a nyilvánosság feltételeként. Nem járható út az sem – derült ki –, hogy mindenkinek az adata nyilvános legyen csak azért, mert időnként egyes neveket bedobnak a köztudatba. A személyiséget nem tisztelő közlés akkor is alkotmánysértő, ha csak néhány embert érint, és akkor is, ha az ügynökügy összes szereplőjét. A kíváncsiság nem alkotmányos cél, nem elegendő indok az ügynöklista nyilvánosságra hozatalához – vonta le a konklúziót az AB döntése után Répássy Róbert. A Fidesz politikusa szerint a kormánypártok tudatos és szándékos alkotmánysértést követtek el, amikor Gyurcsány Ferenc szorgalmazására, a szocialista frakció előterjesztésében megszavazták az azóta megsemmisített jogszabályt.
S valóban, példák sora igazolja, hogy az alkotmányosság mostanában nem szempont. Szempont viszont a permanens politikai kampány, az ügynökügy állandó napirenden tartása, a revolverezés. Így volt ez a Horn-érában is. Ebben a ciklusban pedig – a D–209-es ügynök leleplezése után – az ügynökkérdés az egyik központi témává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy miután Medgyessy Pétert az SZDSZ jóvoltából sikerült hatalmon tartani, az igazságügyi tárcát megszállták a szabad demokrata szakértők. A Gyekiczky András és Hack Péter vezetésével elkészült javaslat azonban nem vált jogszabállyá. Ám jött Bőhm András (SZDSZ), és önálló határozattervezetet terjesztett a Ház elé a rendszerváltozást követő miniszteriális emberek titkosszolgálati kapcsolatainak vizsgálatáról. Az országgyűlési határozat alapján létrehozott Mécs-bizottság ezután hónapokig kutakodott az adatok között, a reváns nyilvánvaló szándékától vezérelve: ha Medgyessy ügynök volt, a másik oldalon is akadtak együttműködők. Az eredmény ismeretes: az Alkotmánybíróság jogsértővé nyilvánította és visszamenőleg megsemmisítette az Országgyűlés határozatát, a szabad demokrata Mécs Imréről elnevezett vizsgálóbizottság munkájának alapjául szolgáló ügyrenddel együtt. A bizottság így a jog szerint nem is létezett.
Ezt a pofont próbálta feledtetni az idén májusban megszavazott és a héten megsemmisített ügynöktörvény. Természetesen ennek a hibáit is szeretné kijavítani a koalíció.