A visszadobott pénzügyi terv

Ahogyan az várható volt, az uniós pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin is visszadobta a magyar konvergenciaprogramot tegnapi ülésén. A közösség tagállamainak főfináncai – csakúgy mint az Európai Bizottság – is úgy látják, hogy a tervből hiányoznak a részletek az államháztartási hiány lefaragására. A lényeg tehát nagyon röviden az, hogy az Ecofin is felszólította hazánkat, szeptember 1-jéig nyújtsa be az új elképzeléseit. Vagyis a büdzsé kiigazítását és az elodázhatatlan államháztartási reformok elindítását már Brüsszelben is felettébb várják. De már az új kormánytól. Az Európai Bizottság tudniillik úgy látja – és hasonlóan értékelték tegnap a tagállamok pénzügyminiszterei is a helyzetet –, a kormány költségvetési várakozásai nem csupán túl optimisták, de egyszerűen nincs elég konkrétum a tervben ahhoz, hogy azt érdemi elbírálás alá lehessen vetni. A szokásos kormánypárti reakció tegnap is az volt, hogy az „unió gyakorlatilag bizalmat szavazott a kormány gazdaságpolitikájának azzal, hogy szeptemberre kéri az új konvergenciajelentést”. A kormány értelmezésében ismét a brüsszeli dicsőségtablóra kerültünk…
De ez, az újabb EU-s intő okozza-e a fő problémát a jelenlegi helyzetben? A legnagyobb gondot ugyanis az jelenti, hogy még csak sejteni sem lehet, hogy a választások után milyen csontvázak esnek majd ki a szekrényből. Elsősorban tehát leltárt kell készíteni, hogy a napnál is világosabb legyen: a tékozló államigazgatás melyik területén lehet elkezdeni a spórolást, valamint azért is, hogy kiderüljön, milyen kötelezettségek – többi között a PPP-programok költségeinek összesítése – terhelik meg az államkasszát. Meglehet, a brüsszeli figyelmeztetés is ebbéli gyanakvásunkat erősíti. Nincsenek ugyanis pontos információk a valóságról – utalni lehet itt a KSH-beli elbocsátásokra és módszertani változtatásokra, vagy éppenséggel az Eurostattal, az uniós statisztikai hivatallal korábban lefolytatott vitákra. Bizonytalan, hogy mire lesz szüksége a költségvetésnek, és ezzel együtt a gazdaságnak: sürgős mentőövre vagy keserű pirulára.
Korántsem biztos, hogy a kiadási oldalon keresendő a megoldás, a bevételek számottevő növelése nélkül elképzelhetetlen a hiánycsökkentés és az euró mielőbbi magyarországi bevezetése. Mindenesetre gazdaságkutatók és -elemzők szerint az idei évi országgyűlési választás jelentékeny hatást gyakorol a magyar gazdaságra. Szakemberek még tartózkodnak attól, hogy megjósolják: mindez a fő makrogazdasági mutatókra milyen hatással lesz. Ami egészen biztos: a kétarcúság 2006-ban is megmarad. Részint a viszonylag gyors növekedés, valamint az államháztartás és a folyó fizetési mérleg magas hiánya egyszerre jellemzi idén is a magyar gazdaságot. Van tehát egy nagyon jól teljesítő – zömmel külföldi tulajdonban lévő cégek magyarországi vállalataiból álló – kör, ugyanakkor vannak a küszködő kis- és közepes vállalkozások. Utóbbiak pozíciója még romlott is 2005-ben: az eddig rendelkezésre álló adatok szerint egy-két százalékponttal tovább csökkent súlyuk a teljes magyar kivitelben, részesedésük már alig éri el a 15 százalékot.
Valószínűleg az országgyűlési választások miatt az év első és második felében is másképp alakulnak a gazdasági folyamatok. Amúgy ezt valószínűsítik Brüsszelben is. A kutatók úgy tartják: a választások előtt a kormány már nem vállalkozik lényeges, a költségvetést érintő reformokra. Utána viszont bármelyik politikai erő jut hatalomra, lépni kell. Amennyiben nem, úgy pénzügyi válság várható a magyar gazdaságban – hazánkat szakértők a legsebezhetőbbek egyikének definiálják. A Financial Times például Törökörszágtól és Magyarországtól tart. Vagyis nyugati elemzők szerint pengeélen táncolunk, s a kormányzati gazdaságpolitika leggyengébb pontja az államháztartás, a magas eladósodottság és az egyre növekvő hiány – ezt hajtogatja az unió is. Eközben az átlagos halandó a kormányzati sikerjelentésekből arról értesül, hogy az Európai Unió régi tagállamaihoz, vagyis Nyugat-Európához képest dübörög a gazdaság, mely, mint azt említettük, gyors növekedést produkál. Tegyük hozzá: az említett dinamika nem is olyan magas, ha a hazai teljesítményt a szlovák vagy éppenséggel román GDP-növekményhez mérjük. Sőt a középmezőny végén kullogunk. Ám kétségtelen, hogy a magánszektornak elismerés jár érte, hiszen a cégek, vállalkozások próbálnak a kialakult helyzethez alkalmazkodni.
Magyarán, az elmúlt évek tapasztalatai szerint a három-négy százalékos gazdasági növekedés benne van a magyar gazdaságban. Azonban nem mindegy, hogy ezt segítik vagy hátráltatják a kormánydöntések. Ezért felettébb sajnálatos, hogy a költségvetés területén nem változott semmi az elmúlt három évben. A tétlenség miatt egyre drasztikusabb változásokra van szükség. Ezeknek viszont nincs kézzelfogható jele a 2006-os büdzsében. Arra kell tehát berendezkedni, hogy a szituáció tovább romlik: marad a lecsúszás, a növekvő hiánnyal és az államadóssággal.
Amúgy jogos a kérdés: ilyen gyenge kormányzati produkció mellett a reálgazdaság hogyan tud ilyen jól teljesíteni? Nos, a vállalati szektor még azért nem érzékeli, hogy az államháztartás siralmas állapotban van, mert könynyen lehet hitelfelvételhez jutni a globális piacokon. A nemzetközi tőkepiaci környezet ugyanis már huzamosabb ideje rendkívül kedvezően alakul számunkra. Ennek oka: a világban bőséges a likviditás. Azaz számottevő pénzfölöslegek halmozódtak fel, és a befektetők igyekeznek azokat kihelyezni. Így van az, hogy a külföld hajlandó finanszírozni a magyar államadósságot is, bár az utóbbi három és fél esztendő leforgása során aggasztó mértékben felduzzadt. Természetesen fejben kell tartani azt is, hogy nem pusztán az eladósodottságunkat jelző abszolút számok adnak okot aggodalomra, hanem a folyamat alakulása. Ne áltassuk magunkat, akadnak figyelmeztető jelek a világpiacon is: az amerikai kamatemelés vagy az elmúlt év során bekövetkezett olajdrágulás. A következményeket még nem lehet megjósolni, ám az biztos: minél gyengébb egy állam teljesítménye, annál negatívabb hatásokkal járhat a nemzetközi környezet átrendeződése.
A helyzet rendezése kapcsán azonban a jelenlegi ellenzéknek, esetleges kormányerő(k)nek is óvatosan és visszafogottan kell majd cselekedni. A kiadásokat nem lehet növelni, csak átcsoportosítani. Jócskán akad tartalék például a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében, a sokmilliárdos kormányzati kommunikációs kiadásokban. Bevételi oldalon viszont nincs többletpénz. Rendkívül rossz megoldás, hogy 2006-ra munkahelyteremtést segítő adócsökkentések helyett keresletélénkítő javaslatokat fogadott el a parlament. Előzetes becslések alapján önmagában az áfa- és a személyijövedelemadó-csökkentéstől nem lesz több munkahely.
Valószínűleg nem lesz lehetőség a kiadások gyors és jelentős csökkentésére. Egy tollvonással nem lehet megszüntetni önkormányzatokat, s nem lehet elküldeni több százezer közalkalmazottat. Szögezzük le, hogy nincs csodafegyver. Ám ha a hosszú távon fegyelmezett költségvetéspolitika mellett egy átfogó gazdaságfejlesztés is megvalósul, akkor az ország előre tud lépni. Csak akkor kerülhetjük el a nyugati szakértők által is megjósolt pénzügyi válságot, ha a választások után felálló új kormány azonnal elindítja a gazdasági reformokat. Első lépés a leltárkészítés. Az összes többi utána következik.