Unja már a sok interjút?
– Inkább magamat unom rettenetesen. Mindenütt ugyanazt olvasom viszsza, mert annyi eredeti gondolatom nincs, ahány helyről keresnek. December eleje óta, amikor bemutatták a Csak szex és más semmi című filmet, rengeteg interjút kellett adnom. Ez tulajdonképpen kötelező feladat, a szerződésben is benne van, hogy részt kell vennem a film népszerűsítésében, és a produkciót támogató médiumok meghívásait sem utasíthatom vissza.
– Hogy viseli a sikert? A honlapján lévő vendégkönyv bejegyzései szerint a tinilányok zöme szerelmes magába.
– Nem tudom, hogy így van-e, mert eléggé zárt világban élek. Reggel fölkelek, bejövök a színházba, aztán hazamegyek. Este játszom, előadás után megiszunk egy sört a kollégákkal, aztán megint hazamegyek. Ritkán szakítom meg ezt a ritmust, de azért néha tapasztalom, hogy szeretnek, például rám mosolyognak az utcán.
– Megszólították már ismeretlenek?
– Előfordult, például bevásárlóközpontokban, de nem zavaró. Szerencsére még egyszer sem tapasztaltam erőszakos tolakodást, inkább vicces helyzetek voltak. Egyszer biciklivel mentem az úton, amikor tinik kezdtek visítozni – gyorsan beletekertem, és eltűntem előlük. Alapvetően nagyon szemérmes típus vagyok. Az emberek azt gondolják a színészekről, hogy exhibicionisták, pedig szerintem fordítva van, hiszen ha az ember abból él, hogy napi nyolc órát mutogatja magát, akkor a fennmaradó idejét inkább visszahúzódva töltené. Sok esetben azért megy el valaki színésznek, mert a magánéletében nagyon zárkózott, és keres egy helyet, ahol végre ki tud tárulkozni.
– Ezzel vitatkoznék, mert akadnak színészek, akik még legintimebb pillanataikban is igénylik vagy legalábbis eltűrik a nyilvánosságot. Ön üdítő kivétel: úgy került a bulvárlapokba és a női magazinok címlapjára, hogy nincsenek az életében botrányok. Magánéletéről meglepően keveset olvashatunk, mégis tartósan a médiafigyelem középpontjában maradt.
– Normális világban ez volna a természetes. Írjanak sportolókról, akik számottevő teljesítményt nyújtottak vagy színészekről, akik elértek valamit és akiket szeretnek – ez sokkal érdekesebb, mint a magánéleti botrányok.
– Ez volna a normális, de ma nem így működik a bulvármédia. Vannak színészek, akiket nem látunk sem filmben, sem színpadon, de azt naprakészen tudjuk, hogy éppen kivel járnak, milyen ruhában nyaraltak, kivel rúgtak be legutóbb.
– Sajnálatosnak tartom, hogy a pornószínészek vagy a bűnözők legalább annyi figyelmet kapnak a médiában, mint az olimpikonok. De nem akarom megkerülni a kérdést: úgy vélem, nagyon nagy szerencsém, hogy elég sokat forgatok, így mindig van valami szakmai téma, amiről írhatnak. Hála istennek még ez is hír, ha elkészül egy film, nem csak a válások és a magánéleti botrányok töltik meg az újságoldalakat.
– Eddig két főszerepben láthatta a közönség, a Kontrollt negyedmillióan nézték meg, a nemrég bemutatott Csak szex és más semmi pedig az interjú megjelenéséig várhatóan szintén eléri ezt a nézőszámot. Mindkét mű első filmes rendező munkája. Első filmes specialista?
– Nem, de nagyon jó hangulata van annak, ahogyan egy kezdő rendező nekilát a filmnek. Érződik, hogy évek óta vár a lehetőségre. A vele való munkában nincs se profizmus, se kényelem, mégis nagy energiák mozdulnak meg, és ez bennem is jelentős erőt szabadít fel. Az pedig átjön a vásznon, hogy mennyi energiával, szeretettel, lelkesedéssel készült a munka. Nagyon érdekes volt nemrég a másik végletet tapasztalni, amikor Szabó Istvánnal forgattam a Rokonokat. Nagy tudomány ugyanis úgy megőrizni a profizmust, hogy megmaradjon a lelkesedés. Ő már túl van a hatvanon, de nagyon jó volt vele dolgozni. Egy jelenetnél például velem együtt rohant egy vonat után, átugorva a pocsolyákat, hogy végig lássa a színész arcát. Fantasztikus élmény a vele töltött idő, minden színésznek kívánom, hogy megtapasztaljon effélét. Megtanít a szakma iránti alázatra is, arra, hogy színésznek érezzük magunkat, ne sztárnak, és ráébredjünk, csak rendszeres, kitartó munkával lehet igazán jól felépíteni egy szerepet, nem gyors fellángolásokkal.
– Tavaly négy filmben is szerepelt. Folytatódik ez a sorozat, erre az évre is vannak már aláírt szerződései?
– Pár napja derült ki, hogy szerepelek az ötvenhatos filmben, amelynek rövidesen kezdődnek a próbái. Örülök, hogy Andy Vajna idejön, és megcsinálja ezt a munkát, mert hozza magával azt a tudást, amelyet Hollywoodban – minden hibájuk ellenére – nagyon tudnak, például profi forgatókönyvet írni.
– A film az orosz–magyar vízilabda-mérkőzésről szól, amely a forradalom idején zajlik távol Magyarországtól.
– Szépen van összerakva: amíg ők leverik itthon a forradalmat, mi a döntőben megverjük őket a medencében. A legvéresebb mérkőzésként vonult be a sportág történetébe, mert nemcsak az olimpiáról, hanem egészen más feszültségekről is szólt.
– Főszerepet játszik Fenyves Iván mellett. Tud vízilabdázni?
– Gyerekkoromban egyéni sportokat űztem, például cselgáncsoztam és birkóztam. Hobbiszinten persze úsztam is, de hát az kevés lenne a szerephez. A vízilabdához lélekben az olimpiai döntő óta kerültem közel – a rádióban hallgattam, és nagyon kellett sírnom. Fantasztikus élmény volt, nem gondoltam, hogy megadatik egyszer ilyen szerep.
– A hitelességhez azért ez kevésnek tűnik.
– Két hónappal a forgatás előtt heti három-négy vízilabdaedzésünk lesz az olimpikonokkal együtt, Benedek Tibor szakmai irányításával. Erre a kondíció miatt is szükség van, de nem is lehetne egy válogatott sportolót úgy eljátszani, hogy az ember akkor fog először labdát a kezébe. Ez a film olyan csapatról szól, amelyiknek a tagjai öt-hat éves koruk óta együtt játszanak, éjjel-nappal együtt vannak – ha összejön nyolc színész, annak teljesen más szaga van, érezhető a mozdulataikon, az összenézéseken, a ritmuson, hogy nem csapattársak. Most az is fontos része lesz a próbáknak, hogy állandóan együtt legyünk. Szeretem az ilyen jellegű szakmai profizmust, azt, hogy már hónapokkal a forgatás előtt belekerülünk a filmbe.
– Összeegyeztethető ez a jelenlegi életével? Marad ideje a családra?
– Ez még éppen belefér a család és a színház mellé, de semmi másra nem marad idő. De olyasfajta áldozat ez, amelyet szívesen hoz meg az ember, mert itt a lehetőség egy nagyon jó filmre.
– Mivel a film producere befutott személynek számít Hollywoodban, hozhat ez a film nemzetközi sikert is?
– Bizonyára ez a film is eljut majd fesztiválokra, és bemutatják külföldön is. Szabó István neve miatt a Rokonokra is odafigyelnek külföldön, a Kontroll pedig jó néhány külföldi filmszemlén kapott elismerést. Az én külföldi lehetőségeimről azt gondolom, egy idegennek szinte lehetetlen úgy megtanulni angolul, hogy ne legyen akcentusa. Egy angol film szerepére minden bizonnyal londoni vagy amerikai színészt kérnek fel, nem egy fura kelet-európai akcentussal beszélő ismeretlent. Hiszek abban, hogy nem véletlenül születtem ebbe az országba, hanem azért, mert itt van dolgom. Szeretek itt élni, a magyar színjátszás az öszszes nyűgével-bajával közelebb áll hozzám, mint Los Angeles.
– Nem vágyik világhírnévre?
– Ha szeretnek és felismernek ott, ahol élek, vagyis az én világomban, az már nekem elég világhírnév. Annyival persze jobb Amerika, hogy hatalmas piac rengeteg jó rendezővel és néha izgalmas filmekkel, de én elégedett vagyok az itthoni lehetőségeimmel is. Elég egy autó, nem kell három, és nem ébredek úgy minden reggel, hogy valami nagyon hiányzik az életemből.
– A nyolcadik kerületi ötven négyzetméter is megfelel, ahol most lakik?
– Öt és fél éven keresztül teljesen megfelelt, ráadásul most van lehetőségünk eggyel jobb helyre menni.
– Keveset beszél a magánéletéről. Azt tudjuk, hogy felesége, Pokorny Lia is színész, és van egy kétéves fiuk, Misi. Milyen apának tartja magát?
– Ugyanazt gondolom a gyereknevelésről, mint a színészetről: legyen benne önazonos az ember. Én nem tudok fegyelmezni, mert fegyelmezetlen ember vagyok. Nem tudok következetességre nevelni, mert következetlen vagyok. Játszani tudok, ezért igyekszem minél többet játszani vele, mert akkor tudnak manírok nélkül áramlani a bennünk lévő érzések egymás iránt.
– Felesége is jól viseli a sikert? Nem féltékeny?
– Büszke rám. Szerintem egy férfinak nehezebb volna elviselnie, ha a családban a feleség a sikeresebb.
– Most nagyon fut a szekér, és a marketingesek azt mondják, hogy ilyenkor kell megragadni a pillanatot, mindenből kicsavarni a létező lehetőséget. Látjuk majd reklámokban, vagy vállalna műsorvezetést valamelyik kereskedelmi televízióban?
– Szerintem éppen most nem kell elmenni ilyen irányba, mert most megy jól a szekér. Hosszú távon csak veszítenék, mert ez olyan szakma, amelyben az ember a személyiségét árulja. Nem akarom, hogy inflálódjon az arcom, nem váltom aprópénzre magamat, mert minden bizonnyal megérződne a következő filmeken. Persze van annyi pénz, amennyiért elmennék reklámba, de egyelőre nem kaptam ilyen ajánlatot. Televízióba nem vágyom – ha szerepelnék egy sorozatban, vagy műsorvezetést vállalnék, talán még többen megismernének az utcán, de hát így is megismernek elegen. Ráadásul most szeretnek is, mert talán a szerepeim által sikerült adnom valamit az embereknek – műsorvezetőként erre nem volna lehetőségem.
– Rendezni sem akar?
– Nincs hozzá adottságom, az egy más szakma. Én játszani szeretek, nem helyszíneket egyeztetni, statisztákat válogatni, szervezni és embereket irányítani.
– Választások jönnek, és a politikusok szeretik a népszerű embereket. Megkörnyékezte már valamelyik politikai oldal?
– Hála istennek nem, de azt biztosan tudom, hogy ha ebből jól akarok kijönni, akkor távol kell tartanom magamat mindenféle politikai iránytól. Ha az embert nem köti nagyon mély meggyőződés valamelyik oldalhoz, akkor ez a jó döntés, mert nem veszíti el a tábora felét. Nem érdekel a politika, és nem is értek hozzá. Vannak kollégáim, akik nemcsak kampány vagy választási győzelem idején, hanem meggyőződésből állnak ki egyik vagy másik tábor mellett – ez tőlük hiteles és elfogadható, de mivel nekem nincs erős elkötelezettségem, tőlem hamis volna bármilyen állásfoglalás. A Rokonok kapcsán bizonyosan felmerülnek majd olyan kérdések, hogy ez a mű kiről, melyik oldalról szól, de hát a film 1930-ban játszódik, az egyén és hatalom viszonyát taglalja. Azt, hogy ha mindenkinek meg akarunk felelni, akkor senkinek sem leszünk elég jók. Ez a kérdés sokkal érdekesebb annál, mint a mai aktuálpolitikai üzengetések.
– Kicsit menjünk vissza az időben! Amikor csoportos szereplő volt a kaposvári színpadon, elképzelte, milyen érzés egy sikerfilm bemutatóján főszereplőként részt venni?
– Naponta többször is, sőt még arról is ábrándoztam, kinek mit fogok megköszönni, amikor átveszem az Oscar-díjat.
– És volt olyan pillanat, ahogyan azt pár éve elképzelte?
– Nem is hasonlított rá. Mindig nagyon várom a filmbemutatókat, de amikor végre szólítanak, rettenetes zavarba jövök. Sokkal jobb forgatni a filmet, benne lenni a készítés különböző fázisaiban. Az ünneplést is meg kell tanulni jól kezelni, de nekem még nem sikerült. Annyira fölmegy az adrenalinszintem, hogy nem tudok normálisan viselkedni, ezért általában elbújok a végén, megvárom, amíg elmegy a tömeg.
– Elégtételt ad a siker azokkal szemben, akik a felvételi vizsgán háromszor is azt mondták, nem színésznek való?
– Próbálunk Valló Péterrel egy darabot, és az egyik szünetben arról beszélgettünk, jót tett nekem, hogy nem túl fiatalon kerültem be a főiskolára. Ez kicsit olyan, mint az úgynevezett népi színészek sorsa: volt bennük hatalmas őstehetség, de bekerülve a pesti művészvilágba nehezen tudtak eligazodni, és felőrölte őket a közeg. Egyszerű családból származom, nem volt közöttünk értelmiségi – ha tizennyolc évesen kerülök be a főiskola zárt világába, talán nekem is sok lett volna. Nem véletlen, hogy szinte minden évfolyamról diliházba jut valaki egy kis időre, hiszen labilis, érzékeny emberek kerülnek a farkastörvények uralta belterjes világba, amely semmire sem hasonlít a korábban megtapasztalt helyzetek közül. Jó volt, hogy Kaposváron volt időm megszokni ezt a közeget, és három év színházi gyakorlat után kerültem be.
– Másban is ilyen makacs típus?
– Lusta vagyok, feladós. Nem a makacsságom miatt lettem színész, hanem azért, mert tényleg nem értek semmi máshoz. Ezenkívül semmiben nem volt sikerélményem, nem értek a pénzhez, üzlethez.
– Apropó pénz, üzlet: nem szokták összekeverni a másik híres Csányi Sándorral, az ország leggazdagabb emberének mondott bankvezetővel? Kértek már kölcsön öntől nagyobb összeget?
– Kértek már kölcsön, de nem azért, mert banktulajdonosnak gondoltak. Annyira különböző világban élünk, hogy nincs átfedés, még soha nem találkoztunk.
– Valahol azt nyilatkozta, hogy van egy szűk baráti köre, akik nem engedik elszállni, és mindig őszintén megmondják a véleményüket. Mit mondanak ők a mostani sikerekre?
– Örülnek. Fontosnak tartom név szerint megemlíteni őket: Domokos László, Nagy Zsolt, Lengyel Tamás, Baksa Imre és jómagam egymást ellenőrizzük, nem én vagyok a központ. Nekik nehezebb lehet most, mert ha a csoport egyik tagjának folyamatosan jönnek a sikerek, akkor az próbára tesz erős barátságokat is. Ha jól megy, akkor könnyű jó fejnek lenni – kevéssé féltékenynek és nagyvonalúnak lenni sokkal nehezebb akkor, ha a másiknak megy jobban. Szerencsére ők is sikeresek, nincs okuk panaszra, de mindentől függetlenül nem félünk attól, hogy őszintén megmondjuk egymásnak a véleményünket.
– Hogyan válogat a szerepek között? Utasított már vissza filmszerepet?
– Azt figyelem, hogy megdobban-e a szívem egy szerepre, vagy nem. A vízilabdás fiú szerepére megdobbant, de volt előtte két másik ajánlat, amelyekre nemet mondtam. Azok is jó filmek lesznek, de nem találtam fogást a szerepeken, úgy meg nem akartam elvállalni, hogy csak egy munka legyen.
– Színházban is lesz premierje február közepén, szintén főszerepben. Misch milyen figura?
– A Riviérát nem szokták játszani, pedig az egyik legjobb Molnár Ferenc-darab. Egy harminc fölötti, lassan már öregedő kereskedősegédet játszom benne, aki Molnár szóhasználatával élve „nimulista”, vagyis vesztes típus.
– Ön tutista vagy nimulista inkább?
– Akárhogy alakul az ember élete, közel áll hozzá a nimulista szerep, hiszen mindenki fél. Félünk attól, hogy elveszítjük szeretteinket, állásunkat, hogy legyőznek. Sokkal emberibb vesztes típusnak lenni.
origo.hu
Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus
