Radnóti-szakirodalomban kevés az összefoglaló mű, és sok a személyes emlékezés. Tudjuk, hogy az emlékezés óhatatlanul torzít, a visszaemlékezéseket tehát fenntartással kell kezelni. Nekem azonban a lehető legpontosabban kellett összegyűjtenem a költő életének eseményeit, hiszen úgynevezett kritikai életrajzot írtam, vagyis olyan könyvet, amelyben Radnóti költészetét életrajzának tükrében elemzem, életét mint költői önmegalkotást tekintem. Szerencsére hozzáférhettem a legfontosabb elsődleges forrásokhoz, feldolgozhattam a költő kéziratos hagyatékát: a rá vonatkozó dokumentumokat, saját feljegyzéseit, leveleit. A szegedi egyetemi évei alatt későbbi feleségéhez írt több száz levél valóságos kincsesbánya volt. Ezekből a levelekből ismerhetjük meg professzorával, atyai barátjával, Sík Sándorral való barátságának születését. Radnóti egyik levelében megrendítően írta le első találkozásukat. Az első pillanatban mély vonzalom ébredt mindkettejükben, Sík Sándor pontosan értette, milyen nehézségekkel küzdött Radnóti, amikor önmeghatározási törekvéseit a kor nem fogadta el. Ezekből a levelekből tudni, hogyan élte meg Radnóti a szegedi egyetemi zsidóveréseket, ezekben fejti ki politikai nézeteit. Képet alkothatunk belőlük indulásának körülményeiről, például nehezen induló kapcsolatáról Babitscsal.
– Milyen eddig ismeretlen egyéb dokumentumokhoz jutott hozzá?
– Fennmaradtak gyönyörű, bőrkötéses kis noteszei, amelyeket könyvkötő barátja készített számára, hogy mindig magánál tarthassa őket, és legyen mibe belefirkantani, ha valami eszébe jut. Radnóti „versmagoknak” nevezte ezeket a gondolatokat. Végignéztem a zsebnaptárait, egyéb noteszeit, amelyek jól kiegészítik az ismert naplóbeli feljegyzéseket. Az egyik noteszben részletesen megörökítette csehszlovákiai tanulóévét, ekkori szerelmes verseinek, a Tini-verseknek a hátterét. Megtudjuk belőle, mit olvasott, milyen zenét hallgatott, még némelyik korai versének változatait is megismerhetjük, ami nagy ritkaság, mert a piszkozatokat megsemmisítette. Kevés kézirata maradt, amelyben javítások vannak. Előkerültek olyan jegyzetfüzetek is, amelyeket munkáihoz használt. Többen is említik, hogy felmerült benne egy békeantológia szerkesztésének ötlete. Az egyik noteszban gondosan összeírta, hogy kitől milyen verset venne bele, s ha nem magyar a költemény, kinek a fordításában, vagy kit kellene felkérni a fordításra. Szeretett volna egy Rilke-válogatást is, meg is tervezte. Nem volt megbízatása ezekre a kötetekre, de föltehetően úgy gondolta, hogy ilyen alaposan előkészített anyaggal már el lehet menni kiadókhoz. Remek szerkesztő lett volna, fájdalmas látni, hogy nem jutott képességeinek megfelelő megbízásokhoz. Amint zsidó származása miatt tanári kinevezést sem kapott, és soha nem volt biztos jövedelmet nyújtó állása. Az 1935 utáni küzdelmes évek feldolgozásában segítségemre volt feleségének naplója. Radnóti életét és költészetét tragikus halálán, meggyilkolásán keresztül látjuk. Nem is lehet másként. De a fennmaradt dokumentumokból az is kiderül, hogy mennyire derűs, remek humorú ember volt, szerette az életet.
– Mennyiben segítette a kritikai életrajz megírását a Radnóti-köteteken végzett szövegfilológiai munka?
– Ez módszertani kérdés. Amikor Radnóti verseinek vagy naplójának szövegét gondoztam, alaposan meg kellett ismerkednem a műveivel és a munkamódszerével. Ez segített abban, hogy fel tudjam deríteni költészetének, sőt egész életművének belső összefüggésrendszerét. Radnóti életműve rendkívül zárt. Hallatlanul takarékos költő volt. Ha egy motívumot megtalált, azt el nem engedte. Az első köteteiben bukolikus hangon szólalt meg, a harmadik kötetétől ezt maga mögött hagyta, de a bukolikus hagyományhoz később is visszanyúlt, ebből nőtt ki természetlírája, az Istenhegyi kert motívuma és az eklogák világa. Az első kötetekben még nem volt birtokában a költészet mesterségbeli fortélyainak, de később, amikor a forma nagy művésze lett, sem volt mereven pedáns. Tisztán, gyönyörűen verselt, ha akart, de a metrikai keretet olykor alárendelte egyéb költői szempontoknak. Többek között ez adja hangjának sajátos melódiáját. A zártságot jelzi az is, hogy az életmű periferikusnak tartott részei, a könyvkritikák, rádió-előadások is mind a lírája felé mutatnak. Olyan szerzőkről írt, akiket valamiért érdekesnek tartott, akik segítették költői fejlődését. Füst Milánról, Babits Mihályról, Szabó Lőrincről, Berzsenyi Dánielről. A doktori disszertációját Kaffka Margitról írta saját kutatásai alapján, az érdekelte, hogyan lehet megközelíteni egy viszonylag friss életművet, mit kezdett Kaffka Margit a szabad verssel. Meglepően előremutató, máig érvényes megállapításokat tett. Radnóti egyébként a korban szokatlan megértéssel figyelte és támogatta a nők egyenjogúsítását az irodalomban. Fordítani is elsősorban azt fordította, ami közel állt hozzá, amiből tanulhatott. A műfordítás jó terepnek bizonyult önmaga kipróbálására is, erre Vergilius IX. eklogájának fordítása a legjobb példa, ez adott ösztönzést saját eklogáihoz. A rádióban egyébként Cs. Szabó László adott neki munkát rendszeresen, akkor is, amikor 1938 után más helyekről kiszorult. Amihez tehát Radnóti hozzáfogott, azt hasznosította, beépítette a saját életművébe, amelyet sűrű szövésű hálónak tekinthetünk.
– Radnóti a hatvanas évek eleje óta iskolai tananyag, művei sokszor és nagy példányszámban jelentek meg, sokan szerették és szeretik a verseit. Az irodalomtörténetben viszont erősen leegyszerűsített kép alakult ki róla…
– Mondjuk úgy, hogy igen erősen jelen volt ez a leegyszerűsítő kép. De azért születtek nagyszerű, árnyalt elemzések is Baránszky-Jób Lászlótól, Vas Istvántól, Lator Lászlótól, Melczer Tibortól és másoktól. Radnóti kritikai utóélete azonban valóban sajátosan alakult. Az ötvenes évek kultúrpolitikájának nem volt elég következetesen kommunista, líráját fenntartással kezelték. Talán ennek is szerepe volt abban, hogy egykori barátai és kritikusai az antifasiszta mártír képét hangsúlyozták tanulmányaikban. Nem jogtalanul, hiszen az volt, Radnóti költészete azonban ennél összetettebb. Költészete hatalmas kísérlet volt személyisége szabad megalkotására. Radnóti világképének alapjai nagyjából tizennyolc–húsz éves korára megszilárdultak. Baloldali, kommunistaszimpatizáns volt, de távol tartotta magát a baloldali pártoktól, szemléletét nem volt hajlandó alávetni ideológiai megkötöttségeknek. Erről már igen korai leveleiben írt. Ugyanakkor, mint ő maga írta, húszéves korától katolikusnak vallotta magát. És valóban mélyen, lényegileg volt az, ehhez neki nem kellett templomba járnia. Családi okokból csak 1943-ban keresztelkedett meg – nem akarta megbántani nagybátyját, aki anyagilag támogatta. Amikor katolizált, egy levélben lemondott a támogatásról. Pedig rászorult volna. Zsidó családba született, de talán mert korai árvasága miatt lazább családi kötelékben nevelkedett, nem volt zsidóságtudata. Baloldali és katolikus, zsidó és magyar, ezek voltak identitásának alapelemei. Ebben is szellemi rokona volt Sík Sándornak. Radnóti halálát az utókor szereti mártíriumnak, passiónak látni. De mártíriuma antimártírium. Nem a hitéért ölték meg. Azért ölték meg, mert zsidó volt. Alakja, költészete nyugtalanító kérdéseket vet fel, állandó önvizsgálatra szólít. Ez az ember magyar költő akart lenni. A numerus clausus miatt nem járhatott Budapesten egyetemre, Szegeden, ahol tanult, napirenden voltak a zsidóverések, tanítani nem engedték, állást nem kapott, háromszor elhurcolták munkaszolgálatra, végül kivégezték. Nehéz ezzel szembenézni. Radnótit nem fogadta el az a közösség, ahová tartozni vágyott, az országban uralkodó viszonyok nem engedték, hogy szabadon megválassza identitását.
– Könyvében nyolcszáz oldalon keresztül járja be azokat a köröket, amelyek érthetővé teszik a kort, a költő személyiségét. Radnóti költészetét alapvetően életrajzi fogantatásúnak jellemzi, és „a nyelvi önmegalkotás hatalmas kísérleteként folyamatos és tudatos személyiségépítésként” határozza meg.
– Kéziratos füzeteit Radnóti kezdettől fogva lelki öngyógyításra, terápiás céllal használta. Állandó témája a halál, különösen a korai, publikálatlan versekben jelenik meg sokszor. Nagyon érdekelt, hogy miért foglalkoztatja őt ennyire, és miért nincs a halál középpontban azoknál a költőknél, akiket ugyancsak üldöztek zsidó származásuk miatt. Nem lehetek biztos a válaszban, de számos jel azt igazolja, hogy Radnóti a gyermekkori élmények hatására volt különösen érzékeny erre a témára. Apja halála után tudta meg, hogy akit édesanyjának gondolt, az a nevelőanyja, édesanyja a szülésbe halt bele, sőt ikerszülés volt, és a testvére is meghalt. Az Ikrek havában kétségbeesetten ordítja, vajon mit takargatnak még előle. A gyermekkori trauma tartós válságot, bűntudatot okozott, de sikerült feldolgoznia. Mire azonban túljutott rajta, a kor állandó fenyegetésének hatására mindinkább eluralkodott rajta az a másik haláltudat, saját elkerülhetetlen halálának a tudata. Nem arról van szó tehát, hogy „megérezte” a sorsát, hanem világosan látta, hova vezetnek azok a jelek, amelyeket naponta érzékelt. Ezekre a jelekre talán gyermekkori traumája tette oly fogékonnyá. Nem volt hajlandó áltatni magát.
– A korábbinál árnyaltabb képet fest Radnóti és felesége, Gyarmati Fanni kivételesen szép kapcsolatáról. Miért nevezi „életkísérletnek”?
– Abban, hogy Radnóti élete minden borzalom ellenére kiegyensúlyozott lehetett, nagy szerepe volt annak, hogy a középiskolában megtalálta élete társát, szerelmét. Fanni akkor tizennégy éves volt, szoros összetartozásnak kellett kialakulnia köztük, ha kapcsolatuk túlélte a reichenbergi Tini-szerelmet, az ötéves elszakítottságot a szegedi egyetemi évek alatt, a Beck Judit iránti fellángolást a negyvenes évek elején. Életkísérletnek nevezem, mert olyan fokú egymást építő, egymást jobbító, őszinte kapcsolat volt ez, amely szociológiailag is érdekes az ő nemzedékükben. Teljes nyíltsággal fordultak egymás felé, kapcsolatukban nem volt birtoklásvágy, nem korlátozták egymást. Semmit nem titkoltak egymás elől, még akkor sem, ha fájdalmat okoztak a másiknak. Ez gyönyörű, bátor, de fájdalmas is.
– Gyönyörű, de hatalmas terhet jelent annak, aki éppen szenved tőle… Lator László figyelt fel arra, hogy bizonyos verseket a költő Ferencz Győző elemez, másokat pedig inkább az irodalomtörténész. Valóban így van?
– Nem tudom, lehet, hogy bizonyos versekről, amelyek nagyon megérintenek, másként írok, mint más versekről, amelyekre az életmű hálójának fölfejtéséhez volt szükségem. De ez biztosan nem tudatos. Az azonban tudatos volt, hogy csak egyes fontos verseket elemeztem, azokat, amelyek valamiért csomópontot jelölnek. A belső összefüggésháló fölfejtése az irodalomtörténész, nem a költő dolga.
– A könyv első részében jelentős súlyt kap Radnóti és a magyarországitól gyökeresen eltérő körülmények között kialakult angol-amerikai „vallomásos” költészet rokonsága. Akkor is kitért volna erre, ha nem angolszász irodalommal foglalkozik?
– Valószínűleg nem, mert akkor csak fordításból ismerném ezeket a verseket. Annak idején egyetemi doktori értekezésemet egy John Berryman nevű vallomásos költőről írtam. Berryman, Randall Jarrell, Robert Lowell, Sylvia Plath, Anne Sexton a hatvanas–hetvenes években nálunk is jelen voltak a műveikkel. A vallomásosság nem értékítélet, pusztán irodalomtörténeti tény, hogy a nagy Nyugat-nemzedék utáni időszakban Magyarországon is kialakult az a fajta költészet, amelynek öngyógyító funkciója volt. A XX. század első felében Bécs mellett Budapest volt a freudizmus központja. Gondoljunk csak arra, mennyit viccelődött Karinthy a freudizmusról, a pszichoanalízis módszere „benne volt a levegőben”. Irodalomtörténeti munkában néha ki kell jelölnünk jelzőkarókat, tájékozódási pontokat, hogy ne folyjon szét az anyag. A vallomásos költészeti párhuzam is ilyesfajta tájékozódási pont. De talán nem esetleges: majd minden amerikai vallomásos költő műveiben találunk utalásokat a holokausztra.
– Míg ezt a könyvet írta, két éven keresztül valóságos remeteéletet élt. A tanítást is feladta egy évre. Hogyan tudott elszakadni attól a világtól, amelyben ilyen hosszú ideig élt?
– Nem volt könnyű elrakni azt a több száz könyvet, amely éveken át elborította a környezetemet. De nem szakadtam el Radnótitól. Most, hogy megjelent a könyv, keresem benne a hibákat. Egyébként volt ennek a munkának egy váratlan hozadéka. Ahogy Radnóti életének és költészetének egyre nagyobb mélységei tárultak fel előttem, egyre riadtabban gondoltam arra, milyen könnyen, felületesen alkottam ítéletet más költők munkásságáról, amelyet tizedenynyire sem ismerek. Szóval alázatra is tanított ez a munka.
Ferencz Győző költő, irodalomtörténész 1954-ben született Budapesten. 1978-ban szerzett diplomát az ELTE magyar–angol szakán. 1978-tól tanít a budapesti Jedlik Ányos Gimnáziumban. 1986–1993: az Európa Könyvkiadó szerkesztője. 1985–86-ban az ELTE angol tanszékének adjunktusa. 1989 és 2001 között szerkeszti az Újhold évkönyvet, a Nagyvilág című folyóiratot, 1993-tól ismét az ELTE angol szakán tanít. Több verskötete (Ha nem lenne semmi nyom, 1981; Omlásveszély, 1989; Két ív – versek és versfordítások, 1993; Magamtól egyre meszszebb, 1997; Alacsony ég alatt, 2000), tanulmánykötete (A költészet mechanikája, verselemzések, 1997; Hol a költészet mostanában?, 1999) jelent meg. Írt tankönyvet (Gyakorlati verstan, 1994, 1995), az ő szerkesztésében adta ki az Osiris Kiadó Radnóti összegyűjtött versei és versfordításai (1999), valamint Ikrek hava – Napló című kötetét (2003) és A magyar költészet antológiáját (2003). Díjak: 1987: Robert Graves-díj, 1989: MTA– Soros Alapítvány-díj, 1990: Déry Tibor-jutalom, 1991, 1995–96: Fulbright-ösztöndíj, 2000: József Attila-díj, 2001: Nemes Nagy Ágnes-díj.
