A közép-ázsiai régió nyertese Kazahsztán

Egy évvel ezelőtt a „színes” forradalmak lázában elemzők sora latolgatta, hogy ki lesz a következő. Nézegették a naptárat, hol is lesz választás, s a már ismert forgatókönyvek alapján e sorban az egyik dominó Kazahsztán lett volna. Ez a dominó azonban nemcsak állva maradt, de az év egyéb történései következtében a közép-ázsiai régió szinte egyetlen igazán stabil pontja maradt.

Különösebb erőfeszítés nélkül aratott elsöprő győzelmet a december 4-ei elnökválasztáson az országot 1989 óta irányító Nurszultan Nazarbajev. A 91 százalékos eredményt ugyan mindenki sokallotta egy kicsit – hiába, a központ kérése ellenére a helyi hatalmasságok túllihegték egy cseppet a dolgot –, mindennél többet elárul azonban az, hogy a jelen lévő két amerikai intézet is 83 százalékos eredményt mért. Nazarbajev tehát nyugodtan kezdheti harmadik ciklusát, hiszen nemcsak elkerülte a „színes” forradalmat, de megerősödve került ki a megméretésből.
Manapság nem divatos nézet, de ha történelmi perspektívából nézzük a mostani voksolást, akkor inkább a megtett út, semmint a lényegen nem változtató túlkapások látszanak. Közép-Ázsia e pontja ugyanis sem a cári, sem pedig a szovjet időkben nem élt át egyetlen demokratikus választást sem. Ezt figyelembe véve egyáltalán nem kell szégyenkezni e procedúra tisztasága miatt. Mint ahogy a piacgazdaság fejlődését tekintve is pozitív példa lehet a régióban Kazahsztán. Pedig 1991-ben, a függetlenné váláskor kevesen hittek abban, hogy a Szovjetunió eme szegény hátsó udvara jó évtized múltán a stabilitás, a lakossági jövedelmek növekedése tekintetében a posztszovjet térség sokak által irigyelt országa lesz. Mindezt megalapozza, hogy azóta a nemzeti össztermék megnégyszereződött, és az utóbbi öt esztendőben évenként kilenc százalékkal bővült a gazdaság. Az állam minden évben mintegy háromezer fiatalt küld nyugatra tanulni, ami biztosíthatja az energiahordozókból származó bevételekre támaszkodva megkezdett modernizáció folytatódását. Megfelelő bázis ehhez, és tekintélyt kölcsönöz Kazahsztánnak a jelenleg évenkénti egymillió hordós kőolajexport, ami a tervek szerint 2012-re megháromszorozódik.
Ilyen dinamikusan növekvő gazdaság mellett érthető, hogy a kazahok nem nagyon akartak vezetőt váltani, Nazarbajev azonban nemcsak a hatalomban maradt, hanem a térség kulcsországává tette Kazahsztánt. Egy éve Asztana még Üzbegisztánnal küzdött elkeseredetten Közép-Ázsia vezető posztjáért, az andizsáni események azonban eldöntötték e versenyt. Nazarbajev azzal nyert, hogy Karimovval ellentétben nem a fegyverekre, hanem a gazdaság növekedésére épített. Mindemellett fontosnak tartotta, hogy a térségben érdekelt minden hatalommal jó kapcsolatot építsen ki. Ennek köszönhető, hogy a kazah elnök szívesen látott vendég nemcsak Moszkvában, Washingtonban és Pekingben, de Tbilisziben és Kijevben is. Kazahsztán tagja az Egységes Gazdasági Térségnek, az amerikai bázisokat a régióból kitessékelő sanghaji hatoknak, de küldött egy kisebb kontingenst Irakba is. Energiatartalékaiért mindegyik nagyhatalom versenyt fut. Moszkva a nyugati irányba futó két vezetékbe, Peking a január elsejével üzemelő keletibe, míg az Egyesült Államok a Bakutól Ceyhanig vezető alternatívába várja az olajat.
Mindezek tudatában Nurszultan Nazarbajev valóban az év egyik nagy nyertese, s nyugodtan koncentrálhat a posztszovjet bajok orvoslására, a demokratikus intézményrendszer erősítésére és az elkerülhetetlen generációváltás levezénylésére.