Hongkong a negyvenes–ötvenes években még kínai halászfalu volt. Ma a sziklás, kopár szigetekkel tagolt ezer négyzetkilométeren 6,8 millió ember él. Kevesebb mint százötven négyzetméternyi terület jut fejenként. A város csupa felhőkarcoló, előre gyártott, apró, egymásra zsúfolt kalickákban élnek az emberek. Hongkong, amely a hatvanas évektől kezdve az olcsó tömegtermékek gyártásával vált a világkereskedelem meghatározó tényezőjévé, szimbolikus hely. Varga Géza szerint ott tisztán tanulmányozható, hová vezet a neoliberális gazdasági modell.
A WTO hatodik miniszteri tanácskozását nem véletlenül rendezték egy tengerbe nyúló mesterséges félszigeten: az ilyen helyszín könnyebben védhető a tüntetőktől. (Két évvel ezelőtt a mexikói Cancúnban szintén félszigeten tartották a csúcstalálkozót.) A világszervezet miniszteri találkozóit tüntetések kísérik. Eleinte az erőszakosan antiglobalista baloldali ifjúság tüntetett – 1999-ben Seattle-ben meg is bénították a város közlekedését –, de Cancún e téren fordulatot jelentett: a világ farmerei, gazdái is odagyűltek, kimértebb és kulturáltabb formában demonstráltak, s meg is kérték a fiatal antiglobalistákat (ezek azok, akiknél vasdorong van, fekete álarcot viselnek vagy kifestik magukat), hogy ne zúzzanak be kirakatokat. Decemberben Hongkongban ilyenek már nem voltak, a tanácskozás utolsó napján mégis véres összecsapásban robbant ki a tüntetők és rendőrök közti feszültség, s több mint hetven ember megsérült. Varga Géza is a demonstrálók közt volt, de – mint mondja – miután elég könnygázt nyelt, visszavonult.
A tüntetéseken négy–ötezer ember vett részt főként civil szervezetek képviseletében. Koreából a pedagógusok és a kisvállalkozók szakszervezetei is elmentek a találkozó helyszínére: olyan emberek, akiknek a mindennapjait érintő döntések születnek a WTO-tanácskozások gondosan bezárt ajtói mögött. A világszervezet tevékenysége kritikusai szerint főként a családi gazdaságokat és a kisvállalkozásokat hozza lehetetlen helyzetbe világszerte.
Varga Géza agrármenedzser, aki a Magoszt (a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségét) képviseli a Családi Gazdálkodók Európai Szövetségében igazgatósági tagként, egyben az Élőlánc Magyarországért szakmapolitikusa, a nemzetközi kísérőrendezvényeken tartott előadásokat arról, hogyan érinti Kelet-Európát a neoliberális gazdaságpolitika előretörése. A tárgyalások egyébként a szokásos módon titokban zajlottak, a megfigyelők is csak a sajtótájékoztatókig juthattak, ahol többnyire semmitmondó információk hangzottak el.
A WTO, amelyet a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hozott létre, s amely mögött az amerikai magántőke áll, Varga Géza szerint a bomlás jeleit mutatja. E tőke profitja – részben a kamatos kamat rendszere miatt – gyors tempóban növekszik, és működtetői mindig újabb és újabb helyen kénytelenek elhelyezni a duzzadó profitot. A megalakulás évében, 1995-ben még hetven körüli tagja volt a csúcsszervezetnek, ma már száznegyvenkilenc, igen különböző érdekcsoportok által megosztva. A WTO célja egyszerű: főleg a két gazdag hatalmi tömb, az Európai Unió és az Egyesült Államok akar különböző liberalizációs intézkedéseket ráerőltetni a fejlődő világra.
A szervezet „a tőke, az emberek, az információ és áruk szabad áramlása” szlogent hangoztatja, s gyakran úgy tűnik fel, mint humanitárius célokat megvalósító közösség, hiszen – úgymond – ahol megjelenik a tőke, ott munkahelyek jönnek létre, közintézmények létesülnek és emelkedik a szociális színvonal. Ez azonban a kritikusok szerint nem fogja elhozni a hirdetett szép új világot, egy szűk réteg egyre növekvő hasznát viszont igen.
– A neoliberális, agresszív, a lokális érdekeket felmorzsoló, a környezetet és az emberi erőforrásokat végsőkig kihasználó gazdasági modell semmivel nem csökkentette az éhezők számát a világban – szögezi le Varga Géza. – Brazília jó példa erre: a beáramló működő tőke nyomán új beruházások születnek, amelyek aztán exportképes termékeket állítanak elő; a gazdasági mutatók kedvezőre fordulnak, a GDP-növekedés üteme ragyogó – mindez azonban csak a felső tízezer jólétét eredményezi, miközben negyvenkétmillió ember éhezik s él elképesztő nyomorban.
A decemberi tanácskozás kifejezett célja volt, hogy a fejlődő világ nyissa meg piacait az ipari termékek és a szolgáltatások előtt, s cserében mind az unióban, mind az Egyesült Államokban leépítik a mezőgazdasági támogatásokat. Peter Mandelson kereskedelmi főbiztos 2005 októberében Genfben kijelentette a Családi Gazdálkodók Európai Szövetségének delegáltjai, köztük Varga Géza füle hallatára: Európának fel kell áldoznia mezőgazdaságát az ipar és a szolgáltatások oltárán. (Míg az európai agrárkereskedelem a világban tíz százalék alatt van, addig az ipari és szolgáltatási termékek exportja hetven–nyolcvan százalék.)
Magyarországon gyakran hallhattuk az uniós csatlakozás melletti érvként, hogy a mezőgazdaság talpra áll, ha részesülhetünk majd az uniós támogatási rendszer áldásaiból. Arról nem esett szó, hogy e támogatási rendszer több mint egy évtizede hűen követi a WTO előírásait, s a közös agrárpolitika (KAP) jegyében végrehajtott reformok egy alkufolyamat részeként zajlanak – s az alku tétje az áruk szabad áramlása Európa és a harmadik világ között.
A decemberi WTO-megállapodás azt tartalmazza, hogy 2013-ig le kell építeni az EU-ban az exporttámogatásokat, s a most következő négy évben történik majd a leépítések többsége. Az agrártámogatások egyéb formáinak további csökkenése szintén várható, bár itt a különböző támogatási jogcímek átcsoportosításával még van némi játéktere az EU-nak. Ugyanakkor szintén megállapodtak az uniós importvámok negyvenöt százalékos csökkentéséről a mezőgazdasági termékek vonatkozásában, ami további piacnyitást jelent, s ennek Varga Géza szerint beláthatatlan következményei lesznek a kontinens mezőgazdaságára.
A tavalyi cukorválság hónapjaiban Tony Blair kijelentette: kár Európában cukrot előállítani, amikor Dél-Amerikából egyharmad áron beszerezhető. Ez tulajdonképpen igaz, ám ha Európában leáll a cukorrépa-termelés, családi gazdálkodók százezrei mehetnek tönkre. Az unióban felhasznált takarmány hetvenöt százaléka már most is a fejlődő világból érkezik. Azt pedig nem szokta elmagyarázni a neoliberális politika, hogy miért olyan olcsó a fejlődő országokban előállított termék. Varga Géza szerint azért, mert nincs előtte vám, nincsenek környezetvédelmi szabályok, szociális kötöttségek, s éhbérért dolgoztatják az embereket. A neoliberális politika folyton úgynevezett komparatív előnyöket emleget, ami azt jelenti, hogy mindent ott kell előállítani, ahol olcsóbb. Ám ha ráterhelnék a brazil cukorra valamenynyi elhasznált externália anyagi következményeit – hogy például kivágott esőerdők helyén termelik a répát, hogy óriási a termesztés közbeni vegyszerterhelés, vagy ha a dolgozók szociális biztonságát legalább az európai szintre próbálnák emelni –, rögtön eladhatatlanná drágulna a termék az EU piacain. A komparativitás árnyoldala tehát az, hogy csak addig lehet alacsonyan tartani az árat, míg a beruházónak otthont adó ország termőereje és humán erőforrásai olcsón kiaknázhatók. Igaz, hogy a harmadik világban olcsóbb az állati takarmány előállítása, de ha ezért Magyarországon tönkreteszik a takarmánytermesztést, ezzel itthon rengeteg hátrányt, szociológiai gondot idéznek elő.
Varga szerint az európai mezőgazdaság tönkretételében közreműködnek az Európából kitelepült multinacionális cégek is. Gyakori jelenség, hogy ilyen vállalatok költöznek például Nyugat-Afrikába, s ott állítják elő a csirkehúst, versenyhátrányba hozva a kontinensünkön maradt baromfitermelőket, miközben a WTO-n keresztül az európai piacok liberalizációjáért és az itteni támogatások leépítéséért lobbiznak.
Magyarország mindössze egy százalékkal járul hozzá az európai élelmiszer-termeléshez, ugyanakkor 2004-ben az európai gabona-túltermelés ötven százaléka hazánkban keletkezett. Varga szerint a fenntarthatóság követelményeinek nem megfelelő agrárstruktúránkkal Európa ballasztja lehetünk. A Családi Gazdálkodók Európai Szövetsége az élelmiszer-önrendelkezés elvét képviseli, ami globális értelemben azt jelentené, hogy a világkereskedelmet is a nemzetek önrendelkezésére kell alapozni: csak akkor, annyi és olyan áru jöhessen be az országokba vagy azok unióiba, amikor és amennyi nem hozza nehéz helyzetbe a saját termelőket.
– Ennek olyan gyakorlati hatásai lennének, hogy például paradicsomszezonban nem importálnánk olcsóbb holland paradicsomot, hogy ne pusztítsuk le a honi paradicsomtermesztést. A fenntarthatóságra épülő családi gazdaságok támogatása, ami felé az Orbán-kormány egyébként komoly lépéseket tett, épp a gazdasági kényszerzubbonyból szabadítaná ki a termelőket.
A jelenlegi uniós agrártámogatási rendszer egyébként a gazdálkodók mindössze húsz százalékához juttatja a teljes EU-költségvetés nyolcvan százalékát. Tavaly nyilvánosságra került az a lista, amely leírja, kik részesülnek legnagyobb mértékben a közös agrárpolitika előnyeiből: az első tízben van az angol királyi család, az első ötvenben a holland mezőgazdasági miniszter. A Magyarországra jutó támogatások még az uniósnál is rosszabb arányú elosztást mutatnak a kis és közepes családi gazdaságok szempontjából; 2013-ra azonban minden exporttámogatás meg fog szűnni, s a következő néhány évben várható a legdrasztikusabb csökkentés.
Ennek hatásai az agrárszakértő szerint könnyen megjósolhatók: a gabonafelesleget a nemzetközi kereskedelem résztvevői nem fogják tudni eladni, s jelentős nyomást gyakorol majd a piacra az árufelesleg, ami lenyomja a belföldi árakat. Így nemcsak az exportértékesítésben részt vevő vállalkozásokat löki hátrább a támogatás befagyasztása, hanem mindenkit, aki mezőgazdasági termékek – hús, tejtermék, kenyér, tojás, zöldség vagy más élelmiszer – előállításával foglalkozik. Európában főként a hústermékek exportjának visszaesése várható, de ha a késztermékre nem lesz igény, az nyilván kihat az alapanyagot előállító vállalkozásokra.
A vidékfejlesztési és agrárkörnyezeti támogatások viszont hozzáférhetők maradnak a továbbiakban is. Varga Géza szerint a hazai mezőgazdaság egyetlen egérútja a lokális piacok erősítése lenne, de ezt az ösvényt is szűkítik a WTO által kierőltetett törvények, amelyek igen szigorúan szabályozzák az élelmiszeren az eredet megjelölését. A mindenkori magyar kormánynak azon kellene gondolkoznia, melyek azok a finom, árnyalt és intelligens módszerek, amelyekkel ki lehet játszani a felelőtlenül aláírt megállapodásokat. Azért, hogy a helyi piacokat visszakaphassák a hazai kis- és közepes termelők, illetve kereskedők.
origo.hu
Árulkodó mémeken Karácsony Gergely nagy pillanatai
