Külügyi botránykrónika

Sikeres évet zárt a magyar diplomácia 2005-ben – jelentette ki az óév végén Kozma József szocialista képviselő. Állítólag nem viccnek szánta ezt a mondatot, mi több, szerinte a magyar kormány kezdeményezőképessége meghozta a hasznot Európának és hazánknak is. Szavai pontosan tükrözik azt a frázisokból építkező, teljességgel önállótlan, zsigerileg alkalmazkodó külpolitikai szemléletet, amelyet a Gyurcsány-kormány hagy örökül a következő kormányra, s amelyen változtatni nem pusztán nemzeti sorskérdés, de egyszerűen jó ízlés dolga is.
Januárban a cunami körül támadt politikai vihar borzolta a kedélyeket. Vándor János thaiföldi nagykövet nem szakította meg téli vakációját, és kilenc nappal a katasztrófa után még itthon tartózkodott, pedig akkor még magyar állampolgárok után kutattak. Az ügy következményeként felmentették a nagykövetet és egy főosztályvezetőt, magasabb rangú felelőse nem akadt az ügynek. A szökőár tanulságait a minisztérium sajátos módon vonta le: a Bem rakparti épületben tízmillió forintért felállítottak egy válságközpontot pazar budai panorámával, hét darab számítógéppel és a különböző helyi időket mutató órákkal a falon. Utánanéztem: az elmúlt nyolc hónapban a londoni terrorcselekmények idején üzemelt a tízmillió forintos válságszakkör, a többi néma csend.
Rendszeresen előfordul, hogy egy konkrét hírrel kapcsolatban a kormány először makacsul tagad, majd semmitmondó nyilatkozatokat ad ki, végül beismeri a dolgot, de egyúttal el is bagatellizálja. Teheti, hiszen Magyarország következmények nélküli ország. A CIA-gépek berepüléseivel kapcsolatosan a kormány lebegtette az információkat, és csak a nyugati sajtóértesülések hatására nyilatkozott. Hasonlóan jártak el, amikor Gyurcsány leterroristázta a szaúdi labdarúgókat. A kijelentés után Rijádban napokig senki sem tárgyalt magyar diplomatákkal, Tölli István magyar nagykövet egy ideig a hivatalos bocsánatkérést sem tudta tolmácsolni. Időközben a Reuters és az AP tudósításai nyomán számos világlap kiemelt helyen foglalkozott az üggyel. A külügyi szóvivő először cáfolta, aztán elismerte, hogy a szaúdiak tiltakozó jegyzéket nyújtottak át. Megjegyzendő, hogy Somogyi Ferenc külügyminiszter is azt mondta: „semmilyen választ nem adtunk a jegyzékre”, sőt a házelnök sajtófőnöke, Altorjai Anita egyenesen azt állította, hogy Szili Katalin azért nem utazott el az arab országba, mert részt akart venni a hétfői parlamenti szavazáson. Hamarosan kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz, maga Gyurcsány Ferenc is elismerte, létezik összefüggés a két ügy között. A szaúdi labdarúgókat sértegető kijelentést Polgár Viktor külügyi szóvivő egyébként így kommentálta: „Valaki megeresztett egy telefont, az élet megy tovább.”
A Külügyminisztériumban ma általános gyakorlat, hogy a sorozatos baklövések miatt sajátosan kezelnek kétséges kimenetelűnek látszó eseményeket. Gyakran előfordul, hogy nem tájékoztatják megfelelően a médiumokat, gyanakvással fogadják a munkájukat végző újságírókat. Somogyi Ferenc minisztériumában magától értetődő, hogy bizonyos eseményeken nem lehetnek jelen az újságírók. A Magyarországra akkreditált külképviseleti vezetőknek tartott szokásos tájékoztatón meghallgathattuk a kormányfő értékelését, de az érdemi résznél, Somogyi Ferenc külügyminiszter és Kóka János gazdasági miniszter tájékoztatóján, valamint a külképviseleti vezetők kérdéseire adott válaszoknál a sajtó munkatársai már nem lehettek jelen. Németországban hatáskörüket túllépő rendőrök megvertek két NATO-menetlevéllel haza igyekvő magyar katonatisztet. Horváthné Fekszi Márta államtitkár több mint fél éven át levelezgetett a Honvédelmi Minisztériummal, de nem rendelték be a német nagykövetet, mi több, az érintettektől senki sem kért bocsánatot. Amikor Gyurcsány Ferenc washingtoni tárgyalásain Juhász Ferenc honvédelmi miniszter könnyebb közlekedési sérülést szenvedett, az Irakban lelőtt győri egyetemista és a cunami magyar eltűntjeinek ügyéhez hasonlóan hosszas hallgatás követte a történteket. A Honvédelmi Minisztérium csak fél nappal a baleset után erősítette meg az MTI értesülését, persze az is jó kérdés, a jelenlévő újságírók miért nem tudósítottak az esetről. Itt jegyezzük meg, hogy a Magyar Nemzetnek esélyt sem adnak a tájékoztatásra, hiszen más orgánumoktól eltérően lapunk munkatársait a kormány következetesen diszkriminálja, egy-két kivételtől eltekintve nem hívnak meg bennünket az időnként túlságosan is népes sajtódelegációba.
Az elmúlt évben külön figyelmet érdemeltek Gyurcsány Ferenc elszólásai. (Szívesen elemeznénk Somogyi Ferenc beszédeit is, de a magyar kormány láthatatlan minisztere inkább hallgatásáról híresült el.) A magyar miniszterelnök időnként úgy tesz, mintha valamelyik külföldi állam, esetleg világlap első embere lenne. „Európának az egyik szemét az Egyesült Államokra, a másikat Kínára kell vetnie, mert most ez a két ország diktálja a versenyt a világban” – mondta például Kínában, valószínűleg zavart okozva hallgatóinak: vajon a szikár úr washingtoni vagy pekingi politikus? Alighanem örültek azonban, amikor Gyurcsány az uniós vízumkényszer feloldásáról beszélt, igaz, senkivel sem egyeztetett, kijelentését a brüsszeli döntéshozók megrökönyödéssel is fogadták. „Magyarország nem megmagyarázhatóan viselkedett, a 2001-es történések beírták magukat az amerikaiak emlékezetébe. Amerika bölcsebb annál, hogy mindig visszafelé nézzen” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc washingtoni tárgyalásai után. Kijelentése finoman szólva sem méltó a magyar miniszterelnökhöz, hiszen külföldön nem szokás nem szokás az ellenzéket ócsárolni. Legutóbb a Financial Times fogadatlan prókátoraként lépett fel a parlamentben, és bocsánatkérésre szólította fel a magyar jobboldalt.
A botránykrónikában nem fér el minden 2005-ös esemény, ezért csak röviden utalunk néhány különösen nagy vihart kiváltó esetre. Gyurcsányék a költségvetési hiány kozmetikázására kreatív könyvelési trükkökre ragadtatták magukat, s ezért Brüsszelből több intőt is kaptak. Elvetélt ötletnek bizonyult a hároméves uniós költségvetésre vonatkozó úgynevezett budapesti kezdeményezés is. Nemzetközileg is példátlan, hogy valamely kormány egy nagykövet rejtjelezett táviratait a nyilvánosság elé bocsássa. Hihetetlen, hogy mellékvágányra állították a Máértet, és lépten-nyomon megtorpedózzák a visegrádi együttműködést. Elképesztő, hogy a minisztérium hivatalos logójában a koronás címer piros-fehér-zöld színeit barna pacával váltsák fel. Végezetül szomorú, hogy évről évre előre megjósolható, a Bem rakparton fényes külsőségek és pompás lakoma kíséretében melyik orgánum munkatársának nyújtják át az újságírói nívódíjakat.
A lényeg mindeközben elsikkad. Fogyóban a pénz, javában folyik a jövő felemésztése. 2006-ban tíz százalékkal, mintegy ötmilliárd forinttal kevesebből gazdálkodhat a Külügyminisztérium. Folytatódnak a nyugdíjazások, egyes vezetői beosztások megszűnnek, illetve átalakulnak. Bezárják az ulánbátori, a limai, a bogotái nagykövetséget, valamint a Ho Si Minh-városi és a montreali főkonzulátust, és átszervezik az egész külképviseleti hálózatot. Felforgatnának mindent. További vágyaiknak csak a közelgő választások szabnak gátat. Egyelőre.