(drogfüggő-e Tárnoki néni…)

Én nem tudom, hogyan jutott eszébe egyik dédunokájának, a hétéves Robinak, hogy angyalport és vadkenderfőzetet keverjen Tárnoki néni délutáni tejeskávéjába. A cikória megsokszorozta az angyalpor hatását, a vadkender pedig valami csodálatos zamatot kölcsönzött neki, így aztán Tárnoki néni szokatlan élvezettel hajtotta fel a langyos italt, amit egyébként sok föllel szeretett.
Robit talán az bírta e szokatlannak tűnő lépésre, hogy a dédmami a light drogok tekintetében liberális, mondhatni gusztosi álláspontot képviselt, s a Fidesz kekeckedése láttán némi megvetéssel mondta, hogy ezek a kókán is csomót keresnek. A mixtúrának mindenesetre bombasztikus hatása volt. Tárnoki néni felpattant karosszékéből, lekapta pöttyös fejkendőjét, hagyta, hogy haja a vállára omoljon, dévajul kacagott, és így szólt: „Ezt nekik!” Ezután néhány tánclépést tett a járókerettel, fejét hátravetve, elrévedve mosolygott, és szemei szokatlan tűzben égtek. A következő pillanatban azonban megdermedt. Vonásain valami mély, szomorú felismerés visszfénye futott át, majd teljes hosszában végigvágódott az ágyon. A további dédunokák, akik nem tudtak Robi manőveréről, rettenetesen megijedtek, s a hároméves Esztike, aki a Helyszínelőkből szerzett ismeretei alapján azt hitte, hogy a dédi minimum tetszhalott, mobilján felhívta a mentőket.
Mivel nagy volt a hó, a mentősök a Gyurcsány-kormány által üzembe helyezett modern rohamkocsin is csak fél óra múlva értek a helyszínre. Az orvos agyvérzésre gyanakodott, mivel semmi oka nem volt feltételezni, hogy a kilencven felé közeledő hölgy virágos mintás szaténpongyolájában drogtúladagolás áldozata. Robi pedig megszeppenve hallgatott. A mentő Tárnoki nénit a területileg illetékes (közben költségvetésileg megszűnt) kórházba szállította, s ott egy jégbordára futva felborult. A helyszínre érkező tűzoltók lángvágóval kiszabadították a beteget, s egy illetéktelen (de egyelőre még működő) ispotályba vitték, ahol pillanatnyi helyhiány miatt a folyosón helyezték el a plasztikai sebészet zöld színű üvegajtaja előtt.
Az arra járó műtősfiú, aki emelt szintű érettségijével és három felsőfokú nyelvvizsgájával egy hajszállal maradt le a Semmelweisről, de továbbra is sokat adott szakmai becsületére, Tárnoki néni hordágya mellől felvett a földről egy elhullajtott rózsaszín csuklópántot, amelyen ez állt: Kovács Katus Rózsa, orrplasztika. A pántot kötelességtudóan felhúzta a beteg bal csuklójára, majd dolgára ment.
Ringli doktor, a neves plasztikai sebész halványzöldbe öltözött, bemosakodott asszisztensei ezután érkeztek a helyszínre, ellenőrizték a csuklópántot, s látván, hogy a beteget már valaki szakszerűen elaltatta, betolták a műtőbe, és felfektették a korszerű műtőasztalra, amelyet a kórház igazgató-főorvosa a karácsonyi közadakozásból befolyt pénzen Svájcban vásárolt egy second hand szaküzletben. Tárnoki nénit precízen tetőtől talpig betakarták a proszektúráról átcsoportosított kórházi lepellel, csak a műtéti területet hagyták szabadon. Ringli doktor a megfelelő pillanatban érkezett, s a szép, húsos orrot megpillantva olyan érzés fogta el, mint Michelangelót a márványtömb láttán, amelyből Dávidot készült kifaragni. Összedörzsölte a tenyerét, és azt mondta: „E tokmányon belül egy nemes vonalú nózi rejtőzik, csak el kell távolítanunk a felesleget.” Mielőtt nekikezdett volna, azonban megkérdezte: „Mi volt a beteg kívánsága, óhaja, sóhaja?” A műtősnővér kacéran rámosolygott: „Mi lett volna? Mindenki Nicole Kidman-fazont kíván.” Így aztán Ringli doktor a letakart arc közepébe egy apró, fitos orrocskát varázsolt.
Amikor Tárnoki néni másnap magához tért, így szólt: „Angyal voltam, a mennyországban jártam, bár a pokolban sem hiszek.” Népes családja egy hét keresgélés után talált rá, amikor orráról már eltávolították a kötést. Gyermekei, unokái és dédunokái megdöbbent tisztelettel állták körül. Esztike zsebtükröt tartott eléje, s Tárnoki néni egy idegen, bár rendkívül rokonszenves arcot pillantott meg. „Mintha újjászülettem volna” – mondta örömmel.
Amikor azonban Ringli doktor átnyújtotta neki a százhúszezer forintos számlát, azzal, hogy nyolc napon belül fizesse ki, így szólt: „Én nem tudom…”