Ebben az évben egyetlen szabad hétvégénk volt – mondja Aranyos Ágota, és ez nem dicsekvés, nem panasz, hanem ténymegállapítás. Aki már tizenöt éve úgy él, mint ő, megszokja. Először a néptánccal ismerkedett meg, azután a történelmi társastánccal (reneszánsz, barokk táncokat tanult Bécsben és Franciaországban), végül 1990 tájékán a Garabonciás gyermekegyüttessel. Azóta a társaság koreográfusa és tánckarvezetője. Emellett a Budapesti Kamaraopera vendégkoreográfusa, saját táncegyüttest vezet és főiskolásokat tanít. Hét végén pedig ott vannak az előadások.
A Garabonciás együttes januárban lesz tizennyolc esztendős. Alapítója, Váradi István máig dramaturgja, művészeti irányítója a társaságnak, és intézi az együttest fenntartó alapítvány ügyeit. Az elmúlt években a gyermekegyüttes profi szervezetté vált, pályázatokból, a ferencvárosi önkormányzat támogatásából, valamint az előadásaik bevételéből fedezi a produkciók létrehozását, ami nem kis teljesítmény. A historikus táncdarabokhoz ugyanis korhű jelmezre és díszletekre van szükség, valamint szállítóeszközökre, amelyek utaztatják a társulatot. A gyermekeknek nincs sem tag-, sem tandíjuk, a munkájukkal fizetnek, mondja Aranyos Ágota.
Az együttes kezdetben tánckarból és a Tarcsa Zoltán vezette pantomimcsoportból állt, amelyek egymás mellett működtek. Csak később merült fel, hogy ötvözni kellene a mozgásművészeti ágakat. Ma már minden gyermek tanul pantomimet, klasszikusbalett-alapokat – amely minden tánc alapja –, színpadi improvizációt, valamint az egyes produkciókhoz kapcsolódóan kultúrtörténetet is. Jelenleg harminckét garabonciás van, nyolc és húsz év közötti fiatalok a főváros tizenhárom kerületéből, elsősorban természetesen a környékről, a heti két foglalkozásnak ugyanis a ferencvárosi művelődési ház ad helyet.
– Nem válogatott csapatról van szó – mondja Aranyos Ágota –, nem utasítunk el egyetlen jelentkezőt sem, csak először két hónap próbaidőre veszszük fel, hogy lássuk, hogyan boldogulunk egymással. A mozgás, a ritmusérzék fejleszthető, valamilyen szintre mindenkit el lehet juttatni. A többlet a hagyományos tánccsoportokhoz képest nálunk az, hogy a gyermek kultúrtörténeti „társaságba” kerül, a produkcióink a honfoglalástól a XX. század elejéig fogják át a korokat. Az ezekhez kapcsolódó ismereteket alkotótáborban szoktuk megalapozni.
A repertoár tizenöt darabból áll. Az évek során persze a gyermekek kiöregednek egy-egy szerepből, a helyükre mások állnak, ami gyakran új színt hoz a produkcióba. A kínálatban található középkori játéktörténeti bemutató Brueghel festményei nyomán, Mátyás király mese, II. Endre korát felidéző táncjáték, La Fontaine-állatmesék feldolgozása, középkori vásári játék. A legújabb produkció a Napkirályfi, amely a francia barokk klasszikus korát, benne XIV. Lajos ifjúságát eleveníti fel Lully zenéjének segítségével. A tizenöt esztendős kamasz király a Napkirály balettszerepében aratott sikert az udvarban, olyan maradandót, hogy a név örökre rajta ragadt. A harmincperces darabokban korhű zenére korhű táncokat látunk, mert a játék lényege éppen az, hogy a szereplők belehelyezkedjenek a korba, közben élvezzék a szereplést. „Egy kor hangulatát a zene, a tánc, a viselet és néha a szerelmi pletykák elevenítik fel a legjobban” – mondja Aranyos Ágota.
Nem profi táncosok képzője, nem is a táncművészi pálya előszobája akar lenni a Garabonciás gyermekegyüttes, bár előfordult a tizennyolc év alatt, hogy valaki később életpályának választotta a táncot. Magyarországon azonban ma nehéz értelmes elfoglaltságot találni egy gyermeknek, és a historikus tánc nemcsak mozgáskultúrát, hanem hozzá kapcsolódó világlátást is nyújt. A művészeti képzés az ismeretek mellett a személyiséget fejleszti. Fontos, hogy a gyermek megtalálja a helyét egy közösségben, jó feladatokat kapjon, és megtanuljon színvonalasan, igényesen dolgozni. A garabonciások maguknak tették magasra a mércét. A módszer nem titkos, az érdeklődő ének- és testnevelő tanárok továbbképzésen megismerhetik. Tervben van, hogy az alapítvány a IX. kerületi zeneiskolával közösen művészeti iskolát hoz létre, így az ifjú zenészek is tanulhatnának társastáncot. A régi hangszereken játszó zenészeknek külföldi akadémiákon kötelező a történelmi táncok megismerése is, mivel a régizene-anyag jelentős része tánczene, és a hiteles interpretációt segíti, ha az előadó tudja, hogyan nézett ki a gyakorlatban, magyarázza Aranyos Ágota. A magyar történelemben is jelen volt a néptánc mellett a nemesi tánckultúra, amelyről nem szabad megfeledkeznünk.
A Garabonciás együttes produkciói mégsem elsősorban ismeretközlő előadások, hanem azért készülnek, hogy néző és szereplő a végén elmondhassa: jól szórakozott.
Rekorder százlábú
MiNi-nek nevezték el Veszprémben azt az ezerlábú százlábút, amelyet külföldiek és magyarok, gyermekek és felnőttek ezrei hajtogattak, hogy az ötvenezer elemből álló papírlény lehessen az első magyar gyermekek által elért Guinness-rekorder. Az akciót 2003-ban indította el a helyi origamikör, végül májusban bekapcsolódott a szervezésbe a veszprémi televízióban tizenötödik születésnapját ünneplő Kukkantó című gyermekműsor vezetője, Somody Zsuzsa. Felhívása nyomán hajtogatták a százlábú lábait a Balaton-parti üdülővendégek, az ország különböző városaiban működő diákintézmények és civil szervezetek tagjai. Így születhetett meg a rekordhosszúságú papírkígyó, amelyik majdnem 129 ezer lábból áll, kihúzva tíz kilométer hosszú, és a szivárvány minden színében pompázik.
Amint azt Somody Zsuzsa elmondta, MiNi azért született, hogy felhívják a felnőttek figyelmét arra: szánjanak több időt a gyermekekre, valamint hogy megmutassák, a közös cél érdekében minden rendű és rangú ember megmozdulhat, az összefogás, a figyelem és a szeretet pedig rekordokra is képes. Van a közös munkának értéke és jövője, csak erő és kitartás kell hozzá, a közösségi lét pozitív élmény, a közös eredmény pedig ösztökélő példa.
