Balassa Balázs polgármester ekkor újra összehívta a képviselő-testületet, amely egyszer már döntött arról, hogy felavatják a domborművet. Második alkalommal azonban a nyomás hatására inkább elálltak korábbi szándékuktól. Szigliget ugyanis idáig a béke szigetét jelentette mindenkinek, akinek csak köze volt hozzá. Abban reménykedtek, hogy a visszalépéssel fenntarthatják az idilli, békés állapotot. Mindkét ülés alkalmával többen hangsúlyozták a testületből, hogy nem ismerik Wass Albert műveit, életútját. A helyi polgári kör azért szervezte a szombat délutáni előadást, hogy az életmű ismeretében körültekintő, mindenki számára megnyugtató végső döntés születhessen a dombormű ügyében.
Wass Albert Ha eljön az ősz című versével azonban nem ért véget az estébe nyúló ünnepi lakossági gyűlés. Felszólalt ugyanis Koltay Gábor filmrendező, aki a közelmúltban Erdélyben forgatott filmet az író Adjátok vissza a hegyeimet! című művéből, s aki a dombormű avatásakor az ünnepi beszédet mondta volna.
Koltay többek közt azokon a helyszíneken készítette filmjét, ahová kiszállt a bukaresti bizottság, hogy eltiltsa a helyieket attól, hogy a háborús bűnösség vádja alól jogerősen felmentett író szobrát nem is köztéren, hanem a templomkertben felállítva hagyják. Az egyik ilyen településen találkozott az ottaniakkal, s egyikük, egy idős asszony mondta neki, hogy azért hadakozik a bukaresti erőszak a szobrok ellen, mert Wass Alberttől holtában is félnek. Koltay szerint a névtelen telefonálók legfőbb motivációja is ez lehetett. A rendező azt is hangsúlyozta, hogy egy életmű, amelynek legfőbb témája a hazaszeretet és a különféle nációk békés egymás mellett élése, egymás kölcsönös megbecsülése, nem vet fel megosztó politikai kérdést. Ha nem avatják fel a domborművet, azzal éppen azt ismerik el, hogy Wass Albert munkássága és vele a nemzeti gondolat politikafüggő, s csupán az egyik politikai oldal sajátja. A románok – tette hozzá – jókat kacagnak azon, hogy Magyarországon Budapesten és Szigligeten magyar döntéshozók akaratából nem állhat Wass Albert szobra. Jeney Lajos, a Táj- és Településvédő Kör tiszteletbeli elnöke szerint az efféle, betelefonálós, ávós időket idéző módszereket nem tűrheti Szigliget. Egyébként pedig itt mindenki tudja már, kik voltak a telefonálók – tette hozzá indulatosan.
Balassa Balázs polgármester nem örült annak, hogy a lakossági gyűlés átlépte a tervezett kereteket, de bátran állt a sokadik szenvedélyes vita elé. Mint mondta: az is jelzésértékű, hogy elsősorban a nyaralók jöttek el az életművet taglaló előadásra, ami szerinte azt jelenti, hogy a helyi lakosok nagy részét nem foglalkoztatja a kérdés, felavatják-e Wass Albert domborművét. A telefonálók nevét ezúttal sem árulta el, mindössze annyit tett hozzá az eddigiekhez, hogy valamennyiük művész, és egyikük világhírű, s hogy azt állították, olvasták Wass Albert műveit. Azt is kiemelte, hogy szerinte Wass Albert személye mégiscsak politikailag megosztó lehet, mivel azt követően, hogy a sajtóban cikkek jelentek meg arról, mégsem állítják fel a szobrot, felháborodott telefonokat kapott az ország számos pontjáról. De nem zárta ki végérvényesen azt sem, hogy a szoborügyben a képviselő-testület esetleg újabb kedvező döntést hoz a jövőben.
Koltay Gábor válaszában azt hangsúlyozta, tapasztalata szerint nem igaz, hogy a helyieket nem érdekli, mi lesz a dombormű sorsa. A velük és másokkal folytatott beszélgetések alapján biztos abban, hogy messze azok vannak többségben, akik a falu főterén szeretnék látni a domborművet. Szerencsésnek látná azt is, ha a telefonon fenyegetőzők kilépnének a névtelenségből, nyíltan érvelnének vagy tisztáznák magukat.
Egy másik felszólaló azt mondta, ő nem tudja, kik voltak a fenyegetők, nem is akarja tudni, de ha egyszer ők vannak kisebbségben, akkor üdvösebb lenne őket meggyőzni a többség akaratáról. A lakossági gyűlés vége felé többen is körvonalazták, hogy az idáig nagy erőfeszítésekkel fenntartott békesség, politikamentesség véleményük szerint éppen úgy folytatható, állítható helyre, ha a szigligetiek nem engednek az erőszaknak, s ha ragaszkodnak ahhoz, hogy az író életművét, hazafiságát egyik politikai oldal sem sajátíthatja ki magának. Mert a magyarság kérdése nem politikai kérdés.
Tóth László, aki a domborművet az erdélyi szobrásztól ajándékba kapta, a felmerült gondolatok kapcsán Nagy László versét – amelyet egy méltatlan támadás kapcsán írt – idézte: „Jézusmária / Itthon nem vagyunk otthon?” Tóth László azt sem rejtette véka alá, hogy számos településről keresték meg azzal, hogy szívesen megvásárolnák, örömmel felállítanák a műalkotást. Ő azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a bronzba öntött óriásplakett Szigliget főterét díszítse.
Holtában is félnek tőle
Magyarországon a rendszerváltozás emblematikus személyiségének, Wass Albertnek, akinek az életműve a század utolsó évtizedében vált közkinccsé, még egy ártatlan mellszobrot sem lehet felállítani a világvárosi álmokat dédelgető, toleranciájára oly büszke Budapest egyik, közönség által alig látogatott terén, a Déli pályaudvar melletti Vérmezőn. Ezért is példamutatóan fontos, hogy az anonim, kisstílű, sunyi fenyegetőzések korában a „bátor” települések, Bonyhád, Solymár és Harkány után Szigliget is tiszteleg a XX. századi magyarság viharos történelmét oly sokoldalúan ábrázoló életmű előtt.
Az Adjátok vissza a hegyeimet! című Wass Albert-filmemre készülve több videodokumentációt készítettem Erdélyben. Holtmaroson, ebben a kicsiny faluban a román hatóságok nyomására a református templom kertjében felállított Wass Albert-mellszobrot el kellett távolítani. Így a szobor jelenleg is a templom egyik padján pihen, kényelmesen a falnak dőlve. Amikor a falubelieket az átmenetileg mellszobor nélküli posztamens köré gyűjtöttem, és a történtekről kérdezgettem, egy gyönyörűen barázdált arcú, csillogó szemű öregasszony kimondta a lényeget, amit hosszú ideje csak kerülgettünk. „Arról van szó – mondta –, hogy holtában is félnek tőle!” Az asszony a szellem, a lélek erejéről beszélt, a meggyőződéssel teli öntudat embert és közösséget formáló erejéről, amelytől a gyenge, rossz lelkiismeretű, identitászavarban szenvedő hatalom mindig is fél. Másfél évtizeddel a rendszerváltozás után ezért nem akarják még mindig jelentős politikacsináló csoportok, hogy mélyreható őszinteséggel gondolkodjunk a történelemről, mert ha a közös felismerések okán egyszer újra összetartó, egyet akaró nemzetté válunk, ha öntudatunkra ébredünk, akkor az évszázadokon és országhatárokon átívelő tudatformáló szellemi és lelkierő birtokában megváltoztathatjuk magunk körül a világot.
„Wass Albert személyében és életművében XIX. századi irodalmunk és kultúránk legnemesebb hagyományait követve írói és emberi nagyság találkozik. Benne azt a férfit tiszteljük, aki a XX. századi magyarság minden lehetséges léthelyzetét a legnagyobb emberi méltósággal meg- és végigélte. Anyaországinak született, aztán »elszakított«, határon túli magyar lett, majd Észak-Erdéllyel együtt ő is »visszatért«, később hontalan menekült lesz a »státusa«, végül emigráns, aki a messze földön csak otthonra lelt, de hazára már sohasem – írja a Szabad Tér Kiadó Wass Albert igazsága című könyvében méltatója, Takaró Mihály irodalomtörténész. Majd így folytatja: – Eljött az ideje, hogy a korszak történelmi értékeléséhez hasonlóan az irodalmi értékelésben is új utakra lépjünk. A kommunista diktatúra nyomorúságos, torzító szellemi öröksége okán most éppen a múlt újjáépítésére van szükség. A kommunizmus négy évtizede alatt nem esztétikai, értékközvetítési alapon került be valaki az irodalmi »kánonba«, hanem elsősorban világnézeti szempontok határozták meg az írók, költők helyét. Az egyoldalúan retrográdnak, (fél)fasisztának bemutatott korszak igazi dilemmáit, valódi sorskérdéseit csak akkor lehet megismertetni a jövendő, Európába igyekvő generációkkal, ha elfogulatlan, valóságos képet kapnak irodalomtanításunkon keresztül is. Wass Albert terjedelmes írói életművének magas színvonala, sokszínűsége a XX. század legnagyobb magyar írói sorába emelik őt. Alapélményét, a kisebbségi létbe taszítottság minden nyomorúságát fogalmazza meg új és új írói nézőpontból.”
Fiai így emlékeznek: „Apánk életének sok bizonysága velünk együtt él. Nem hagyott ránk földeket, kastélyokat, mint ősei tették. Ehelyett magyar örökségének gazdag hagyatékát adta nekünk. Bennünk élnek szavai, melyekkel konkrét útmutatásokat adott az életről számunkra. Az legyen fontos számodra, hogy ki vagy, nem az, hogy mid van. Azokat tiszteld, akik építeni akarják békés világunkat, bármilyen szerény mértékben is. Védd az épületet azok ellen, akik le akarják rombolni. Mindnyájan felelősek vagyunk azért a világért, amiben élünk. Fontos, hogy életünkkel az összetartozást munkáljuk, melynek alapja a szeretet, a barátság, az elkötelezettség és a megértés.”
Az emberek mindig „felfelé” tekintenek, a magas politikától várják az üzeneteket abban a reményben, hogy az általuk megválasztott elöljárók majd életük jobbá tétele érdekében okos, fontos gondolatokat közvetítenek a tömegek felé. A XX. század második felében elveszítettük azt a képességünket, amely egy jól működő demokráciában a társadalom széles rétegeit jellemzi. Nehezen tudunk elképzelni egy alulról építkező közösséget, társadalmat, s bénult hitetlenségünk okán még hosszú és gyötrelmes utat kell megtennünk egy sokoldalú érdekérvényesítésre képes civil társadalom kialakításáig. Egy ilyen emberi közösség megalkotása ma már nem tiltott cselekedet, így aztán legfőképpen rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e megszervezni magunk körül azt az alulról építkező világot, amely céltudatos és határozott üzeneteket fogalmaz meg a „felsőbbség” felé. Egy valóban demokratikus világban a politika felülről közvetített jelei és az alulról építkező civil társadalom irányából küldött jelek megtermékenyíthetik egymást. Higgyünk egy ilyesfajta alulról építkező világban, higgyünk az öntudatos szellem erejében. Ez Wass Albert életművének legfontosabb üzenete.
(Részlet Koltay Gábor filmrendező tervezett beszédéből, amelyet Wass Albert domborművének augusztus 21-re meghirdetett szigligeti avatásán kívánt elmondani.)
