Barát(h)ok közt – lehetne a címe a szocialisták költségvetési támogatási stratégiájának. Az elnevezés annál is inkább ajánlja magát, hiszen Baráth Etelét, az EU-ügyekért felelős minisztert szavazták le 2005 vége felé. Hiába nyomták meg a nem gombot még az identitásukat és a parlamenti küszöböt kétségbeesve kereső szabad demokraták is, a parlamentáris demokrácia semmibevételével több milliárd forintért felállítják azt a négyszáz fős bürokratikus vízfejet, amely elsősorban saját maga és klientúrája építésére fogja az uniós pénzt költeni, s csak azután azokra, akik kiérdemlik.
Valóban független elemzőkben is felvetődik a gyanú: a kormány többek közt azért sem volt képes hatékonyan folytatni a közvélemény megdolgozását, mert túlzottan az ellenzék vezérének követő emberfogással való semlegesítésére törekedett. Mindenről csak ugyanaz, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jut az eszükbe, így lebecsülték az állampolgárok kormányzattal kapcsolatos negatív visszajelzéseinek, csendes felháborodásának jelentőségét. Holott ezek törvényszerűen aláássák a kabinet hitelét. Az olyan szociális mézesmadzagok, mint a mindenki előtt ködös száz lépés program, a sértően kis összeggel járó babakötvény november végi meghirdetése vagy a mikroszkopikus méretű nyugdíjemelés nem lehet alkalmas komolyabb lakossági hangulatjavításra. Sőt, a juttatás szinte megalázóan csekély mértéke inkább a szocialista szándékokkal ellentétes hatás kiváltására is alkalmas lehet.
Az a következő hónapok zenéje, hogy így lesz-e, egy azonban bizonyossá válhat a baloldali kommunikációs kampánymixerek számára is: az autópálya-építéses hurráretorika, a dunaújvárosi gumigyári örömujjongások vagy a Budapest Airport eladása feletti kormányzati eufória nem ragadt át a társadalomra. Mindenki inkább saját életviszonyainak romlásából, jó esetben stagnálásából indul ki, amikor ítéletet alkot a balliberális kabinetről. Ez természetesen tükröződött a közvélemény-kutatási adatokban is.
Kinek a közvéleménye?
Alapos okkal feltételezhető, hogy a Gyurcsány-imázs-központ nem ilyen pártszimpátia arányokat, százalékokat tervezett be az év finisére, amikor sokak számára meglepő módon hosszú hajrát nyitott, s már ősz elejétől burkolt és nyílt kormányzati PR-dömpinget zúdított a médián keresztül az emberekre, legkevesebb négymilliárd forintot költve pártpropagandára az adófizetők pénzéből. Igen valószínű, hogy jelentős előnyt terveztek be a politikai rajzasztalnál az ünnepek előttre, hogy a közvélemény-kutatási adatok újabb önreklám-invázió forrásául szolgálhassanak. Ezt támasztja alá, hogy a csupán egy-két közvélemény-kutató cégnél kimutatott döntetlen körüli eredményt – a többinél a Fidesz a befutó – önfeledt triumfálással fogadták. A Szonda Ipsos által kihozott egyetlenszázalékos – vagyis a statisztikai hibahatáron belüli – előny pedig olyan ovációt váltott ki a kormánypárti tüzelőállásokban, mintha előre borítékolt választási győzelemről lett volna szó.
A szocialisták számára elgondolkodtató lehet, ha összehasonlítják ugyanazon cégek egy évvel ezelőtti felméréseit a mostaniakkal. Az MSZP vérrel-verítékkel eljutott oda, ahonnan egy esztendővel ezelőtt indult, miközben kommunikációs kampánypatronjainak jelentékeny részét eldurrogtatta lényegében már az általuk indított előcsatározások folyamán. Ehhez bátran hozzávehetünk egy örök tömeglélektani jelenséget. Jelesül azt, hogy karácsony előtt az emberek mindig sokkal jobban hajlanak a változtatás ellen szóló hangokra. A kormányváltó hangulatokra rendszerint nem a szeretet ünnepe előtt fogékony a közvélemény – elég, ha megnézzük az utóbbi évek idevágó statisztikáit.
A helyzet tehát a kormánypártok szempontjából korántsem olyan rózsás a választások előtt negyedévvel, mint ahogyan azt saját maguk biztatására sulykolják a mitfahrermédia segítségével. De vajon voltak-e olyan tények vagy akár derűlátást olajozó momentumok az évzáráskor, amelyek megfelelő fogódzót kínálhatnak számukra egy tényszerű, s nem az ellenfélre fenekedő érvrendszerhez? Vannak-e olyan törekvések a szocialista táborban, amelyek a köztársasági elnök által kijelölt morális út keresésének, a lejárató kampány abbahagyásának irányába mutatnának?
Látszólag optimizmust erősítő fejlemény volt, hogy a jelenlegi kormányfő hátrább ment az ősz folyamán az agarakkal, s felhagyni látszott a polgári kormányfőt ostorozó nyílt támadásokkal a parlamentben. Ehelyett a kimerítő, unalmas beszédek taktikáját választotta, s ezzel a felelős megfontoltság imázsát akarta kelteni. Az év vége felé azonban ebben a vonatkozásban is elfogyott a cérna. Amikor Orbán Viktor a kettős állampolgárságról szóló népszavazás egyéves évfordulója alkalmából azt javasolta, hogy a határon túli magyarok tiszteletére egyperces néma felállással emlékezzen meg a parlament, Szili Katalin szocialista házelnök elrendelte az ünnepi aktust. Gyurcsány Ferenc viszont látványos és személyeskedő kirohanást rendezett ellenzéki politikustársa ellen, elfelejtkezve arról, hogy a volt miniszterelnök nem parancsolt egy gesztust, pusztán kért valamit a kormánypárti többségű háztól.
Nem a pillanat heve inspirálta viszont elhamarkodott megszólalásra a kormány fejét egy konferencián, amikor előre megfontolt szándékkal mondott széles körű felháborodást kiváltó beszédet. Mint közhírhedtté vált, ekkor borongott azon, hogy az ifjúság nem megy külföldre munkát keresni.
Nem az árokbetemetés szándéka vezette Gyurcsányt a Magyar Nemzet beperelésével sem, amiért lapunk Hazudott a miniszterelnök címmel cikket közölt a kormánypárti média által elhallgatott ügyről. A Fittelina névre keresztelt családi luxusberuházásokat biztosító vállalkozásával kapcsolatban ugyanis azzal védekezett, hogy iroda létrehozására is kértek engedélyt az önkormányzattól. Ilyen kérelem azonban nem volt. Nehezen lehet másként értelmezni, mint kínos kudarcként, hogy a bíróság első fokon elutasította a kormányfő keresetét.
A miniszterelnök valószínűleg megszívlelte az egykori filmsztár, Gábor Zsazsa életfilozófiáját, miszerint mindegy, hogy mit, csak beszéljenek róla. Kampánydirigensei azonban rossz tanácsokkal látják el, ha az ő intencióik szerint jár el, hiszen a hiedelemmel ellentétben az emberek java részének nem olyan roskatag a memóriája. Még 2004 decemberében, a megfúrt kettős állampolgárság mámorában, s feltehetően a szeretet ünnepének áhítatában a keresztény egyházaknak is nekiment, amikor a két világháború közti Horthy-rendszer visszatérésének veszélyéről vizionált. Szenvedélytől fűtött hangon fejtette ki, hogy a Horthy-érához hasonlatos a polgári ellenzék és az egyházak harmonikus kapcsolata. Mint emlékezetes, a nagybeteg II. János Pál pápa előtt is harci erényeit csillogtatta saját bevallása szerint, súlyos kritikával illetvén a „reakciós klérust”. A helyzet kínosságát csak fokozta, hogy a szentatya levelében kiállt a magyar püspöki kar becsülete mellett, s az is kiderült: a posztkommunista kormányfő csak utólag hencegett azzal a kétes dicsőséggel, hogy II. János Pálnál kvázi feljelentette az egyházakat. Gyurcsány a nemzetközi viszszatetszést kiérdemlő furcsa incidens után sem hátrált: most már ismét az „ellenzék vezérére” zúdítva nyilait. Egy karácsonyi lapinterjúban kijelentette: a Fidesz gyűlölködő és megosztó, s addig kell legyőzni őket, amíg ki nem szorulnak a hazai politikai élvonalból.
Csak a szlogeneket találták ki
Nos, a mostani kormányfő ragaszkodik a maga teremtette hagyományokhoz, mert az elfogadott ez évi költségvetésben szintén jelentős elvonásokban részesítette a történelmi egyházakat, köztük a zsidó felekezetet is. Az MSZP frontembere azonban mindig találékony, ha újabb és újabb társadalmi csoportok magára haragításáról van szó, így egy esztendő alatt lényegesen bővítette népszerűtlenségi palettáját. A roma társadalom zömét sikeresen fosztotta meg maradék illúzióitól, amikor szinte egyetlen szocialista választási ígéretet sem teljesített. A vállalkozókat az uniós támogatások késedelmes kifizetésével s az áfavisszatartásokkal hangolta jó hatásfokkal a kabinet ellen. Az államilag indukált körbetartozások – mint decemberben kiderült – mára olyan mértéket öltöttek, hogy a szikár számadatok tanúsága szerint a rendszerváltozás óta soha nem indítottak ilyen tömegesen felszámolási eljárásokat az országban. 2004 végén a kormányfő még többé-kevésbé joggal hivatkozhatott arra, hogy csak nemrég áll a kormányrúdnál. Egy év leforgása alatt viszont már sok bakot lőtt. Az önkormányzatok tetemes része működésképtelenné válhat a támogatások megkurtításával, s még az autópálya-építések drágaságának bűnbakjává is ők lettek megtéve. Gyurcsány ugyanis azt mondta, hogy a sok települési lehajtóút miatt kerülnek olyan sokba a sztrádák. A tudósok decemberben hiába írtak nyílt levelet a kormányfőnek a kutatások pénzügyi ellehetetlenítése miatt. A kereskedőkre speciálisabb eljárást alkalmazott a koalíció. Az a cég, amelyik nem akarja vagy nem tudja az ötszázalékos áfacsökkentést érvényesíteni az áraiban, a pártállami központi népi ellenőrzési bizottsági időket idéző következményekre számíthat. A kormány ugyanis jutalmazni kívánja azokat, akik feljelentik az ilyen üzleteket, függetlenül attól, hogy az adott kereskedő esetleg csupán versenyképességét próbálná helyreállítani. Sajátságos volt Bozóki András kulturális miniszter védekezése a parlamenti bizottság előtt, amiért a kulturális beruházások is vészesen csökkennek. A maga által liberálisnak mondott politikus magyarázata szerint ő csupán a kormányprogramot hajtja végre. Mindezek után nem csodálkozhatunk, hogy a kormányzat igen elégedett magával, mivel – elszakadva a valóságtól – csak kevés társadalmi visszajelzést képes érzékelni. A politikai farkasvakságot tragikomikusan demonstrálta Újhelyi István MSZP-alelnök december 29-i bejelentése, miszerint csökkent volna a szegények száma az országban. Ha a helyzet nem követelne illő komolyságot, ironikusan úgy is fogalmazhatnánk: kár, hogy az érintettek erről mit sem tudnak.
Sir Anthony Giddensnek, a Gyurcsány-példakép Tony Blair hatalomba juttatójának lesújtó véleményéről viszont testközelből szerezhettek tudomást a szocialisták. A brit Munkáspárt főideológusa szerint ugyanis az MSZP-nek el kell szakadnia a kommunista beidegződésektől. Megerősítette: a magyar szocialisták még csak a szlogeneket találták ki.
Jelszavakban, PR-ötletekben pedig egy évvel ezelőtt sem szenvedtek hiányt. Egyes elemzők szerint éppen abban rejlett a kommunikációs lelemény, hogy annyi ígéretet halmoztak fel és halmoznak a mai napig tovább, amennyit már szinte képtelenség számon tartani. A hosszabb memóriájúak azonban emlékezhetnek arra, 2004 decemberében a még nem lejárt szavatosságú miniszterelnök szavát adta, hogy 2005. január végéig megszületik az új áfa-visszaigénylési szabályrendelet. Ugyanígy nagy garral lett beharangozva az új, immár a társadalom teljes egyetértésével találkozó ügynöktörvény. Ez utóbbi megszületett, ám a szándék őszinteségét eleve megkérdőjelezte, hogy még a laikusok számára is nyilvánvalóan alkotmányellenes volt, így természetesen az alkotmánybírósági rostán is fennakadt az áldozatok, megfigyeltek személyiségi jogainak semmibevétele miatt.
„A Feri vicces és laza” – nyilatkozta férjéről Dobrev Klára 2004 végén egy internetes portálnak. Szó, ami szó, a milliárdos kormányfő mindent el is követett, hogy ez a kép éljen róla a köztudatban. A kereskedelmi tévéknek adott interjúk s a nyilvános fesztelenkedő szereplések azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Ezért az egy évvel ezelőttihez képest radikális imázsváltásnak lehettünk tanúi. Előbb mint országmegváltó tanulmánykötet szerzője jelent meg a színen, majd a Klubrádió jubileumi adásának műsorvezetőjeként debütált, szándéka szerint könnyfakasztó komolykodó, ám inkább színfalhasogató stílusban, s még az 1956-os forradalom emlékét is politikai giccsként, önreklámozásra használta. Decemberben a szentimentális felhangokat tovább turbózandó, olyan, gyermekéveit családi fotókkal is feltáró írást publikált az egyik politikai bulvárlapban, amelynek láttán még egyes liberális publicisták gyomra is megemelkedett. Ugyanilyen visszatetszést keltett az a karácsonyi közszolgálati tévéadás is, amelyben szívesen fogadta a villájában vendégül látott műsorvezető kincstári hízelgését.
Üzlet és retorzió
S hogy hol maradnak a kormányzati eredmények? Az MSZP–SZDSZ portáján úgy vélték, csattanós választ adnak a szkeptikus hangokra a Ferihegyi repülőtér privatizációjával. Kétségtelen, hogy rekordösszegért kelt el a Budapest Airport, ám történelmi csúcsot döntött annak módja, s a befolyt összeg tervezett felhasználása is. Az egyik legjövedelmezőbb magyar vállalat hetvenöt évre történő bérbeadása ugyanis hasonló időtartam, mint amire Hongkongot vagy – nomen est omen – a Panama-csatorna-
övezetet átadták idegen hatalmaknak. Az pedig, hogy az egész összeget a szocialista kormányzat alatt lendületesen fölfelé ívelő államadósság enyhítésére akarják fordítani, és nem például az óriási munkanélküliség enyhítésére álláshelyek teremtésével, szintén Guinness-rekordok könyvébe illő milliárdos melléfogás.
A csak névleg baloldali kormányzat nem tűri el a kritikát a társadalomtól, de még azt sem, ha nem tapasztal az emberek részéről feltétlen azonosulást rögtönzött ötleteivel kapcsolatban. Ennek ideiglenes elviselése persze nem az embereket minősíti, hiszen a pártállami időket idéző megfélemlítő diszkriminatív gazdasági, sőt adminisztratív eszközök egyre bővülő arzenálját vonultatja fel velük szemben az álbaloldali kurzus. A kormányt viszont minősítette az egyik legtekintélyesebb nemzetközi hitelminősítő intézet, a Fitch, amikor kitaszította hazánkat a megbízható adós kategóriából, s fejlődő afrikai államokkal helyezte egy szintre.
origo.hu
Katonai robbanóanyagot találtak egy halott férfi belvárosi lakásában
