Etnikai tisztogatás Szerbiában

Vincze László
2005. 11. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a nyáron, június elején történt, hogy a finnországi svéd parlament (folktinget) a finn hatóságokhoz fordult annak érdekében, tartsák jobban tiszteletben a finnországi svéd rabok nyelvi jogait. A svéd vezetők elsősorban azt nehezményezték, hogy a finn börtönökben kevés a svéd nyelvű – családlátogatáshoz, közmunkához, tanuláshoz szükséges – nyomtatvány, megoldásként pedig azt javasolták, hogy a kérvényezéshez szükségek űrlapok legyenek kétnyelvűek, egyik oldalukon finn, a másikon svéd szöveggel. A folktinget azt is kifogásolta, hogy a balti államban kizárólag finn nyelven folyik a fegyőrképzés, s ezért indítványozta, hogy a jövőben a felvételi vizsga része legyen egy svéd nyelvű teszt kitöltése is. A svéd szervezet arra is javaslatot tett, hogy azok a börtönalkalmazottak, akik munkájuk során több nyelvet is használnak – Finnországban a svéd rabokat jelenleg három intézetben helyezik el (Helsinkiben, Vaasában és Turkuban) –, részesüljenek jövedelempótlékban.
A Vajdaságban alig valamivel rosszabb a helyzet. Az öt, összesen 61 év börtönbüntetésre ítélt temerini fiatal szülei a minap arról panaszkodtak a televízióban, hogy a szerb börtönőrök megtiltják számukra, hogy magyar nyelven beszéljenek gyermekeikkel, amikor a fegyintézetben meglátogatják őket. Ami a fizikai erőszakhoz képest nyilván jelentéktelen epizódnak tűnik, a maga nemében azonban mégis megdöbbentő. Ahol ugyanis ennyire alapvető emberi jogokat sértenek meg (az anyanyelv használatát tiltják!), ott – a cseppben a tenger – a demokráciának, a demokratikus kisebbségjogoknak híre-hamva sincs. S ha problémaérzékenységből a fejlett európai demokráciák kisebbségeitől szeretnénk leckéket venni, akkor a tanulást éppen az ilyen, látszólag apróságnak tűnő jogsértésekkel kell kezdenünk. A finnországi svéd parlament májusban például azért emelte fel szavát, hogy a helsinki közlekedési társaság autóbuszain a cég négy logójából az egyik svéd nyelvű legyen. Dél-Tirolban pedig néhány napja amiatt kerültek ismét a középpontba a németek nyelvi jogai, mert a bozeni EuroCityn olasz rendőrök megfenyegették Sven Knollt, a szeparatista Unió Dél-Tirolért párt ifjúsági szervezetének egyik vezetőjét, amiért Knoll – élve törvény adta jogával – csak németül volt hajlandó válaszolni nekik.
A temerini szülők beszámolóiból egyébként az is kiderült, hogy a börtönben többször is megverték a magyar fiatalokat, s hogy a börtönőrök kíméletlenül és kegyetlenül bánnak velük. A 10–15 éves börtönbüntetéseket október 19-én a szerb legfelsőbb bíróság is megerősítette, jóllehet nemhogy bizonyítékot nem tudtak felmutatni a vádlottak ellen, de még fegyvert sem találtak, amivel az emberölés bűntettét elkövethették volna, sőt még a „gyilkossági kísérlet” lehetséges indítékát sem sikerült megfejteniük. Ráadásul, ahogy mondják, ha öt egészséges férfi valóban meg akar ölni egy hatodikat, azt valószínűleg véghez is tudja vinni.
A Délvidéken hosszú évek óta gyakorlatilag folyamatos a feszültség, s az állandó fizikai bántalmazások következtében a magyarok döntő része mindennapos rettegésben él. Az igazságtalan büntetéssel sújtott magyar fiatalok börtönbe zárása, a sorozatos, de kivizsgálatlanul és büntetlenül hagyott magyarverések, a gyűlölködő magyarellenes falfirkák, a magyar síremlékek felborogatása – s mindehhez a szerb és a magyar kormány demonstratív tétlensége társul – jó ideje hozzátartozik a vajdasági magyarok hétköznapjaihoz. És meglehetősen kérdéses, hogy ez meddig marad így. A magyarverésekről szóló híradások ugyanis sajnos mára szinte teljesen belesimultak a hétköznapokba, a közvélemény pedig egyre érdektelenebb és érzéketlenebb.
Bár a délvidéki magyarellenesség gyökerét a legtöbben a tartomány etnikai átszíneződésben keresik, arról, hogy az elmúlt tizenöt év alatt egészen pontosan hány szerb menekült is érkezett a Vajdaságba, a mai napig nincsenek pontos adatok. Mint ahogy még arról sincsenek pontos adataink, hogy jelenleg hány magyar él a tartományban. Ami biztosan tudható, az csupán annyi, hogy az etnikai arányok jelentősen megváltoztak. Ennek oka elsősorban természetesen a szerbek tömeges migrációja, de jelentősen hozzájárul a délvidéki magyarság hosszú évtizedek óta tartó és nagymértékű asszimilációja is.
A Vajdaságban jelenleg a magyar általános iskolás gyermekeknek csupán 70, a szórványban élőknek pedig mindössze 50 százaléka tanul magyar nyelven. Az pedig köztudott, hogy aki szerb tanítási nyelvű általános iskolában tanul, annak sokkal szorosabb kötődése lesz a szerb nyelvhez és a szerb kultúrához, mint a magyarhoz, és – amellett, hogy magyar identitása jelentősen gyengül – jóval nagyobb eséllyel fog magának szerb házastársat választani. Mindez jórészt a titói nemzetiségpolitika eredménye, amely – jóllehet a Vajdaságnak autonómiát biztosított – dicséretesnek és példaértékűnek tartotta, s ezért ösztönözte a vegyes házasságokat: a keveredést. Ez a nemzetiségi politika – ami a kommunizmus bukásával a balkáni háborúkba torkollott – rendkívül súlyosan érintette a délvidéki magyarságot is, ami a statisztikákban is nyomon követhető: míg 1921-ben a Vajdaság lakosságának 24,1, 1948-ban pedig 25,6 százaléka volt magyar nemzetiségű, 1981-ben ez az arány már csak 18,9 százalék volt, ma pedig még kevesebb, becslések szerint 15 százalék körül van.
Igazán szerencse, hogy akadnak, akik a délvidéki magyarok helyzetét illetően mindennek ellenére derűlátók. A Határon Túli Magyarok Hivatalának a vajdasági magyarokról szóló idei éves jelentésében például többek között ez olvasható: „A vajdasági magyarság csökkenése mégsem olyan nagy méretű, mint ahogyan azt több elemző is prognosztizálta. Az előző periódusokban ugyanis a magyarság tízévenkénti csökkenése kb. tízszázalékos volt (önmagához viszonyítva), míg a legutóbbi népszámlálási periódusban ez az arány ugyan tovább növekedett (14,5 százalék), de mégsem akkora mértékben, hogy az megmaradásában fenyegetné a magyarságot. Tekintetbe véve az utóbbi egy évtized jugoszláviai politikai-gazdasági helyzetét, ez a számarány akár sokkal rosszabb is lehetett volna.” Erről van tehát szó. Fel a fejjel! De azért képzeljük csak el, mi történne, ha Magyarország lakossága csökkenne tízévente tíz százalékkal – előbb 9, majd 8,1, aztán 7,3 millió főre, és így tovább. Elgondolkodtató. Akárcsak az igazságtalan módon elítélt temerini fiatalok sorsa.
1989-ben az egész világ lélegzete elállt, amikor kiderült, hogy négy, IRA-tagság, valamint robbantásos merényletben és gyilkosságban való részvétel miatt elítélt északír fiatalt, illetve rokonaikat immár tizenöt éve (!) ártatlanul tartanak börtönben, mert a brit rendőrség a per során szándékosan nem mutatta be az ártatlanságukat bizonyító dokumentumokat. A történetből – amelynek végén a bíróság megsemmisítette korábbi ítéletét, s az igazságtalanul elzárt, és csupán betörésben vétkes íreket felmentette – Apám nevében címmel film is készült. Az északír fiatalok védelmében annak idején mozgalom szerveződött, amely demonstrációkat tartott, és nemzetközi hírverést csinált az ügynek. A temeriniek védelmében ez idáig nem történt semmi. S ez sajnos tökéletesen jellemez bennünket, magyarokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.