Rongálni csak csavarhúzóval lehet

Arany Sydneyből, arany Athénból – az olimpia évével az az egyetlen gond férfi vízilabda-válogatottunk számára, hogy azt az olimpia utáni esztendő követi. Kemény Dénes szövetségi kapitánykodása során ugyanis 2001 hozta meg az első hullámvölgyet – a budapesti Európa-bajnokságon harmadik, a fukuokai vb-n ötödik lett a csapata –, 2005 pedig a másodikat. Nem a montreali vb-ezüst, még csak nem is a belgrádi 16-6-os vereség miatt, hanem azért, mert az idén fordult elő először, hogy Kemény helyett a játékosok (is) alakították a válogatott keretet. Néhányan önként lemondtak arról, amiért korábban utolsó leheletükig vagy még az után is küzdöttek.

Néhány problémát felmerülése pillanatában, azonnal észlelnem kellett volna, de ezt elmulasztottam, ezért is volt nagyon tanulságos a szezon – adja meg az alaphangot Kemény Dénes, aki két olimpiai bajnoki cím után megteheti, hogy minden egyéb történést a 2008-ra remélt harmadik arany szempontjából mérlegeljen.
– Mikor, miben hibázott?
– Például abban, hogy nem éreztem, mekkora különbség, hogy míg korábban nyolc-kilenc kulcsember cipelte a terheket, addig most ez a szám öt-hatra olvadt. Ha csak plusz egy hét pihenőt adok ezeknek a játékosoknak, talán éppen ezzel az aprósággal nyerjük meg a vébét. Mert tavaly Athénban hiába játszottak jobban a szerbek, mint az idén, mégis mi győztünk, és most sem ők vertek meg minket, hanem mi saját magunkat. Noha egy ideig cáfoltam, el kell ismernem, motiváltabb volt nálunk az ellenfél. Az olimpiai döntőben vibráltunk, de Montrealban ez a vibrálás elmaradt.
– Ráadásul egy hét múlva öt játékos jelezte, inkább nem utazna el Belgrádba, a Világliga hatos döntőjére. Ha hozzávesszük, hogy Benedek Tibor és Varga Tamás már a vb előtt lemondta a válogatottságot, ez egy csupa olimpiai bajnokból álló kezdőhetes. A Szécsi, Fodor, Molnár, Kásás, Kiss Gergely ötös csak kért, megadva önnek a választási lehetőséget, vagy közölték, hogy inkább itthon maradnak, és ön a nyilatkozataiban inkább a mundér becsületét védve beszélt közös elhatározásról?
– Nem tudok egyszerű igennel vagy nemmel felelni. Minden játékossal külön tisztáztuk, mi a legjobb megoldás, és a végső verdikt az én számból hangzott el. De menjünk vissza Benedek elhatározásáig! Mindent megnyert, amit lehet, vigyáznia kell az egészségére is, ezért megértem, de nem értek egyet vele. Mert ha a klubjában képes komolyan teljesíteni, akkor ezt a lehetőséget valamilyen szinten a válogatott számára is fel kellett volna ajánlania. Szerintem nem döntött helyesen, ráadásul kicsit a többieket is elgondolkodtatta, nekem pedig intő jelként kellett volna értékelnem. Azért is mondom ezt, mert 2001-gyel ellentétben 2005-ben máris elkezdtük építeni az új olimpiai csapatot, és ha ez nem a vízben, hanem esetenként a parton zajlik, akkor félő, hogy Pekingben nem tudjuk a remélt eredményt produkálni.
– Attól tart, hogy önnek fontosabb a harmadik olimpiai arany, mint a kiszemeltjeinek?
– Bevallom, néha van ilyen gondolatom. Montrealban is úgy éreztem, az élmezőnyhöz tartozom a motiváltsági versenyben, ami nem jó. Nekem a 14. helyen kellett volna lennem. De a fiúk sem gépek, és többüknek a mostani már a kilencedik szezonja velem. Ha valamikor el kellett jönnie a hullámvölgynek, az idei a lehető legjobb év volt erre.
– Amikor egyik-másik játékos kihátrált a keretből, a csapatot érő kár mérlegelése után vagy mellett mennyire gondolt a saját presztízsére? Arra, hogy akadhat valaki, aki esetleg már önnel nem akar együtt dolgozni?
– Nem hiszem, hogy én lennék a probléma. Mindig nagyon jó viszonyban voltunk egymással, és ami még ennél is fontosabb, jöttek az eredmények is. A magyar válogatott óriási kincs, aki a tagja tudott lenni, az annyit kapott tőle, hogy ettől megváltozott az élete. Inkább a túlfeszített nyári programtól, a harmincnapos, folyamatos külföldi távolléttől sokalltak be egyesek, az egyik bulvárlapban közölt, névtelen levélre alapozott sztori pedig Fodor Rajmund sydneyi mondását juttatta eszembe. Úgy hangzott, ez a csapat annyira egységes, hogy csak kívülről lehetne megbontani – hát, történnek is próbálkozások. De ezeket elintézem annyival, akinek nem tetszik, hogy túl sokszor nyertünk, az vigyen magával csavarhúzót a Hajós Alfréd uszodába, és szerelje le az elmúlt kilenc év eredményeit megörökítő márványtáblákat.
– A válogatottat saját elhatározásukból elhagyók számára van, lehet visszaút? Egyáltalán, kerettagnak tekinti-e pillanatnyilag a Belgrádból hiányzó ötöst, illetve mennyire automatizmus, hogy jövőre újra behívja az egy évre kiszálló Varga Tamást?
– A vb-n még szereplő öt játékos kerettagságát érvényesnek veszem, ami pedig Benedeket és Vargát illeti: ha olyan teljesítményt nyújtanak, hogy ennek alapján szükség lenne rájuk, akkor a büszkeséget félretéve felvetem a visszatérésük lehetőségét.
– Képes lesz érzelemmentesen dönteni?
– Ennél sokkal egyszerűbb vagy nehezebb helyzetekben is képes voltam erre. Mindig a csapat érdekeit néztem, még akkor is, ha ebből bajom származhatott. Mert csak így tudok nyugodtan aludni.