A margitszigeti domonkos apácakolostor a törökök elleni háborúk során súlyosan megrongálódott. Mi lett az épületkomplexum sorsa a XVIII. században?
– Amikor 1714-ben a klarissza apácák visszatértek Budára, de nem Óbudára, eredeti kolostorukba, hanem a Várba, magukkal hozták a dominikánus nővérektől kapott Margit-ereklyéket, és ők lettek a szent kultuszának legfőbb ápolói. Templomuk tizennégy oltárából a diadalív két oldalán állókat Szent Margitnak és Szent Klárának szentelték, és bár az épület berendezése szétszóródott, illetve megsemmisült, e két oltár szerencsére fennmaradt, és ma is látható Piliscsaba római katolikus templomában. A klarissza apácák Margit kultuszának ápolására a Nyulak szigetén kis kápolnát emeltek a középkori templom romjainak közelében, a kápolna harangja a még álló romfalak egyikére került. A szigeten lévő barokk emlékek közül minden elveszett, csupán egy összetört, megrongálódott Immaculata-szobor került elő a domonkos kolostor törmelékei közül. Ez a töredék már száz éve ismert a szakirodalomban, Divald Kornél megemlítette, hogy nem középkori, hanem csupán XVIII. századi a faragvány. Mindazonáltal a töredék sorsa a legutóbbi időkig bizonytalan volt, ám a közelmúltban kezdődött ásatás nyomán a Budapesti Történeti Múzeum raktárába került.
– Mi volt e páratlan méretű pusztulás oka, hogyan tűntek el a szigetről a barokk emlékek?
– 1782-ben II. József feloszlatta a klarisszák budai kolostorát is. Drasztikus módon zajlott a rendház felszámolása: váratlanul megjelent két királyi biztos a zárdában, az apácákat öszszeterelték, és közölték velük, hogy két óra múlva el kell hagyniuk lakhelyüket. A szigeti romok elárvultak. A Margitsziget a nádori családé, József nádoré lett, ezért kezdték ekkoriban Nádori-szigetnek, latinul Palatinus-szigetnek nevezni. Pontosan nem tudni, hogy a romok további pusztulása hogyan s miként zajlott, de a legutóbbi feltárásokon az ásatásvezető dr. Irásné Melis Katalin robbantásra utaló nyomokat talált, ebből arra lehet következtetni, hogy szándékos tereprendezéssel pusztultak tovább a maradványok. A szentély két hatalmas falteste azonban megmaradt, és a sziget évszázadok alatti feltöltődése, a talajszint megemelkedése szerencsésen megóvta a teljes pusztulástól a maradványokat.
– Hogyan találtak rá ismét az időközben csaknem teljesen eltűnt romokra?
– Egy nagy katasztrófa, az 1838-as árvíz következménye lett az újrafelfedezés. A víz hatalmas károkat okozott a botanikus József nádor kertjében, és a helyreállítás során bizonyos középkori épületmaradványok ismét felszínre kerültek. Az árvíz utáni tereprendezéssel a templom területét már ekkor kiásták és láthatóvá tették. A templom maga egy gödör lett, mivel ekkor még a környezet talajszintje másfél–két méterrel lehetett magasabb a középkori járószintnél. A terepet eleve bemutatásra szánták, a sírokban talált koponyákat a kor divatjának megfelelően polcokon helyezték el. Nagy régészeti szenzáció volt egy királysír megtalálása, minden bizonnyal V. István király sírjára bukkantak, benne egy liliomos, aranyozott ezüst, ékkövekkel díszített koronával, amely azóta is a Magyar Nemzeti Múzeum kincse. Azt mondhatjuk, hogy maguk a romok támasztották fel a szigeten Margit tiszteletét. 1901 körül, amikor megépült a Margit híd szigeti lejárója, felélénkült a romok látogatottsága, ekkor készült a vadászbalesetben meghalt László főherceg tiszteletére emelt kápolna, amely az eredeti templom keleti szentélyfalához épült hozzá.
– Ez az építkezés nem okozott károkat a középkori romokban?
– Szerencsére csak kismértékben, és ez a neogótikus építmény az előkerült középkori maradványok adaptálásával épült meg. A falmaradványok további előkerülése a víztorony építésének köszönhető: 1914-ben nagy menynyiségű földre volt szükség az építkezéshez, ezt követően tárták fel a kolostor négyzetes területének egy részét. Amikor 1938-ban megépült a szabadtéri színpad, ismét földre volt szükség, és további részletek kerültek elő a föld alól. Jelentős helyreállító munkák is folytak, a meglévő maradványokat konzerválták, és megépült téglából a Szent Margit sírjának tartott kis kápolna szentélye. Az eltérő anyag használata már a modern helyreállítási elveknek felelt meg, és ugyanígy rekonstruálták a sekrestyeajtó ívét is.
– Mai ismereteink szerint azonban Margitot nem a kápolnában temették el először.
– Erre a következő ásatás során derült fény, az ötvenes–hatvanas években. A háború alatt súlyosan megrongálódott neogótikus kápolnát elbontották, és új ásatásokat kezdtek. Ekkor került elő Szent Margit sírja. Síremlékének egyes töredékei már az 1938-as ásatáskor fölbukkantak. E feltárás megnyugtató módon bizonyította, hogy nem ott volt a sír, ahol a harmincas években gondolták, hanem a templomhajóban, az arcus triumphalis, a diadalív alatt. Az ásatást helyreállítás és tereprendezés követte, és a mai vörösmárvány sírlap, amely Szent Margit hajdani sírját jelöli, ekkor került a helyére. Bár nagy és igen jelentős munkát végeztek, a helyreállítás mégsem bizonyult időtállónak, és a kilencvenes évek elejére már nagyon elhanyagolt állapotba került a terület. Részint ez indokolta az ismételt tereprendezést és a régészeti feltárás folytatását.
– A kútház maradványai is most kerültek elő?
– Nem, már az 1938-as ásatáskor megtalálták. A hatvanas évekbeli helyreállítás után a kútház helyén volt a romok nagy értelmező alaprajza, hiszen csak az alapfalak kerültek elő. Érdekes módon maga a kútakna nincs meg. Amikor elmozdították ezt a nagy kőlapot, kiderült, hogy alatta teljesen érintetlen a talaj, semmi nyoma ásott kútnak. Egyetlen megoldás, hogy vezetéken hozták a kútházba a vizet, bár ennek tudomásom szerint nincs bizonyítéka. Csak a kivezető vezeték lett meg, amely a kútházból az ebédlő fehér márványból faragott kézmosójába szállította a vizet. Csupán romantikus kalandozás, de elgondolkodhatunk azon, hogy Zsigmondy Vilmosnak, a híres artézikút-fúrónak a XIX. század második felében nem volt nehéz megtalálnia a sziget meleg vizű forrását, mert időnként feltört a meleg víz, vizes folt, tócsa jelezte a forrás helyét, illetve amikor a jeges Duna elöntötte a területet, e hely fölött gőzölgött a folyó. Nem kizárható tehát, hogy ez a forrás korábban, a középkorban is ismert volt, és innen vezették a kolostorba a vizet.
– Amit fűtésre is használhattak?
– A kolostor refektóriumát, az ebédlőt padlófűtéssel melegítették. Ez úgy történhetett, hogy volt egy pinceszerű fűtőtér, és kettős csövek futottak jobbra és balra, az ebédlőt pedig a padló kövezetének résein keresztül melegítették. Feltételezem, hogy az ispotályt is hasonló módon fűtötték. Nem zárhatjuk ki, hogy a termálvizet is valamiképpen felhasználták a fűtésre.
– Azért komfort tekintetében nemigen hasonlított a középkori zárda egy modern családi házra.
– Egyáltalán nem, ugyanis a zárda helyiségei közül csak az ebédlőt fűtötték. A domonkos kolostorok meglehetősen egyszerűen, szinte puritán módon épültek és voltak berendezve. Boltozat például kizárólag a szentélyben volt, és talán a káptalanteremben, de a zárda egyéb részein nem. A hálótermek fűtetlen, nyitott fedélszékes helyiségek voltak, esetleg fafödémmel. Elképzelhetjük, milyen hideg volt itt télen. A firenzei domonkos kolostorban az emeleti cellák fölött a nyitott padlásteret láthatjuk. A mi éghajlatunk azonban kissé hűvösebb. Szent Margit legendájából ismert, hogy amikor télen felmosta a konyhát, a jeges víztől sokszor kihasadozott az ujja.
– A kútház tekintetében van példa ehhez hasonló megoldásra kolduló rendi kolostorban, hogy a vizet kívülről vezették be?
– Nem tudok róla. A legnagyobb probléma az, hogy nem ismert, mi nyomta a vizet a forrástól a kútházig, hacsak nem a forrás természetes nyomása. A visegrádi királyi palotában például olyan forrásból vezették le a vizet egy gyűjtőmedencébe, amely fönt a hegyen fakadt, tehát itt a gravitáció jelentette a megoldást, de a Margitszigeten ez nem képzelhető el. A további ásatások még e tekintetben is sok meglepetést okozhatnak.
origo.hu
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
