Eurotrükkök

Az álliberális dogmák szerint a graffiti a XXI. század népművészete. Ásatag konzervatív felfogás az, hogy az unatkozó festékszórós ifjoncok a közösség tudatos kártevői. Nem: a graffitikultúra anonim „művészei” a Demszky-féle városvezetés számára a szellem forradalmárai, akikkel fals ifjúkori nosztalgiából rokonszenvezik a lassan kiöregedő virágnemzedék. Ha nem restellnék, tán még falvédőre is hímeznék a romantikus anarchista jelszót: semmilyen hatalmat senkinek – kivéve, ha mi vagyunk hatalmon. Érzik persze, hogy egy olajfestékes szignó korántsem „népművészet”: inkább arra hasonlít, mint amikor egy kutya a vizeletével jelöli meg a felségterületét. A liberális városvezetésnek a felségterület kijelölésére kétségkívül finomabb eszközei vannak – merő véletlen, hogy ezt a kínosan hosszúra nyúlt szalonliberális érát nemcsak a graffitik által szimbolizált Budapest-romlással, de a mindent elborító kutyagumival is összekötjük, ami ellen nem undorkeltő seprűvel és lapáttal, hanem steril óriásplakátokkal küzd a kényes ízlésű liberálklientúra.
Mindezek tudatában szeretnék most idézni egy angyalföldi graffitit, amit egy forgalmas közúti aluljáró betonfelületére spréztek. Talán az eddigiekből kiderült: nem gondolom, hogy urbánus népművészetről volna szó, ám ettől még lehet szellemes. Így hangzik: „Még több gázáremelést az önkormányzatoknak!” Rondának ronda, a büntetési tétel meg a festéklevakaró javító-nevelő munka kívánalma is vonatkozik rá; mégis tanulságos megfigyelést rögzít. Voltaképpen egy kiforrott glosszáról van szó, olyan találékony tömörséggel, amelyet edzett glosszaírók is megirigyelhetnének. Magában tömöríti a fűt-fát ígérő, de legfeljebb parlagfüvet teljesítő balliberális kormányzás minden álságosságát, s ha holmi népművészettel nem is ér fel, mégiscsak a nép szava. Sőt, módfelett européer megnyilvánulás – a szó legszorosabb értelmében.
A gázáremelés ugyan csak helyettesítő toposz, ami tetszőlegesen utalható a populizmus igen képlékeny fogalomkörébe; de vajon mi helyett is van ez a graffiti? Nos, szerintem az egész hazug gyurcsányista kormányzás hiányzó közszolgálati bemutatása helyett. Hiába vagyunk ugyanis formálisan az Európai Unió kebelében – ez az országvezetés korántsem européer. Van például egy uniós szabály: a költségvetési hiány nem haladhatja meg a három százalékot. Ne higgyünk Kovács Lászlónak, mert ő nem igazán biztos pont a brüsszeli tájékozódásban: az, hogy a huszonöt tagállamból tíz átlépi ezt a határt, nem ad felmentést. A három nagyjából azt jelenti: négy azért ne legyen! Nálunk ez papíron most 6,1 százalék, azaz a kvóta duplája. Valójában ennél jóval több: tavaly az áfavisszatartással kozmetikáztak, az idén a pályázati pénzekkel. Kolber István miniszter hivatala behívatja a régiók képviselőit, és megzsarolja őket: ne igényeljék az idei összegeket. Igyekeznek rávenni a jogosultakat: januárban állítsák ki a számlát – aztán utánuk a vízözön. A pályázati nyertesek járandóságát éppúgy elfognák, mint a civil szervezetek pénzeit. Így maradna a 6,1 százalékos hiány, a valóságos hét vagy nyolc helyett. (Erre mondta a kormányfő, hogy nem pártolja a kreatív könyvelést. Mintha az emberei az ő tudta nélkül építgetnék a Potemkin-falut.) A régiók közül van, aki beadja a derekát; van, aki perrel fenyegetőzik; van, aki írásba kéri a törvénysértő utasítást. Nem kapja meg.
A kötelező belföldi maradványképzés (valójában Veres–Gyurcsány-csomag) nemzeti bűnözés; a pályázati pénzek visszatartásának eurotrükkje nemzetközi. Hol az a graffiti, amely képes volna ezt a svindlit frappánsan formába önteni?