Nem látják akadályát a szakhatóságok a Magyar Telekom Rt. és a százszázalékos tulajdonában lévő T-Mobile Magyarország Rt. egyesülésének. A két cég közleménye szerint az egyesülésről a két társaság november 7-re összehívott rendkívüli közgyűlése dönt majd; a folyamatba a Gazdasági Versenyhivatalnak nincs beleszólása.
Egy vezetékes- és egy mobiltávközlési szolgáltató összeolvadása nem szokatlan esemény, hiszen már számos társaság felismerte a lépés előnyeit. A fúziótól azt várják, hogy a csoport eredményei javulnak. A tranzakciót követően a lehetőségek még szélesebb köre áll majd a csoport rendelkezésére, hogy ügyfelei számára integrált csomagokat és új, értéknövelt szolgáltatásokat kínáljon. Az előnyök kihasználásával a társaság eredménye akár több tízmilliárd forinttal is javulhat, ami messze meghaladja a piac várakozásait.
A Magyar Telekom és a T-Mobile összeolvadása kapcsán kiadott jelentésében viszont nem változtatott korábbi besorolásán a brit Credit Suisse First Boston (CSFB) befektetési bank. A CSFB továbbra is ezerforintos célárfolyam mellett, tartásra ajánlja a távközlési csoport papírjait. Az elemzők úgy látják, hogy az egyesülés mellett szóló stratégiai érvek a tényleges összeolvadás nélkül is megvalósulhatnának, így a CSFB csupán az évi 4 milliárd forintra becsült adóelőnyt tudja be az egyesülés legfőbb előnyének.
Egy templomot is súlyos kár ért a viharban
