Hol vannak a dalos legények?

A többszörös túlerőben lévő oroszok elleni 1914. év végi, limanowai csata előzte meg az osztrák–magyar csapatok gorlicei nagy győzelmét, amikor a szövetséges csapatok áttörték az orosz vonalat. A decemberi hidegben, fagyban az 1-es Honvéd Gyalogezred, köztük a Nádasdy huszárok és a miskolci 10-es honvédek éjszakai harca minden csodálatot megérdemelt. Az első világháború keleti hadszíntéréről, a Kárpátokban zajló csatáról szemléletesen számolt be Molnár Ferenc író, haditudósító: ,,…ezek a gyalog harcoló magyar fiúk koromsötét éjszaka kapták a parancsot, hogy lovaikat hagyják fenn a faluban, s jussanak el ezen a meredek magaslaton a hegygerincig húzódó lövészárokba, hogy felválthassák az ott harcoló legénységet. A huszárok, valamennyi tisztjükkel az élén, négykézláb kúszva, óvatosan haladtak a lövészárok elé. Az oroszok túlerőben voltak ezen a dombon és mire a huszárok felértek az árokhoz, az már el volt foglalva, ott már a fekete éjszakában orosz gépfegyverek lestek rájuk. A felropogó orosz tüzelésre a tisztek rögtön tisztában voltak a helyzettel és gyalogrohamra vezényelték huszárjaikat. A pelyhes állú magyar fiúk karabélyaik agyával mentek neki a szuronyos, gépfegyveres hadnak és minden tűzön, szuronyon, golyószórón keresztül éjfél utántól másnap délelőtt tizenegyig verekedtek az ellenséggel. Amikor gyalogos erősítések érkeztek a huszárok segítségére, az megadta a végső döfést az orosznak. A mieink sűrű tüzében futva menekült le az ellenség erről a hegyről… Ahogy messzelátón nézek, egy dombhajlás mögött kopasz fák közt parasztház, csak a piros teteje látszik. Csendes, de nem szomorú magyar nóta zümmög onnan ide felém egészen halkan. Azt mondják a huszárok mindig énekelnek, még fenn Lengyelországban, a hóba vájt árkokban is. Áténeklik az éjszakát.”
Így látta a Pál utcai fiúk szerzője az első világháború egyik legvéresebb magyar csatáját. A 9., 10. és a 13. császári és királyi huszárezredek visszafoglalták a védelmi állások kulcsát, a jablonieci magaslatokat. Ezzel a győzelemmel megállították az orosz gőzhengert és megkezdődött az állóháború. A még nagyobb haditettet a tavaszi hadjárat, a gorlicei áttörés jelentette (1915. május 2.), amikor a német, valamint az osztrák–magyar hadsereg tönkreverte a Radko Dimitriev vezette orosz hadsereget, és így a központi hatalmak erői a Bruszilov vezérelte oroszok állásai mögé kerültek. Talán nem véletlen, hogy Molnár Ferenc is a háború kezdeti szakaszát egy kissé romantikussá festette, nyilván a katonai cenzúrának köszönhetően. Igaz, haditudósításaiban már a kezdetben érezhető csalódottság is, amikor az újságírásról ezt írja: ,, …harminchét évemnek egyik legrosszabb pillanata ez. Az egész mesterség, amit itt csinálok, borzalmasnak látszik előttem… Sok mindent meg kell még szoknom, ha ezt a mesterséget tovább akarom csinálni.” A keleti hadszíntéren, a Kárpátokban az oroszok nyomasztó számbeli fölényben voltak. 1914-ben a központi hatalmak 800 ezer katonájával szemben az oroszok 1 600 000 embert vetettek be. Ez a túlerő a háború vége felé csak növekedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia első világháború során bevonult nyolcmillió katonájából 1 016 200 esett el,
1 943 000 katona megsebesült és 2 128 600-an estek hadifogságba. Magyarország Horvátországgal és Szlavóniával együtt a lakosságához képest nagyobb véráldozatot hozott, mint a Monarchia Lajtán túli tartományai. Nemrégiben a Gorlicében és Limanowában hősi halált halt magyar katonákra emlékeztek. A nyolcvanesztendős Tóth Béla, a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége (VHBSZ) Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke sokat tesz a múlt feltárásáért és az emlékek megőrzéséért. A hagyományápolást személy szerint egyrészt azért tartja fontosnak, mert édesapja, Tóth Endre, a miskolci gyalogezred honvédjeként 1914 telén Galíciában esett orosz fogságba járőrözés közben. Huszonhat évesen, hét év után kerülhetett haza Vlagyivosztokból. Tóth Béla úgy látja, hogy édesapja, valamint a sok tízezer elesett és hadifogságba került magyar katona helytállása megérdemli, hogy ébren tartsuk a múlt emlékeit.
Tiszaszederkényben mesélte az egyik szomszéd, volt frontharcos, hogy 1914 karácsonyán Gorlice-Tarnow térségében az orosz oldalról átjöttek a katonák, puskaszuronyra tűzött fehér kendőkkel a magyar lövészárkokba, ahol már egy kis karácsonyfa előtt készülődtek a magyar honvédek az ünnepségre. A gulyásleves éppen elkészült. A magyarok azt hitték, hogy az orosz katonák meg akarják adni magukat, de az oroszok elmondták, nem azért jöttek át, hanem szeretnének egyszer jóllakni. A magyar tisztnek köszönhetően nemcsak meleg gulyáslevessel kínálták meg őket, hanem minden muszka kapott egy kupica rumot is. A tiszaszederkényi egykori frontkatona szerint akkor akár véget is érhetett volna a háború. Sajnos még csak akkor kezdődött. Tóth Béla fiatalon ugyancsak hadifogságba került a második világégés idején. A belgiumi fogolytáborból, Pockingból 1946. májusának végén térhetett haza.
A szövetség nemcsak a volt hadifoglyok érdekképviseletét látja el, de részt vesz az állami segítség mellett a hazai és külföldi hadisír-gondozási munkákban is. A gorlicei áttörés 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek helyszínein – Gorlicében, Tarnowban és Limanowában – a VHBSZ borsodi szervezetének tagjai is tiszteletüket tették. A magyar látogatás után Witold Kochan gorlicei elöljáró válaszlevelében Tóth Béla megyei elnöknek többek között a következőket írta: „A magyar katonák vitathatatlanul hozzájárultak a keleti front áttöréséhez Gorlicénél. Ezt Gorlicében mindenki tudja és emlékezetében tartja…”