Háziorvoslás szakvizsga nélkül

Körülbelül 120 körzetben régóta nincs háziorvos Magyarországon. Az Egészségügyi Minisztérium különböző kedvezményekkel próbál orvost csábítani ezekbe a praxisokba, még azt is engedélyezi, hogy szakvizsga nélkül annak megszerzéséig is dolgozhassanak. A program két hónapja alatt 10-12 jelentkező akadt.

2006. 02. 01. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy 10-12-en jelentkeztek az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Alapellátási Intézet (Oali) programjára, amelynek lényege, hogy különböző kedvezményekkel próbálnak orvost találni a régóta üres praxisokba – mondta lapunknak Balogh Sándor, az Oali főigazgatója. Egyelőre még csak egy jelentkezővel kötöttek szerződést, ő a Komárom megyei Oroszlányba kerül, és további négy orvos esetében már csak a formalitások vannak hátra. Az egyik kedvezmény, hogy akár szakvizsga nélkül is betölthetők ezek a praxisok. A jelentkezők persze csak orvosok lehetnek, akik elvégezték az egyetemet, de utána még nem tettek szakvizsgát, azaz még nem specializálódtak. A pályázók között akad fiatal, aki két évet dolgozott belgyógyászrezidensként (szakorvosjelöltként), de a szükséges vizsgáit még nem tette le. Egy hölgy 30 évet dolgozott a gyógyításban, de neki sincs szakvizsgája. Érkezett egy magyar ajkú pályázó Ukrajnából is, aki ott szerzett háziorvosi képesítést, de azt nem szeretné honosítani, inkább itt tenne új vizsgát – tette hozzá Balogh Sándor. További kedvezményt jelent a pályázó orvosoknak, hogy a kötelező közalkalmazotti bérnél többet, körülbelül bruttó 300 ezer forintos fizetést, s további juttatásokat kapnak.
Nemcsak Oroszlány küzd azzal a gonddal, hogy a településre régóta nem sikerül háziorvost találni, s így helyettesítővel kell biztosítani a lakosság ellátását. Az ország 6800 praxisa közül körülbelül százhúsz legalább fél éve betöltetlen, ezek közül mintegy hetven vehet részt ebben a programban. Balogh Sándor szerint eredményesnek tűnik a kezdeményezés. Ugyanakkor hangsúlyozta: ezzel nem lehet tartósan megoldani az ágazat létszámgondjait. Felhívta a figyelmet arra, hogy több száz háziorvos már elmúlt hetvenéves.
– A betöltött körzetek száma dönti majd el, hogy eredményesnek tekinthető-e a program – vélekedett Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekciójának elnöke. Lapunknak elmondta: az, hogy szakvizsga nélkül is elfoglalhatók ezek a praxisok, nem jelenti feltétlenül a háziorvosok képzettségének általános gyöngülését. Mégis elgondolkodtatónak tartja, hogy jó döntés-e gyakorlat nélkül alkalmazni valakit.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.