Mind többen érkeznek Csinmen-szigetre, hogy saját szemükkel lássák az eddig csak tankönyvekből és filmekből ismert, elzárt területet. De ahhoz még nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy a szigetről a számtalan varázslatos falu, természeti szépség és a méregerős kaoliang likőr jusson a tajvaniak és a szárazföldiek eszébe. Mert Csinmen a háborút, a rendkívüli állapotot jelentette évtizedeken át.
A külföldi látogató első útja hova máshova, mint a tengerpartra vezethet. Pontosabban a sziget északnyugati csücskébe, a Mashan megfigyelő bunkerhez. Ez a szárazföldhöz legközelebb eső rész, a Kínai Népköztársaság mindössze kétezer-egyszáz méter. Innen szabad szemmel fürkészhető a szárazföldi Kína. Valaha árgus szemekkel figyelték egymást a népköztársaság és a köztársaság katonái. Talán a világ egyik leghangosabb szeglete lehetett ez, amikor a szárazföldről harsogó kommunista propagandát a Kuomintangot éltető propagandával próbálták elnyomni. Mára elcsendesedett a környék, a távcsöveken gyerekek lógnak, a kíváncsi turista tíz percet ha eltölt itt.
1949-ben Csang Kaj-seket kiszorították a szárazföldről Mao Ce-tung kommunistái. A köztársaság hadseregének maradéka, állami hivatalnokok, a családtagokkal együtt két és fél millió ember menekült Tajvanra. Odaát kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, míg Tajvanon – az 1911-es kínai forradalomban született Kínai Köztársaság törvényes örököseként – a Kuomintang rendezkedett be. A felfordulásban Macu és a szárazföldhöz sokkal közelebb eső Csinmen-sziget köztársasági ellenőrzés alatt maradt. Mint két tüske a sárkány körme alatt. Várható volt az invázió, és az is világos volt, előbb Csinmenen lesz a sor, amely ha elvész, akkor Tajvan is oda.
A támadás törvényszerűen bekövetkezett, igaz, utólag nem kis fejtörést okozva a történészeknek. Máig rejtély, Mao miért csak egy szedett-vedett, halászbárkákból összeállított flottát és alig húszezres partra szálló sereget küldött. Bármi járhatott Mao fejében, a partra szállókat két nap alatt szétverték, flottájukat felgyújtották a köztársaságiak. A koreai háború egy időre elhárította az újabb támadást, a tajvaniak eközben az egész szigetet katonai bázissá alakították. Erődök, lőállások, a föld színe alatt bunkerek, lőszerraktárak és összekötő folyosók pókhálója. Ha Tajvant Csang Kaj-sek elsüllyeszthetetlen anyahajójaként emlegették, Csinmen igazi előretolt hadállás lett. A következő próbatétel 1955. augusztus 23-án érkezett el. A szárazföldről aknatűzzel árasztották el Csinment, amelyre válaszolt a tajvani tüzérség. Az amerikaiak anyahajókat vezényeltek a szoroshoz, a világot ekkor valóban atomháború fenyegette. A népköztársaság végül visszakozott, igaz, előbb azzal a furcsa ajánlattal állt elő, hogy csak páratlan napokon támadnak, páros napokon felhagynak a tüzeléssel. Mi mást tehetett volna Tajvan, elfogadta az ajánlatot. A több hónapos tüzérségi háború alatt félmillió lövedék hullott Csinmenre.
Generációk óta kovácsként keresi a kenyerét a Vu család, persze ez önmagában kevés volna világhírnévhez. Műhelyükben a Csinmenre lőtt különböző kaliberű, a detonációban öszszeroncsolódott vagy fel nem robbant lövedékekből készítenek konyhakéseket. A szimbólumban rejlő lehetőséget hamar felismerték a politikusok, de Vu arra is büszke, hogy műhelyében a CNN, a BBC, a japán NHK és még számos televízió megfordult. Ízléses boltja előtt turistabuszok sorakoznak, viszik a késeket, mint a cukrot, hiszen ki ne szeretne ilyen hidegháborús ereklyével hazatérni a legendás csatamezőkről?
A tüzérségi háborút követően sem telt nyugalmasan az élet a csinmeniek számára. A készültség indokolt volt, hisz 1955-ben nem tűnt kérdésesnek, hogy a sárkány újra tüzet okád majd. Újabb frontális támadást nem kockáztatott meg Peking, a hidegháborúnak mégis számtalan csatatere volt. A feszültségről azok a békaemberek is gondoskodtak, akik meghatározott feladatok elvégzésére bújtak ki a habokból.
Tajvanon megnyitották az utat a politikai demokratizálás előtt a hetvenes évek gazdasági reformjai, így a szabadság Csinmenre is megérkezett. A Kínai Népköztársaság is egyre inkább a maga gazdasági fejlődésére összpontosított. Csinmemen feloldották a szükségállapotot, a haderő létszámát pedig csökkentették.
– Tajvan háromszáz, a túlpart mindössze két kilométer. Összenő, ami összetartozik – vallja a sziget kormányzója, Li Ju-feng, akinek nevéhez az első közvetlen kapcsolat, a kompközlekedés megteremtése fűződik. – Történelmileg egy kultúráról van szó, földrajzilag nagyon közel vagyunk egymáshoz. Életvitelünk hasonló, a polgárháború miatt választottak szét minket, így lettünk két nemzet. 1996-tól megpróbáltam mindent megtenni, hogy létrejöhessen a közlekedési kapcsolat. 1998-ban beválasztottak a parlamentbe. Reméltem, hogy a törvényhozásban megvalósítható lesz a terv, ami 2000-ben meg is történt. Ez öt éve még nem volt szokványos dolog, hiszen minden utast mindkét félnek jóvá kellett hagynia. Négy éve Csinmen tartomány élére választottak, akkor arról tárgyaltam a népköztársaság kormányával, hogy mindennapossá tegyük a járatot. Az első évben húszezren, a másodikban ötvenezren, a harmadikban százhatvanezren utaztak, az idén a hatszázezret is elérheti az utasok száma – meséli a kormányzó.
A kompközlekedés jelenleg az egyetlen kapocs a két ország között. A tajvani repülőgépek sokáig még a kínai légtérbe sem repülhettek be, az európai utas pedig hatalmas déli vagy északi kitérővel érkezett a szigetállam területére. Egyes járatok már átrepülhetnek ugyan a népköztársaság egén, egymáshoz kapcsolódó repülőjáratról azonban szó sincs. A csinmeni kompot is kizárólag helyiek használhatják. Volt már példa arra, hogy kampánycélú utazásra készülődő politikusokat is leparancsoltak a fedélzetről. Az érdeklődés hatalmas, Li úgy véli, ha a tajvani kormány megszüntetné a korlátozásokat, egymilliós utasforgalmat is elérhetnek.
A közeledés politikája sikerre van ítélve. A politikus, akit 2005 végén ismét tartományi kormányzóvá választották, még egy célkitűzéséről ismert. Szeretné közösségbe forrasztani a csinmenieket. Ami nem könnyű feladat, hiszen a szigeten jelenleg hatvanezren élnek, míg Tajvanon, a szárazföldi Kínában és Délkelet-Ázsiában további kétszázezer csinmeni szóródott szét. A feladat mégsem lehetetlen, a sziget pedig egyetlen nagy család. Ahogy Tajvanon viccelődnek a csinmeniekkel, arrafelé a legerősebb párt a Csenek Családi Pártja, utána a Li Párt következik, s csak ezeket követi a Kuomintang. Illetve csak követte, mert már a Li kormányzó alapította Új Párt a legjelentősebb erő. Ám abban nemcsak a kormányzó és párttársai, hanem valamennyi csinmeni egyetért: dacára a véres történelemnek, a külön államiságnak és a máig meglévő kibékíthetetlen ellentéteknek, a jövő errefelé egyetlen irányba, a szárazföldi Kína irányába vezet.
origo.hu
Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó
