Vitályos Eszter kormányszóvivő a közösségi oldalán jelezte, hogy Brüsszel döntött, és jogszabályban kihirdette: levágja Magyarországot az orosz gázról, valamint a kőolajról, és megtiltja a hatósági rezsicsökkentést.
Ez mind a háborús tervük része. Brüsszel Ukrajnáért képes lenne a háromszorosára emelni a magyar családok rezsijét – tette hozzá.
Már csak egy brüsszeli bábkormány hiányzik nekik, amely végre is hajtja mindezt. Pontosan tudják, amíg nemzeti kormány van Magyarországon, mindent megteszünk azért, hogy ne a magyar családok fizessék meg a háború és Ukrajna működtetésének árát
– fogalmazott a kormányszóvivő.
Kiemelte, hogy 12 éve védik a rezsicsökkentést, még a háborús időszakban is. Most pedig pert indítanak az Európai Bíróságon a brüsszeli bizottság ellen, amely a frissen kihirdetett rendeletével egyszerűen el akarja vágni Magyarországot az orosz gáztól és kőolajtól.
Ezekkel a lépésekkel Brüsszel teljesen felborítaná Magyarország energiabiztonságát, legalább háromszorosára emelné a rezsit és ezer forint fölé lökné a benzin árát
– jelezte Vitályos Eszter.
Megjegyezte, hogy Brüsszelt egyszerűen nem érdekli, hogy ebbe a magyar családok belerokkanhatnak. Úgy véli, hogy Brüsszelnek ma már semmi sem fontos, csak Ukrajna.
Azért indítottuk el a nemzeti petíciót, hogy világosan megüzenjük: nem fizetünk. Nem fizetünk a háborúért, nem fizetünk Ukrajnáért, nem fizetünk magasabb rezsit
– tette hozzá.
A kormányszóvivő azt kérte, hogy csatlakozzanak a petícióhoz, töltsék ki azt, és mondják el, hogy nem fizetnek.
A magyarok pénzét nem áldozzuk fel Ukrajnáért és a háborúért
– húzta alá.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Purger Tamás)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!