Élen a tokaj-hegyaljai Szepsy István- és a villányi Vylyan pincészet

Csillogó szemek, ünnepi hangulat, remek borok és persze méltó környezet: a budai Barabás-villa, amely tavaly megkapta az örökségvédelem legmagasabb nemzetközi elismerését, az Europa Nostra-díjat. Itt hirdette ki a Borbarát főszerkesztője, Alkonyi László és az ügyvezető igazgató, Kató András a tizenkét legemlékezetesebb hazai borra és birtokra leadott szavazatok eredményét. Az esemény fővédnöke Vizi E. Szilveszter, az Akadémia elnöke volt. A legjobb birtokok országos listáját Szepsy István vezeti, második a Vylyan. A legjobb borok rangsorában az első hét helyre ugyancsak Szepsy István és a villányi Vylyan pincészet nedűit sorolták a voksolók. A nyolcadik helyen ismét Szepsy borát találjuk, vele azonos pontszámot kapott a szekszárdi Sebestyén-pince egyik terméke.
Kilencedik alkalommal minősítik a magyarországi borokat és birtokokat a Borbarát előfizetői, és ezzel aktív részesei annak a hosszú távú nevelőmunkának, amelyet a folyóirat azért vállalt, hogy megismertesse a hazai borokat és támogassa a kulturált borfogyasztást. Nagyot téved, aki azt hiszi, hogy enyhén sznobgyanús gyülekezet belterjes ügyéről van itt szó. Úgy tűnik, lassan beérik az a munka, amelyet néhány megszállott ember kezdett a rendszerváltozás idején. Beérik és követőkre talál, amint a top 12-es lista alakulása tanúsítja. Ez a szavazás persze csak az igényes borfogyasztók egyik körének véleményét tükrözi. De nem véletlenül esik egybe több ponton a nagy borversenyeken elért eredményekkel. Lassan kialakul a borhoz értők tábora, és bebizonyosodik, hogy csak kifogástalan minőséggel lehet tartósan jó eredményeket elérni. A verseny nagy, és a megszállottak köre bővül. Egy–három hektáros minibirtokokon vagy öt–tizenöt hektáron családi vállalkozásban gazdálkodókkal. Az ő boraik még nincsenek ott a top 12-ben, de nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk, többüknek ott lehet a helyük, ha nem adják fel és megismerik őket.
Valami elkezdődött, ha nehezen is, és ez reményt ad arra, hogy előbb-utóbb kihull a rostán az, aki elbízza magát. De térjünk vissza a két abszolút nyerteshez. A fiatal Ipacs Szabó István pincevezetőből lett főborász a Vylyan birtok legendás vezetője, Debreczeni Pál halála óta. Minden második szava: „csapatmunka”. Az eredetileg kis presztízsbirtoknak elképzelt Vylyan a hazai viszonyok között ma már nagynak számít. Egy ideig a pincészet technikai fejlesztésén volt a sor, meg kellett küzdeniük a szakképzett munkaerőért, és két dűlő telepítése még hátravan. De most is elsősorban a minőségre összpontosítanak. Negyvenöt ember jövője függ attól, hogyan dolgoznak. Néha még mindig kő van a gyomrában, ha erre gondol, vallja be a főborász. A stabilitás foglalkoztatja, pontosan tudja, hogy azt kizárólag módszeres munkával, egyenletes minőséget produkálva lehet elérni. Ebben segíthet a villányi eredetvédelemről szóló rendelet, amely nemrég lépett hatályba. A Vylyan pincészetnek arra is volt gondja, hogy hagyományteremtő szándékkal pályázatot írjon ki újbora egyedi címkéjének a megtervezésére. (Az idei győztes Noviczki Katalin, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának harmadéves festő szakos növendéke.)
Szepsy István, az abszolút első olyanokból is mély tiszteletet vált ki, akik fukarkodnak a dicsérettel. „István, a király.” „Csodálatos elme, csodálatos ember. Leülsz és beszélgetsz vele: igazi, örökké ható élmény. Ízes magyar beszéd – mely már talán ki is veszett –, alázat és szerénység. Állandó önvizsgálat.” „A hagyományokhoz való kreatív és semmilyen radikalizmustól viszsza nem riadó, kíméletlenül újraértelmezni, újraalkotni akaró hozzáállása miatt becsülöm nagyra” – így a fogyasztók. Hosszan lehetne idézni a mádi mesterről szóló lelkes mondataikat. Egyenletes csúcsminőség, kis mennyiség, magas ár – ennyiben foglalható össze Szepsy István filozófiája. Csak azt a termékét engedi a piacra, amelyet tökéletesnek tart. Engedményeket nem ismerő, módszeres munkával és súlyos áldozatok árán elérte, hogy több országban kezdik megtanulni – ha egyelőre még csak szűk körben is –, hogy Tokaj-Hegyalján fantasztikus minőségű száraz borok is léteznek a világon egyre ritkább természetes édes borok mellett. Ez olyan adu ász, amellyel ma a világon kevés borvidék dicsekedhet.
– A rendszerváltozás után rájöttem, hogy besoroltak minket valahova a második-harmadik vonalba. Elöntött valami konok dac. Tudom, hogy fantasztikus terroirjaink vannak. Meg kell csinálni azt, ami csak ránk jellemző. A versenyszellem indított el, de ma már egyáltalán nem érdekel. A bor arra tanít, hogy a haszon a leghaszontalanabb szó. Ilyen egyszerű – mondta, amikor átvette az okleveleket.
Arról pedig, hogy mi lehet a dolga a bort kóstoló és arról író embernek, hallgassunk meg egy másik itthoni megszállottat, Szepsy István hűséges tanítványát: „Idővel minden vérbeli bírálónak a kezébe kerül egy olyan pohár bor, amely véget vet az önfeledt kóstolgatásnak és a felszabadult írogatásnak… Köszönetről fog beszélni, háláról és örömről, mert megérzi, hogy részese valami sokkalta-sokkalta magasabb világnak…