Ismét a föld alatt

Több jel mutat arra, hogy a magyar alternatív művészet, amely közel húsz évig illegalitásba kényszerült, ismét a „föld alá” kerül. Míg az Aczél-féle kultúrpolitika évtizedeiben a gondolati cenzúra volt az oka annak, hogy a magyar kultúra egy szelete csak az underground szférában létezhetett, most pénzügyileg lehetetlenítik el azokat a helyeket, amelyek teret adnak az alternatív művészetnek. Hogy ez szándékosan történik-e, azzal a céllal, hogy ne létezhessen ellenőrizhetetlen terület a politika számára; vagy puszta figyelmetlenségből, trehányságból, nehéz lenne megmondani. Ami elkeserítő és ellentmondásos ebben a helyzetben, az az, hogy jelenlegi kultuszminiszter, Bozóki András minden adandó alkalommal hangsúlyozza: az élő magyar kultúrát kívánja támogatni – ám ez ügyben eddig kizárólag a PANKKK program létrehozása történt meg, pontosabban annak ígérete.
A fővárosi Gödör Klub után (amely gyakorlatilag az 1997-ben szintén anyagi okokból tönkretett és megszüntetett Fiatal Művészek Klubjának funkcióját vette át a kicsit félresikerült Trafó helyett) a magyar alternatív kultúra újabb intézménye került veszélybe: Klaniczay Júlia, az Artpool Művészetkutató Központ igazgatója bejelentette, hogy forrásmegvonás miatt az Artpoolt a bezárás fenyegeti. Az 1979-ben, szintén illegalitásban létrejött művészetkutató központ ma a magyar (és nemzetközi) alternatív kultúra immár több mint harmincéves történetének egyetlen őrzője. Azon túl, hogy tizenkétezer kötetnyi könyvet és folyóiratot, ezerórányi videodokumentumot, kétezer hangdokumentumot és tizenötezer fotót őriznek azoktól a művészektől, akiknek szellemi teljesítménye nagyon nagy részben hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltás megtörténhessen, és akiknek a tevékenysége gyakorlatilag a kortárs magyar kultúra túlélését jelentette a szocialista realizmus omladozó kultúrbörtönének falain kívül, az Artpool a jelenleg alkotó fiataloknak is lehetőséget biztosít például kiállításokra. A nemzetközi hírű gyűjtemény – nonprofit – működtetéséhez évi harmincötmillió forint szükséges. Miután a 2005. évi költségvetési megszorítások és elvonások őket is érintik, az idén már szeptemberre elfogyott a pénzük, ami annak köszönhető, hogy a főváros rájuk terhelte a könyvtáruk működtetésének költségeit, az élő magyar kultúrát állítólag támogató kultusztárca pedig ötmillió forinttal rövidítette meg őket.
A pár millió forintos hiány miatt – ami a magyar költségvetésnek mellesleg mérhetetlenül kis töredéke – harminc év magyar kultúrájának a dokumentációja került veszélybe. Amennyiben a kultusztárca ezt nem ismeri fel, és nem nyújt azonnali segítséget az Artpoolnak, feltételeznünk kell, hogy a jelenlegi magyar kultúrpolitika reformtörekvése nem más, mint szlogen – tettek nélkül.
Amennyiben felismeri, és mégsem áll szándékában változtatni a helyzeten, akkor viszont rosszabbul állunk, mint Aczél elvtárs idejében: ő legalább, bár támogatásról szó sem lehetett, hagyta működni a Fiatal Művészek Klubját, a Bercsényi Klubot, az Almássy Téri Szabadidőközpontot, az Uzsoki utcai Kassák Klubot és az Egyetemi Színpadot. A rendszerváltás után az összes eltűnt vagy funkciót váltott, az „alter” (amely szükségszerűen már egészen máshogy alter, mint annak idején) meg máshová szorult. Jelenleg van egy haldokló Gödör Klub, egy tönk szélén álló Artpool meg a Tűzraktár, ami addig működhet, amíg a Tűzoltó utcai gyárépület tulajdonosa befektetőt talál.
Mellékesen Magyarország – egybehangzó szakmai vélemények szerint – legjobb gitárosának lakása előtt ott állnak a végrehajtók. Húsz éve a rendőrök álltak ott. Volt itt rendszerváltás? Vagy csak annyi történt, hogy most a bankszámláról derül ki, a kultúrának melyik szelete a támogatott, a tűrt és a tiltott? Néha úgy tűnik, ugyanaz, mint akkor.