Miután sógoraink uralkodtak rajtunk évszázadokon keresztül, nincs abban semmi meglepő, hogy mindig is hozzájuk mérjük magunkat. Ez a mérce ugyanakkor szerencsétlen is, hiszen Ausztria gyakorlatilag elérhetetlen példakép. A lényeg nagyon leegyszerűsítve egy dátumban – 1955. május 15. – rejlik. Ezen a több mint ötven évvel ezelőtti napon két olyan nemzetközi megállapodás született meg, amely kihatásaiban nagy jelentőségű volt. A Varsói Szerződés és az osztrák államszerződés lépett életbe, és az ezt rögzítő két dokumentum évtizedekre „konzerválta” a közép-európai népek sorsának szétválását. Ausztria visszanyerte szabadságát és semlegességét, ugyanakkor hat kelet- és közép-európai ország – köztük hazánk is – további harmincnégy évre bezárva maradt a szovjet hegemónia övezetében a Varsói Szerződés keretén belül.
Akárhogyan is, de páratlan országkarriert futott be régi történelmi partnerünk. Miközben a szocialista korszak idején hazánk gazdasága ázsiai zsákutcába jutott, addig a vasfüggönyön túli Ausztria a világ hetedik leggazdagabb országává vált. Eközben ügyesen lavírozott a külpolitika területén is, amelyre a legjobb példa „Ausztria Erdélyének”, Dél-Tirol státusának rendezése. Ma már a német ajkú osztrákok Olaszország északnyugati részén egy világszerte irigyelt autonómiában élhetnek. Ugyanakkor nem árt fejben tartani, hogy Ausztria szinte a nulláról indult, hiszen az osztrák gazdasági helyzet a két világháború közötti időben kétségbeejtően rossz volt, a munkanélküliség elképesztő méreteket öltött, a magasan fekvő hegyvidékeken éheztek az emberek. A majdnem kilátástalan gazdasági, valamint a számos feszültséggel és szociális „robbanóanyaggal” terhelt belpolitikai szituáció kapcsán aligha fogadott volna bárki is arra, hogy az ötvenes évek közepétől egy párját ritkító sikersztori veszi kezdetét a Lajtán túl. Mint említettük, fontos tényező, hogy az osztrákok az egyensúly politikájára helyezték a hangsúlyt: ők a külföld szemében a Kelet és Nyugat között fekvő közvetítők voltak. Olyan helyzetet tudtak teremteni két világ határán, amely nemcsak politikai, hanem történelmi érték is. A jelentős és tartós fellendüléshez természetesen külső anyagi segítségre is szükség volt. A Marshall-tervnek köszönhetően 1948 és 1952 között Ausztria minden ellenszolgáltatás nélkül (!) kereken egymilliárd dollár értékű segélyt kapott az USA-tól gazdasági életének újjáépítésére. Ez az egymilliárd dollár volt az osztrák történelem addigi legnagyobb pénzbeáramlása, mégpedig olyan előnyös módon, hogy sem föld, sem gyár nem került idegen kézbe. A Marshall-segély pénzeit főként a nyugati megszállási övezetekben fektették be, így jelentősen megváltozott Ausztria ipari struktúrája is, amely addig főként a Bécs–Linz–Graz háromszögben feküdt. Az osztrákok egy igen erős belső gazdaságot hoztak létre: az idegenforgalom, a fa- és feldolgozóipar, a gépipar és a high-tech szintre fejlesztett műszer- és precíziós technika világszínvonalú, versenyképes ágazatok. Nem véletlen, hogy még a németek is jogosan irigykednek, hiszen az ötszázalékos munkanélküliségi ráta a legalacsonyabb az unió nyugati részén, és immár az életszínvonal is vetekszik a leggazdagabb dél-német tartományokéval.
Magyarán, Ausztria önálló és életképes. És gazdasága nemcsak erős, de bővül is rendesen: tavaly például 2,1 százalékkal gyarapodott, ami nem is olyan rossz eredmény a magyar 3,6 százalékhoz képest. Főleg nem, ha ehhez hozzávesszük, hogy az egy főre eső GDP odaát több mint 31 ezer dollár volt 2004-ben, míg nálunk 14 900 dollár. Négyszázalékos magyar gazdasági növekedés mellett legkorábban 2025-re közelítjük meg a 2004-es osztrák eredményt, ez pedig húsz év. Tény, a politikai és gazdasági függetlenséget garantáló osztrák államszerződés és a Marshall-segély nélkül mindez aligha valósulhatott volna meg.
Bár a történelem nálunk homlokegyenest más irányt vett, azért érdemes eljátszani a gondolattal. Mi lett volna, ha…
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Kecskeméten
