Retró

Tartósan átmenetivé lett, elbizonytalanodott ízlésű korunk korcs divatja a retró. A hátra jelentésű latin retro- szóból bővített retrospektív annyit tesz: visszatekinteni a múltba. No, nem abba a dicső múltba, amely Arany János Toldijának előhangjában tűnik elő pásztortűzként, hanem amit egy emberöltővel ezelőtt hagytunk magunk mögött. A jó kis poshadt-punnyadt Kádár-korszak – amúgy, emberileg kétségkívül élvezhető – kulturális és tárgyi világába. Felidézni a presszók, önkiszolgáló éttermek, turistaházak, tánciskolák és építőtáborok hangulatát, a kagylófotelt, a csőbútort, a Pacsirta rádiót és a kis képernyős Tavasz tévét, a mozihíradót, a tánczenei koktélt, a nyeles fésűt, a zsebtükröt, a Bambit, az Úttörő csokit, a hapsik jampecfrizuráját, hegyes orrú ködvágó csukáját, a csajok lófarkát és gumiöves abroncsszoknyáját.

A retró azonban kényes műfaj, az 1956 utáni három évtized bizony sokakban ébreszt rossz emlékeket, indulatokat, félelmeket. És nem ok nélkül, hiszen még a jó zenére vágyó tizenéveseket is egy exávós terelgette gumibottal az Ifjúsági Park igazgatójaként. Azt sem könnyű megmagyarázni manapság a mi akkori életkorunkban lévő gyermekeinknek, hogy mitől volt szép az 1970-es évek riasztóan sötét pesti éjszakája vagy az ostornyéllámpás Népköztársaság útja Csepel teherautókkal és állami Pobjedákkal. Mi volt szórakoztató abban, hogy fürtökben lógtak az emberek a villamos lépcsőjén, a zsúfoltságtól nem lehetett látni a vizet a Gellért fürdő hullámmedencéjében, és ha nyáron lehetett valahol csapolt Kőbányai sört kapni, az meleg volt. Ez utóbbi problémával hál’ istennek ma nem kell szembesülnie sem fiatalnak, sem öregnek, azonban ami a tömegközlekedés rémségeit illeti, a mai húszévesek utazást tehetnek az időben, természetesen visszafelé.

Napok óta folyik a rádióból, hogy jó előre meg kell váltania a vonatjegyét annak, akinek a karácsony alkalmából utazhatnékja támad. Egyes járatokra már elővételben elfogytak a helyjegyek, a vasút láthatóan nem képes kezelni a tumultust. A MÁV szóvivője azzal nyugtatta az aggódókat, hogy az ünnep előtt indulnak mentesítő járatok, különösen a keleti országrész célállomásai felé, például Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza–Debrecen irányában Szegedre (!). Nesze nektek retró! Hasonló a helyzet a Volánbusz távolsági járatain, a buszok még a máskor megszokottnál is jobban meg lesznek töltve. Régen látott jelenetekre számítson, aki távol élő rokonaival, szeretteivel készül együtt tölteni az ünnepeket, a járműveken nincs elég ülőhely, sokan órákig állva fognak utazni az autópályákon is – amúgy mint máskor, „normális esetben”, bár ezt közlekedésbiztonsági szabály tiltja. A diákok hátizsákja, az ajándékcsomag nem fér el, a le- és felszállás embert próbáló gyötrelem. Ma és holnap mindenki a saját bőrén (csontján, derekán, lábán) megtapasztalhatja, miért mondják, hogy a magyar tömegközlekedés ötvenszázalékos: a tömeg már megvan.

Ami a retrodivatot illeti, a fővárosiak különösen kedvező helyzetben vannak. Budapesten működés közben láthatók a negyvenéves, milliónyi kilométert lefutott, ütött-kopott, rozsdamarta tetőzetű, őrülten csattogó metrószerelvények, sőt a második világháború előtti, valóban dübörgő stuka villamosok. A XXI. század ötödik esztendejének végén a liberális vezetésű „világváros” és a közlekedési tárca meg a régi-új szocialisták kormányozta ország élő valósága a retró.

Tessenek nosztalgiázni!