„…Azt hiszem, adatott valami, amit teljesen szétboncolni nem lehet, amit képességnek mondanak, ami a szervezet fölépítéséből adódik. Én azt hiszem, hogy ez genetikusan meg van határozva (…) Laci gondolkozott a ringben, ő a fejével dolgozott, mikor ütlegelt, akkor is. Ugyanakkor benne volt a »csak azért is megmutatom« felfogásból eredő akaraterő…”
Laci írja ezt, ifjabb Papp László Édesapám, Papp Laci című könyvében. Laci bácsi sajnos már nincs itt – ámde a fiától sem szeretnék két egyforma pofont kapni. Ifjabb Laci most itt ül velem szemben, majdnem könnyezünk, amikor a papáról – a Faterról – esik szó. (Az átlagtól jobban ismertem a „Királyt”, kezdő sportújságíróként meg-megszorongatta a csuklyásizmomat: marhaságot írtál, Öcsi, a lengő és a horog az kettő – magyarázta kézzelfoghatóan.)
A könyv fülszövegében olvasom: „…Szülei szeretete és tisztelete vezette, amikor már édesapja életében törekedett arra, hogy a páratlan sportkarriert és a rendkívüli embert minél többen megismerhessék…” Jó a könyv, sokkal több egy sima portrénál, súlyosabb egy egyszerű életműnél. Egyetlen éjszaka kiolvastam. Utoljára A Pál utcai fiúkkal voltam így.
Itt áll velem szemközt a címlapon a jó Papp Laci – szívemből mondom, bátran elfogadnék tőle akárhány pofont, csak itt lenne közöttünk, ropogtatná a csuklyásizmomat, és mondaná, mekkora marhaságot írtál már megint, Gyuri. Mondják, az élet nem egyéb, mint egy hangulat. Sóhajtasz rá nagyot, azután minden megy tovább. Benned meg ott marad valami Papp Laciról. Kicsit szorít, nyers.
origo.hu
Lencsevégre kapták a miniszterelnököt az olasz éjszakában
