Gyilkosság és hatalom – hogyan működött az oszmán trónutódlás rendszere?

Az Oszmán Birodalom közel fél évezreden át az akkori világ egyik meghatározó nagyhatalma volt. A szigorúan centrlizát és a szultánok despotikus jellegű uralmán alapuló rendszer fenntartása azonban gyakran véres testvérgyilkosságokba és hatalmi intrikákba torkollott.

A szultánok vaskézzel tartották fenn egyeduralmukat Fotó: Ancient History

Az oszmán trónutódlás kezdetei

Amikor a XIII. század végén egy anatóliai nomád törzs vezetője, Ertuğrul meghalt, a helyét leszármazottja, Oszmán vette át. Az új uralkodó fokozatosan terjesztette ki hatalmát a környező bizánci erődökre, majd fia, Orhán a keresztény világ számára is egyértelművé tette Bursa elfoglalásával: egy új és hatalmas uralkodócsalád van születőben. 

Az oszmán hatalom a késői középkor egyik legerősebb nagyhatalmává nőtte ki magát. Forrás: Wikimedia Commons

Azt ugyanakkor ekkor még senki sem sejtette, hogy az Oszmán dinasztia a középkortól kezdve egészen a XX. századig a nemzetközi politika fontos szereplője lesz – ahogy azt sem, hogy ennek a folytonosságnak nagy lesz az ára. 

 

A hárem hatalma 

A trónörökös biztosítása minden uralkodónak létkérdés volt. Az iszlám jog ugyanakkor némileg bonyolított a helyzeten: az utódok ugyanis nemcsak törvényes házasságból, hanem ágyasoktól is származhattak. Azok az asszonyok, akiknek a fia szultán lett, megkapták a válide szultána – az uralkodó anyja – címet. Ez a pozíció a XVI. századtól hatalmas politikai befolyással járt, különösen a háremen belül és az udvari döntéshozatalban.

II. Mehmed beveszi Konstantinápolyt. Forrás: Wikimedia Commons

 Sőt egyes kortárs diplomaták szerint bizonyos időszakokban sokszor nem is a szultán, hanem az anyja döntött a birodalmat érintő kérdésekről. Mindez ellenállást váltott ki a nagyvezírek körében, akik sokszor rivalizáltak a női udvari hatalommal. 

 

A testvérgyilkosság törvénybe iktatása 

A válide szultána cím megszerzése ugyanakkor nem volt könnyű feladat az oszmán udvarban – kiváltképpen azután nem, hogy II. Mehmed, Konstantinápoly meghódítója hivatalosan is törvénybe iktatta a testvérgyilkosság gyakorlatát. 

II. Mehmed oszmán szultán, Paolo Veronese portréja. Forrás: Wikimedia Commons

Miután apja halála után saját féltestvérét megfojtatta, a szultán így rendelkezett: „Aki fiaim közül elfoglalja a trónt, testvéreit megölheti a rend érdekében.” Ettől kezdve egészen a XVII. századig a jog nem akadályozta a testvérgyilkosságot az oszmán uralkodók körében. 

 

A kafes: egy humánusabb megoldás 

I. Ahmed 1603-ban eltörölte a testvérgyilkosságot, és bevezette a kafes, azaz az „aranykalitka” rendszerét. 

A döntés értelmében a szultán lehetséges riválisait bezárva tartották, teljesen elszigetelve a külvilágtól 

– hogy véletlen se ingathassák meg a regnáló uralkodó hatalmát. 

 

Egy szultán halála

Az első uralkodógyilkosság 1622-ben történt. A mindössze 17 éves II. Oszmánt a katonái fojtották meg az isztambuli Jedikule erődben. A történészek ezt az eseményt fordulópontnak tekintik: ekkortól kezdve az oszmán szultánok hatalma fokozatosan csökkent. 

 

A dinasztia vége 

Az oszmán szultanátus időszaka az első világháborús veszteséget követően, 1922-ben ért véget. Az utolsó uralkodó, VI. Mehmed száműzetésben halt meg.

Az utolsó oszmán uralkodó, VI. Mehmed szultán. Forrás: Wikimedia Commons

Habár az Oszmán dinasztia leszármazottai ma is élnek Osmanoğlu névvel, politikai befolyásuk elhanyagolható. 

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.