Fájó céltévesztés

Bár az izraeli haderők hosszú múltra visszatekintő, „célzott likvidálás” doktrínáját 2001. szeptember 11-ét követően az amerikaiak is átvették, a múlt pénteki pakisztáni csapás példája is mutatja, hogy eljárásuk „kifinomultsága” messze nem kielégítő. Míg az al-Kaida második emberét, Ajman az-Zavahírit szerencséje – vagy jó értesülései? – megmentették a pilóta nélküli Predator repülőgép Hellfire rakétájától, addig a lövedék három terrorista mellett 14 ártatlant meggyilkolt.
A titkosszolgálatok műveleteiben ugyan hagyományos eljárás kritikus célszemélyek eltétele láb alól, a fenti módszernek az a lényege, hogy a piszkos munkát nem ügynökökkel, nagy kockázatot vállalva végeztetik el, hanem távolról, eredetileg katonai célra tervezett, precíziós fegyverekkel. A terrorizmusellenes tevékenység eszközeként azonban hatékony alkalmazása a megfelelő felderítéstől, azaz az ellenfél és a „hadszíntér” ismeretétől, a célpont követésének folytonosságától függ. Így kiválasztható az a pillanat is, amikor az akció a legkisebb „járulékos károkozással” hajtható végre. Míg azonban az izraeliek főként akkor sújtanak le, amikor a célszemély lakott területen kívül mozog, addig immár az amerikaiak nem ennyire válogatósak – bármennyire tragikus következményekkel is jár ez a hozzáállás.
Washington érezhetően nem látja, hogy a félresikerült akciók árát nemcsak az ártatlan áldozatok fizetik meg, hanem maga az Egyesült Államok is. Az Amerika-ellenesség fokozódik, s az Egyesült Államok ellenségei egyre könnyebben toboroznak híveket.