Dübörög a zene a külföldiek által kedvelt FBI kocsmában Phuket szórakozónegyedében. Egy kiélt arcú fehér énekes fantasztikus hangon Pink Floyd-számokat énekel, az asztalok mellett pedig kamaszlány-külsejű konzumhölgyek próbálnak gazdag férjre vadászni, vagy jól fizető egyéjszakás kalandot biztosítani maguknak. Az óvatosabb turisták előbb tájékozódnak a pincéreknél, hogy a kiszemelt lány nehogy fiú legyen, errefelé ugyanis évezredes hagyományuk van a „ladyboyoknak”, vagyis a fiúból dekoratív hölggyé varázsolt prostituáltaknak.
Figyelmes szemlélő itt pontos képet kap a pénz hatalmáról: hetvenes éveik vége felé járó, kopott ízületeikkel nehezen mozgó nagyapák szorongatják az unokának is beillő lányokat, hogy aztán kéz a kézben elvonuljanak a szállodába. Hamar megértjük, mit jelent a szexturizmus, mert ahogy múlik az éjszaka, egyre erősebb a nyomás a hölgyek részéről. A bárpulttól a mosdóig tartó úton öten is leszólítják az embert – innen még a legbátortalanabb vagy legcsúnyább külföldi is „barátnővel” mehet haza, ha akar. Az üzletből mindenki részesedik, hiszen a szálloda külön pénzt kér a szobába felvitt vendégért, és esetenként a bárnak is kell fizetni, amiért „elengedik az alkalmazottat”.
De az igazsághoz tartozik az is, hogy a turisták zöme nem a lányok miatt utazik a buddhista királyságba, hanem a fantasztikus trópusi klíma és a hófehér tengerpartok miatt. Az európai és amerikai turisták a télből a nyárba jönnek: míg otthon hóval és faggyal kell megküzdeni, itt a „hideg” évszak húsz–huszonöt fokos kellemes időt jelent. Ezt a különbséget használja ki a magyar légitársaság is: téli időszakban, amikor New York-i és torontói járatán kevesebb az utas, a legnagyobb, száznyolcvan személyes gépét hetente háromszor Bangkokba röpteti. A thai fővárosból a Bangkok Airways viszi tovább az utasokat a közkedvelt szigetekre. Gönci Jánossal, a Malév vezérigazgatójával arról beszélgetünk az egyik ilyen járaton, hogy egy októberi egyezmény értelmében a magyar utasok ugyanazzal a jeggyel utazhatnak tovább a végcélig. Tavaly összesen tizennégyezer magyar üdült Thaiföldön – mondja a vezérigazgató –, és ez a szám évente tizenöt–húsz százalékkal bővül. A Malév számít a Magyarországra induló ötezer főnyi thai turistára és a többi európai ország utazóira is. A nyár közepe óta értékesített jegyek azt mutatják, hogy az utasok fele svéd, svájci, német, olasz és dán.
A thai turisztikai hivatal és a magyar légitársaság vendége volt az a tizennégy magyar újságíró, akik az újraindítás utáni első Malév-járattal érkeztek Bangkokba. A csoportot elkísérte a Budapesten akkreditált thai nagykövet, Tawatchai Piyarat és felesége is, akik jó házigazdaként kalauzolták végig a magyarokat az ország neves üdülőhelyein.
Dollármilliókat költött a turizmus újraindítására a thai kormány a szökőár óta: újságírók és utazásszervezők ezreit hívták meg az országba, hogy megmutassák az újjáépített szállodákat és megtisztított partokat. A hatóságok a felére csökkentették a phuketi nemzetközi repülőtéren való landolás költségeit a turistákat szállító charterjáratok számára, a szökőár évfordulóján pedig az ország költségén hívták meg az áldozatok és eltűntek rokonait. A meghívást negyven országból hatezer-kétszázan fogadták el.
A hatvanmilliós ország erőfeszítései érthetők, hiszen a gazdaság kilencven százaléka közvetlen vagy közvetett módon a turizmusból él. Abból az ágazatból, amelyet a kilencvenes évek végén az ázsiai pénzügyi összeomlás viselt meg, aztán a 2001. szeptember 11-i terrortámadás okozott világméretű félelmet a repüléstől, majd következett a madárinfluenza-hisztéria és a szökőár. Ez utóbbi katasztrofális hatását a számok mondják el a legbeszédesebben: 2004 első felében a phuketi reptéren háromezer-százhét menetrend szerinti járat szállt le, míg egy évvel később ugyanebben az időszakban kétezernél is kevesebb. A charterjáratok esetében még drasztikusabb, több mint nyolcvankét százalékos a visszaesés (!), hiszen a korábbi ötszázharmincnyolc helyett alig kilencvennégy gép érkezett a nyaralóparadicsomnak tartott szigetre. Szerencsére azóta változott a helyzet: először a dél-ázsiai látogatók tértek vissza, aztán a skandinávok szívlelték meg a „turistát küldj, ne segélyt!” jelszót. A szakemberek szerint kissé átrendeződött a turisztikai piac az országban: a szökőár által nem érintett keleti oldal üdülőhelyei felértékelődtek, de ez maga után húzta a többi részt is, így Phuketen szilveszterkor már túlfoglalást is jelentettek a szállodák. Az ország különben tudatosan nyit az új piacokra – a legnagyobb figyelmet most az orosz és az indiai utazók idecsalogatására fordítják, hiszen a két országban mostanra jelentős réteg alakult ki az egzotikus nyaralást megfizetni tudó emberekből. Az évente érkező tizenegy és fél millió turistából két és fél millió európai, jelenleg az angolok a leggyakoribb vendégek, hiszen tavaly hatszázharmincezren mentek a dél-ázsiai országba nyaralni vagy üzletet kötni. Az európai vendég különösen megbecsült, mert átlag tizennégy napot tölt az országban, szemben az ázsiai turisták öt napjával.
Aki arra kíváncsi, hogyan változtatja meg a tájat a turizmus, annak el kell utaznia Ko Changra. Az elefántjairól elnevezett hely Thaiföld második legnagyobb szigete ugyan, de nagyrészt érintetlen terület volt egészen addig, míg pár éve az egyik légitársaság nem épített repülőteret a szomszédos Tratra. Azóta kompokkal szállítják át a turistákat, akiknek a kedvéért gombamód szaporodnak a szigeten a bungalók, szállodák és bevásárlóutcák. Most még kényelmesen lehet nyaralni a rendkívül gazdag állat- és növényvilággal rendelkező esőerdők közvetlen közelében, de csak idő kérdése, hogy minden bokor mellől fényképező japán és söröző német csoportok bukkanjanak elő. A sziget lábát körülvevő korallzátonyok kiváló búvárkodási lehetőséget kínálnak novembertől áprilisig, a sziget belsejében pedig meseszép vízesés alatt lehet lubickolni a kristálytiszta, friss vízben. A part mellett kanyargó utcákban pedig ezerötszáz forintnak megfelelő bathért egy órán át masszíroznak a varázslatos kezű thai lányok.
A magyar csoportot Ko Changon érte a legnagyobb thai ünnep, a király születésnapja, december 5. Bhumibol Aduljadedzs a világon a legrégebben uralkodó király: az idén ünneplik trónra lépésének hatvanadik évfordulóját! Az egész évben tartó eseménysorozatra külön nemzetközi kampányt szerveztek Thailand Grand Invitation címmel. Az emberek által rajongva szeretett uralkodó aranymikrofonba mondta ünnepi beszédét, amelyben megfeddte a civakodó pártokat, ugyanakkor arról is beszélt, hogy a király is kritizálható, hiszen ő is ember. A beszéd idejére – amelyet az összes tévécsatorna közvetített – leállt az élet, még a boltok is bezártak.
Következő állomásunk a talán legismertebb üdülőparadicsom, Phuket. Az első este látványos bemutatóra vagyunk hivatalosak egy ázsiai szórakoztatóparkban, amelyet az amerikai Disney-parkok mintájára építettek, csak itt minden nagyobb és csiricsárébb. A hat éve megnyitott Phuket Fanta Sea egy legendának, a kamala királyságnak a látványos megvalósítása közel hatvan hektáron, kismillió épülettel, butikkal, étkezdével és egy négyezer székes (!) étteremmel, az Aranyhínárral. Nekünk enni nem, csak a legfőbb attrakciónak számító színházi produkcióra volt időnk. Az Egy királyság fantáziája című show-ban négydimenziós effektusok, tucatnyi elefánt és a közönség feje fölött pörgő légtornászok kápráztatták el a közönséget, európai szemnek néha már túlzottan giccses díszletek között.
Phuketen már csak az időközben felállított emlékművek idézik az egy évvel ezelőtti tragédiát. A romokat eltakarították, az összedőlt szállodákat újjáépítették. A part melletti bevásárlóövezetben újranyitott az ország egyetlen magyar vendéglője is, amelynek találó jelmondata: egy falat Magyarország a föld másik oldalán. A működtető kecskeméti pár szomorúan mondja, hogy a biztosítók nem fizették meg a kárukat, az újjáépítést a magyar állam sem támogatta, otthoni vállalkozásaik nyereségéből és baráti kölcsönökből kellett vadonatúj berendezést vásárolniuk. Kanalazzuk a gulyáslevest a majd harmincfokos éjszakában, a hangszórókból hatvanas évekbeli sláger szól. Hinni kell, hogy a tél véget ér, s újra jön, jön a nyár – halljuk a nótát, miközben Zsuzsától és Dudutól megtudjuk, hogy a fűszerek otthonról érkeztek, a többi alapanyagot pedig itt szerzik be a hamisítatlan magyar ételekhez. A magyarok mellett leginkább kelet-európaiak térnek be hozzájuk, de a helyiek sem maradnak éhen, ha a Gulyás csárdában akarnak vacsorázni. A csárda története különben egy nyaralással kezdődött, aztán étterem és húszszobás panzió lett belőle – a tulajdonosok azóta fordítva élnek, vagyis Magyarországra járnak nyaralni.
A magyar vacsora után a bizalomról beszélgetünk Vincent Sorianóval, a Thai Idegenforgalmi Hivatal kelet-európai ügynökségének vezetőjével. A turisztikai szakember azzal magyarázza a turisták visszatérését és bizalmát, hogy a vendégfogadók a tragédia idején igyekeztek mindenkin a lehető legjobban segíteni, nem próbáltak soha semmit eltitkolni. Az ország azóta – elsőként a térségben – modern szökőárriasztó rendszert állított fel. A nemzeti katasztrófajelző rendszer Európa, Ázsia és a Csendes-óceán területéről gyűjti az adatokat, elsősorban a földmozgásokra figyelve. Minden hatósággal és hivatallal össze van kötve, veszély esetén húsz percen belül angol nyelvű sms-t küld a part menti övezetben lévő összes külföldi és helyi mobiltelefonra. Annak pedig egy zsúfolt strandon kevés az esélye, hogy mindenki a szállodai szobájában felejtette a készülékét.
origo.hu
Életveszélyes rollerbaleset: két tinédzser az áldozat
