Kérem vissza a szavaimat!

Amikor Isten megalkotta az eget és a földet, a növényeket és az állatokat, valamint a saját képmására az embert, a második napon nem azt mondta, hogy amit ma teremtettem, jobb a tegnapinál, és a harmadik nap végén sem állította, hogy ez eddig a legjobb. A negyedik napot nem azzal zárta, hogy ez szuper lett, s az ötödiket sem úgy értékelte, hogy mennyire fantasztikusan sikerült. S mielőtt a hetedik napon elment pihenni, nem csettintett elégedetten, hogy ez az egész milyen isteni. Csak annyit mondott minden nap végén, hogy amit teremtett, az jó. Jó a Hold és jó a Nap, jó a füvet legelő bárány, és jó a bárányt megevő oroszlán. „És látta Isten, hogy jó.”
Azt mondják, hogy a jobb a jónak ellensége. De jobb-e a jónál a jobb? És jobb-e a sztár a jó énekesnél? Vedd észre, hogy a jobb csak annyit üzen: ő egy másiknál kevésbé tökéletlen. Van-e a tökéletesnél tökéletesebb, az ideálisnál ideálisabb, az optimálisnál optimálisabb? Sőt legoptimálisabb? Másként kérdezem. Tökéletesebb-e a tökéletesnél a legtökéletesebb?
Isten nem értékelt és nem rangsorolt. Nem azt mondta, hogy ez a létezhető világok legjobbika. Tényként közölte, hogy a teremtett világ jó. Benne a nappallal és az éjszakával, a báránnyal és az oroszlánnal, a betegséggel és a halállal.
Halljuk, hogy bátrabb és igazságosabb világot építünk. A gyávaság kiabálása ez, és az igazságtalanság szemfényvesztése. A bátrabb világ nem bátor, az igazságosabb pedig eleve igazságtalan. A növekvő jólétben nyomorba süllyedünk, az erősödő szolidaritás kiszolgáltatottá tesz, a segítségnyújtó a maga hasznát keresi. Sőt ma már az örök barátság is csak holnapig tart, és csupán a hétköznapiság fokmérője a csodálatosnak mondott szépség. A tudásra alapozó társadalom funkcionális analfabétát termel, az önkiteljesítés útja a süllyesztőbe visz. A papot pedofilnak mondják, de a homoszexuálisnak joga van templomban házasodni, és egyébként is a történelemnek vége, sőt az Isten is meghalt. S miközben fejre álltak szavaink, nem veszed észre, hogy a bóvli kelleti magát, és megasztárként tündököl. Abszolúttá lett a relatív igazság. És fának látszik a pozdorja, arany ékszernek a bizsu, boldogságnak mutatja magát az élvezet és szeretetnek az önzés. Virtuálissá vált a való világ, és valósággá a hazugság, vallás lett az istentelenség, és fényben fürdik a sötétség.
Isten látta, hogy amit teremtett, az jó. Jó, mert megfelel a rendeltetésének. A szavaknak is rendeltetésük van. Van? Volt. Kérem vissza a szavaimat!

Hankó Zoltán
Kistarcsa