A Népstadion metrómegállójából kijőve az aluljáró falához egy emberinek tűnő lény támaszkodik. Kopott sportcipő, dzseki, egyik kezében nejlonzacskó. Másik keze az arca előtt, s mintha luftballon tapadna rá. Később jövök csak rá, hogy a páriák páriáját láttam, aki már a heroinosok megvetett kasztjából is kiszorult. Hogy tizenöt, tizennyolc vagy tizenhárom éves, fiú vagy lány – kit érdekel ebben a személytelenné züllesztett városban?
Ő csak egy a sok közül, akinek nyílt színi vegetálását magukra erőltetett közönnyel viselik a járókelők. De ez így van rendjén – tudom meg később. Ugyanis, ha valaki nem eléggé járatos a személyiségi jogokban, és netán rendőrt hív, hamar megkaphatja a magáét az ombudsmantól éppúgy, mint a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezettől. Még a mentőket is feljelentették, mert megtörtént, hogy a közterületen fetrengő pacienshez valaki a rendőröket is riasztotta. Így aztán ha segíteni szeretnének az agresszív vagy életveszélyben lévő, a kórházi szállítást ellenző betegeken, könnyen számíthatnak arra, hogy meghurcolják őket. És ez csak egyetlen mozzanat mindabból a kifordult szemléletből, ami e kérdéskört nálunk jó ideje övezi.
Az Európai Unió országaiban hozzávetőleg kétmillió olyan kábítószer-fogyasztó van, akiket az idevágó monitoringvizsgálatok alapján „problémásnak” tartanak. E tág fogalomba sok minden belefér. A hétköznapok vegetálásától a teljesen legyengült fizikai állapotig. Önmaguk és családi környezetük tönkretételéig, a munkaképesség elvesztéséig, a tartós kórházi kezelésig.
Ha az uniós tagságtól e tekintetben is rendezettebb viszonyokat vártunk, nagyot koppantunk. A nemzetközi kábítószer-kereskedelemben hazánk éppenhogy előkelőbb besorolást kapott, hiszen a határokon már nem olyan szigorú az ellenőrzés, mint régebben.
Keletről nyugatra és fordítva nagy tételek vándorolnak át területünkön, főképp heroin- és kokainszállítmányok. A töredék, amit a hazai piacon terítenek – például amfetaminszármazékokból – pont elég néhány generáció leépüléséhez. Az a „fejlődés”, hogy nemcsak tranzit, hanem célország lettünk, mintegy 4-5000 személynek jelent (jó) megélhetést. És akkor nem beszéltünk az üzletágat kézben tartó ukrán és török „fennhatóságról”. Jórészt ennek köszönhető, hogy a hazai piacon túlkínálat van. Komoly anyagi érdek fűződik tehát ahhoz, hogy a befolyásolható, kíváncsi gyerekek érdeklődését a céljaik felé terelgessék. Segíti őket kéretlenül is a média az általa mutogatott szélsőséges „viselkedésmintákkal”. És elemükben vannak a veszélyeket bagatellizáló csevegő fórumok és a szervezetek, amelyek a fogyasztók jogvédelmének örvén a korlátozások jogi kereteit feszegetik.
Az egyik ilyen élharcos, Gusztos Péter SZDSZ-ügyvivő az elmúlt hetekben az igazságügy-miniszterhez intézett nyílt levelében ismét hangot adott a liberálisok úgynevezett „dekriminalizáló” törekvéseinek. De van más újdonság is. Külön kormánybizottság és jó néhány intézmény foglalkozik a nemzeti és uniós drogstratégia összehangolásán.
A hazai droghelyzetről szóló utóbbi kormányzati jelentésben a tragédiákhoz képest meglehetősen általános megállapítások szerepelnek. Ám mégis találtunk néhány figyelemre méltó tényt. Többek között azt, hogy Magyarországon 2004-ben harmincnégy fiatal halála függött öszsze a kemény drogok fogyasztásával. A korábbi évekre vonatkozó adatok harminc és negyven közötti halálesetről számolnak be.
A SOTE Igazságügyi Orvostani Intézetében a 2000 és 2004 között végzett boncolásoknál 154 esetből 134-ben állapították meg, hogy az illető a halál pillanatában kábítószer hatása alatt volt. Igaz ugyan, hogy 2004-ben a túladagolás miatti halálozások csökkentek, viszont új jelenségként észlelték az ecstasy következtében bekövetkezett három halálesetet. Az elveszítettek átlagéletkora 27,6 év.
Nyilvánvaló, hogy idáig is vezetett egy út, hisz senki sem kezdi rögtön a heroinnal. Ám éppen a kezdet, az úgynevezett lágy drogok – például a marihuána fogyasztásának – legalizálása körül csúcsosodnak az indulatok. A liberális felfogás az egyénre bízza, mit tesz magával, és a fiatal korosztályokat „megfogó”, látványos módon – koncertek, kiáltványok, balhék – népszerűsíti nézeteit. A másik megközelítés szerint szükség van a tiltásra és a korlátozásra, ezek nélkül a helyzet csak rosszabbodni fog. (Megjegyzendő, hogy álláspontjukat „élet közeli” tapasztalatokra alapozzák.) Felvázolják a fizikai és pszichés veszélyeket, figyelmeztetnek. És azt szeretnék megértetni, hogy miért nem kell elkezdeni. Sajátságos módon az ő hangjukat igyekeznek elnyomni, a drogkérdésben nagy ívű kutatásokat végző profiknak ők amatőrök és tudatlanok, a liberálisoknak meg „polgári körös ökrök”. Nem véletlen, hogy a Drogéria című közszolgálati rádióműsor a 2005-ös év legkiemelkedőbb eseményének az önfeljelentő marihuánafogyasztók akcióit tartja. Eközben a legújabb tudományos kutatások épp a szer idegrendszerre gyakorolt károsító hatását bizonyították.
A kezdeti szakasz népszerűségi „listáján” a marihuána vezet – állapítja meg a Nemzetközi Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ utóbbi hazai felmérésében. E tekintetben a terjesztők és „dekriminalizálók” által leginkább megcélzott réteget az iskoláskorúak jelentik. Az 1995 és 2003 közötti időszakban a felmérések szerint a tizenévesek körében a drogok kipróbálásának fontossága, életük értékeit említve, több mint háromszorosára nőtt. Korábban a „kipróbálás” szakaszában a fiúk előnyben voltak, de mára a lányok behozták a hátrányt.
Országosan az általános iskolákban a marihuánát kipróbálók 10 százalékot tesznek ki, a szakiskolákban pedig 23 százalékot. A gimnazistáknál ez az arány 14,1, a szakközépiskolákban pedig 15,2 százalék.
Egy 2004-es adatsor szerint a budapesti középiskolások 47,5 százaléka fogyasztott valamilyen tiltott szert. Megfigyelhető, hogy az ép családban élők védettebbek, a „csoportszellemnek” való megfelelés náluk nem annyira erős, adott esetben könnyebben mondanak nemet. A drogfogyasztás mértékében és a felhasznált szerek változatosságában a főváros vezet. Országosan kiemelkedő helyet foglal el Baranya megyén belül Pécs környéke. Az előző évekhez viszonyítva a vidéki városokban is megfigyelhető a növekvő tendencia, főképp a hét végi diszkódrogok, az úgynevezett gyorsítók tekintetében. (Ha figyelmesen követjük a hét végi, gyakorta halálos kimenetelű, öt-hat fős áldozattal járó autós baleseteket, sejthető, mi áll a háttérben.)
A társadalom perifériájára szorult fiataloknál – a fővárosi szegény cigány közösségekben, állami gondoskodásban élőknél – ismét előtérbe került a hetvenes éveket idéző „szipuzás”. A korszerűbb változatokat a szakmai nyelv most inhalánsoknak nevezi.
A vizsgálatok visszatérő megállapítása, hogy a serdülők körében egyre meghatározóbb a marihuána iránti érdeklődés, s a kipróbálás már 14–15 éves korra esik.
Az utóbbi két esztendőben ennek a szernek a szabad, törvényileg nem büntethető fogyasztásáért egyes liberális értelmiségiekkel az élen tüntetéseket, hecckampányokat indítottak. Szervezettségükből, nyilvános fellépéseikből ítélve anyagi hátterük sem labilis, és a média rokonszenvét is élvezik. Már csak azért is, mert minden balhénak, extremitásnak „reklámértéke” van.
Ám úgy két esztendeje annak: mások is vették maguknak a bátorságot, hogy ellentétes nézeteiknek hangot adjanak. Először 2004-ben léptek színre, a Vörösmarty téren az anyák napjára időzített Kendermag Egyesület rendezvényét zavarták meg. Mégpedig „síppal, dobbal, nádi hegedűvel”, no meg paradicsommal.
– Tanulságos volt azok felháborodását látni, akik eddig úgy vélték, hogy csak nekik van joguk a botrányhoz. Csak nekik jár a kiváltság, miszerint Budapest „népe” zokszó nélkül viseli, sőt saját adójából fedezi a liberálisok által szervezett, extrém, úgymond polgárpukkasztó rendezvényeket – jegyezte meg akkoriban egy „középen” álló szemlélődő.
Aztán 2005 nyarán polgárok egy csoportja úgy gondolta, ha van Kendermag Egyesület, miért ne lehetne egy másik, amit Kendermagtalanító Drogellenes Egyesületnek neveznek. Úgy gondolták, hogy ha szervezettebbek, akkor a hazai drogfogyasztással és a fiatalok védelmével kapcsolatos nézeteiket jobban képviselhetik. Néhány hónapos jogi procedúra után a bíróság be is jegyezte őket. A tagok között találni fiatalokat, középkorúakat, idősebbeket. Van, aki egyszerűen képtelen passzívan szemlélni a fiatalok önpusztítását, az arra biztató propagandát, mások személyes megpróbáltatásaik vagy tragédiájuk miatt szeretnének segíteni azokon, akiken még lehet.
Közel tíz éve járja az országot Gáspár Károly, az egyesület elnöke. Fia szenvedélybeteg volt, a heroin miatt halt meg. A Karesz végakarata című film, amit saját kérésére még életében készítettek sorsáról és vergődéséről, időközben számos iskolába, közösségi helyre eljutott. Az édesapa missziójának tekinti, hogy a szülői felelősséget sem kendőzve beszéljen a kezdettől az utolsó stációig vezető folyamatról. Van-e hitelesebb és elgondolkoztatóbb ennél? Valószínű, hogy nincs, s talán épp ezért nem akartak jó ideig tudni sem a filmről, sem személyéről az elméleti szakemberek meg a drogpolitikusok.
– Országjárásom során számos, a sajátomhoz hasonló tragédiával, magukra hagyott családokkal, tehetetlen tanárokkal találkoztam. Sokfelé hívtak és hívnak, rengeteg levelet kapok. Sokan szegődtek mellém – utal a mögötte álló emberi, szellemi háttérre Gáspár Károly.
Jogi státusuk elnyerése után bemutatkozó levelet küldtek a kereskedelmi és közszolgálati televíziókhoz. Azt kérték, hogy valahányszor a Kendermag Egyesület képviselőjét megszólaltatják (az utóbbi időben gyakran került rá sor), ők is elmondhassák véleményüket. Három és fél hónap telt el, még röpke válaszra sem méltatták őket. Így van az, ha valaki, valami nem „trendi”.
origo.hu
Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó
