Lekanyarodunk a kunszentmiklósi főútról, a kocsis odacsap. Bár hűvösre fordult az idő, a két ló hamar izzad a vizenyős lapályon, süllyednek a kerekek. A Kiskunsági Nemzeti Park melankolikus csendjét csak a sirályok zavarják meg, talán a főcsatornáról jönnek. Szürke csík a horizonton: már látszik a gulya; a téli szállásról kihajtották a szürke marhát, összesen háromszáz egyedet tartanak itt. Bösztörpusztán, a nagyállási csárda udvarán készül már a szürkemarha-pörkölt, előtte azonban közelebbi ismeretséget kötünk a szentmiklósi vegyesgyümölcs-pálinkával és a kemencében sült, tejföllel vastagon megkent kenyérlángossal.
Szemerkélni kezd az eső. Egészen elszomorodik az Alföld. Körös-körül a végtelen pusztaság, színe rozsda már. Lehajolok, nadrágomról szedem a száraz bogáncsot.
Asztalhoz ülünk. Igazán magyaros, mi? – kacsint rám, városira az egyik tatárszentgyörgyi, odabólintok: az omlós húst, az ízletes tarhonyát, uborkát nem tudnám elunni. – A legősibb ételeink közé tartozik ez – mondja mellettem Bődi Szabolcs, Kunszentmiklós polgármestere –, a pörkölt készítési módja csak a magyar törzsekre, és a velük kapcsolatban állókra volt jellemző: kunokra, avarokra. Bődi Szabolcs szíve közepén alighanem a Kiskunság van, ahogy mesél, gondolatai kint járnak a pusztában. A magyarok, mondja, nagyállattartók voltak, a szürke marha pedig még istálló és bábáskodás nélkül is megélt. Hússzerkezete különleges, míg az európai fajták izomszövetei között faggyút találnunk, addig a szürke marhának húsa – póriasan – sovány, akár a mangalicának.
A kunsági emberre nem az a jellemző, hogy éhen hal, így amikor az alföldi vizek esztelen lecsapolása leszűkítette a legelőterületeket, áttért a racka ridegtartására és legeltetésére. A rónaságban vándorolva a pásztorok vesszőkerítéssel körbefont cserényeket építettek, itt a juhok a jó puli védelme mellett békében bégethettek Szent György-napjától a késő őszi Dömötör napjáig. Kialakult a pásztori iszákban vagy szűrujjban megmaradó ételekre, a száraztésztára, a füstölt szalonnára, a paprikára alapozó ételkultúra – meséli Bődi Szabolcs polgármester, és úgy mesél, hogy az ember napestig hallgatná.
De ráhúz a cigány, nótát kérnek a kunpeszériek. Elköltöttük az ebédet, vegyül a városi és a tanyasi. Összeköt minket a pörkölt élvezete. …Csárdást!
Odakint megered az eső.
origo.hu
Veszélyes időkben nem ripacsokra van szükség! – indul a NEM kampánya
