Bár a kormányzat rendre kihangsúlyozza, hogy a vállalkozások számára többe kerülő energia nem érinti a lakosságot, nyilvánvaló, hogy a folyton növekvő költségek miatt a vállalkozások áremelésre kényszerülnek, ami végső soron mindenkit érint. Különösen igaz ez a gázra, amelynek ára egy év alatt négy alkalommal változott. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számításai szerint a vállalkozások 160–165 milliárd forintot hárítanak át a fogyasztókra. Makrogazdasági szinten ez azt jelenti, hogy a fizetési mérleg – GDP-arányosan – akár 2-2,5 százalékkal is rosszabb lehet a vártnál, ráadásul a drága energia felpörgetheti az inflációt. Az energiaár és az infláció közötti szoros kapcsolatot jól érzékelteti, hogy miközben az euróövezeti pénzromlás tavaly szeptemberben éves szinten 2,5 százalékos volt, ha a fogyasztói kosárból kivesszük az energiahordozókat, csupán 1,4 százalékos inflációt kapunk.
A gázáremelés lakosságra vetülő hatásai nagyjából így festenek jelen pillanatban, azt azonban csak találgatni lehet, milyen változások várhatóak még ebben az évben. Egyre világosabban látszik, hogy a lakossági árakat kordában tartó, jelenlegi, sávos támogatást nyújtó gázár-kompenzációs rendszer már nem tartható fent sokáig, mert a világpiaci árak emelkedése miatt a támogatási igény egy idő múlva sokszorosan meghaladja a rendelkezésre álló keretet. A választásokig a kormány valószínűleg már nem mer hozzányúlni a mostani gyakorlathoz, a második fél évben viszont elképzelhető, hogy a mindenkinek járó támogatási formát valamiféle szociális rendszer váltja fel. Ha az áttérés egylépcsős lesz, az minden bizonnyal sokakat érint majd érzékenyen. A folyamatos hatósági gázáremelések miatt a kompenzáció szintje már olyan magas, hogy a teljes gázár negyven százalékát is eléri.
A magyar ipar körülbelül olyan áron jut földgázhoz, mint más országokban, az áramra azonban már nem mondható el ugyanez. Ha öszszevetjük, mennyibe is kerül átlagosan egy kilowattóra áram az EU tagállamaiban, azt látjuk, hogy a magyar közüzemi áramtarifa a drága országok közül is kimagaslik, körülbelül a második-harmadik helyen áll. Szakértők szerint ez nagyon komoly versenyhátrányt jelent a magyar cégeknek.
Az energiahordozók közül kétségkívül a kőolaj, illetve a kőolajszármazékok árának alakulását követte a legnagyobb figyelem tavaly. Az év közepén napról napra rekordot döntöttek a kőolajárak a világ tőzsdéin, év vége felé azonban normalizálódott a helyzet. Hogy idén mi várható, az szinte megjósolhatatlan. A piacot alapvetően erős kereslet jellemzi, és ezzel a kitermelés olykor képtelen tartani a lépést; még inkább igaz ez a nyers kőolaj feldolgozására. Emiatt általánosan az a vélemény, hogy ha nem történik semmi rendkívüli esemény, vagyis a kőolaj-kitermelés és -feldolgozás szintje nem esik vissza váratlanul, nagyjából a jelenlegi szinten stabilizálódik az ár. Ha azonban bármilyen okból felborul a törékeny egyensúly, óriási árkilengések sem elképzelhetetlenek. Vagyis sok minden történhet a piacon, de az olcsó olaj és az olcsó benzin korszaka aligha fog visszatérni.
Bezár az inotai kohó. Részben a nagyon drága áram az oka annak, hogy az év elején leáll az inotai alumíniumkohó. Az üzem bezárásának tervét a Magyar Alumínium Rt. már a nyáron bejelentette, s az ismertetett menetrend szerint a termelés mától kezdve fokozatosan csökken, majd február közepén teljesen megszűnik. A kohó helyettesítésére 1,2 milliárd forintos beruházással az év végéig új, gazdaságosabb olvasztókapacitást építenek ki. A kohó leállása újabb intő jel lehet a hazai gazdaságpolitikusok felé, s egyben alátámasztja, amit a nagyfogyasztók képviselői már régóta hangoztatnak, miszerint a magyar ipar uniós szemüveggel szemlélve is nagyon drágán jut áramhoz.
