Márciusban tárgyalják a Ságvári-ügyet

A Legfelsőbb Bíróság március 6-ra tűzte ki a tárgyalást annak a csendőrnyomozónak az ügyében, akit 1959-ben halálra ítéltek és kivégeztek, mert „részt vett Ságvári Endre elvtárs nyomon követésében, leleplezésében, elfogásában és megölésében”. Az elítélt hozzátartozója a döntés felülvizsgálatát kezdeményezte. A katonai főügyészség egyetért azzal, hogy a volt csendőrt fel kell menteni a Ságvári halálával kapcsolatos vád alól, a halálbüntetés törlését azonban nem helyesli. Ságvári 1944. július 27-én halt meg abban a tűzharcban, amelyet egy budai cukrászdában vívott az elfogására kivezényelt rendőrökkel és csendőrökkel.

A Legfelsőbb Bíróság nyilvános ülést tart majd, s ezen felelevenítik a 47 évvel ezelőtti esetet: Kristóf László egykori csendőrnyomozó felelősségre vonásának történetét. Zétényi Zsolt ügyvéd szerint az 1959-ben kihirdetett halálos ítélet jogsértő volt, ezért a hatályon kívül helyezését és Kristóf felmentését kéri. Az eljárást az elítélt testvére nevében kezdeményezte a jogi képviselő.
Kristóf László csendőr főtörzsőrmester 1944. július 27-én Palotás Ferenc csendőrnyomozóval s Cselényi Antal rendőrdetektívvel és Pétervári János rendőr őrmester gépkocsivezetővel arra kapott utasítást, hogy illegalitásban lévő kommunistákat figyeljenek, kövessenek. Eközben ismerték fel Ságvári Endrét, aki egyik elvtársával találkozott a mai Szépilona cukrászdában. A telefonon kapott utasítás szerint megpróbálták őrizetbe venni a két kommunista vezetőt. Ságvári színleg megadta magát, kezét feltartotta, később azonban a táskájához nyúlt, s fegyverét elővéve lövéseket adott le. Három nyomozót megsebesített. Egyikük – Pétervári János – a kórházban belehalt sérüléseibe. Ságvárit az épületen kívül, Cselényi Antal fegyveréből érte a halálos lövés – a kommunista vezető ugyanis kimenekült a helyiségből.
Zétényi Zsolt úgy véli, egyszerű őrizetbe vételről lett volna szó. Ebből más alkalommal nem lehetett volna büntetőeljárás, az eset csupán a sértett személye miatt vált bűnüggyé. A katonai bíróság azonban 1959-ben – az 1956 utáni megtorlások idején – elővette az 1944 nyarán történt esetet, és Kristóf Lászlót halálra ítélte emberek törvénytelen kivégzésével és megkínzásával elkövetett háborús bűntett miatt. Ugyanebben a perben vonták felelősségre Palotás Ferenc csendőrnyomozót, és szintén halálra ítélték. Az eljárásban 11 csendőr és rendőr szerepelt még vádlottként – egy harmadik személy is a legsúlyosabb büntetést kapta. A Ságvárit halálosan megsebesítő Cselényi Antal külföldre távozott, s nem is tért haza többé.
Az 1959-es csendőrper ítélete Zétényi szerint több okból sem felelt meg a korabeli büntető jogszabályoknak. Elsőként: a Ságvári letartóztatását végző csendőrök és rendőrök senkinek a törvénytelen kivégzésében nem vettek részt. Ellenkezőleg: magatartásuk törvényes volt, hiszen a jogszabályok mentesítik a felelősség alól a rendvédelmi szervezetek tagjait – ők a hivatásukat teljesítik. A hatóság képviselőinek nem csak joguk, de kötelességük is volt Ságvári őrizetbe vétele. A kommunista vezető – egyéb államellenes ténykedései mellett – a háborúban álló ország katonai erejének gyengítésére törekedett, s ez súlyos bűncselekmény volt. Emiatt kereste a hatóság. Az ügyvéd hangsúlyozta: a gyanúsítottak elfogásában részt vevő hivatalos személyek utóbb nem válhatnak büntethetővé csupán azért, mert kiderül: a vesztes oldalán álltak.
A régi ítélet felülvizsgálata mellett szól az ügyvéd szerint az is, hogy a katona, a rendőr adott esetben köteles a fegyverét használni. A csendőrség 1927-es szolgálati és szervezeti utasítását s a rendőrség fegyverhasználatáról szóló 1932. évi törvénycikket figyelembe véve Ságvári elfogása ilyen eset volt: a hatósági emberek másként nem lettek volna képesek kézre keríteni a súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt.
Mint az utóbbi napokban kiderült: az ügyvéddel mindezekben egyetért a katonai főügyészség is. A csendőr hozzátartozójának felülvizsgálati kérelmére reagálva a katonai ügyekben illetékes vádhatóság úgy nyilatkozott: Kristóf Lászlót szerinte is alaptalanul ítélték el Ságvári halála miatt. Ez alól a vádpont alól tehát fel kell menteni a kivégzett főtörzsőrmestert. A halálbüntetést azonban az ügyész szerint érvényben kell hagyni, hiszen Kristóf felelősségét megállapították emberek megkínzásával elkövetett háborús bűntettért is. Hogy kiket kínzott meg a csendőr? Zétényi Zsolt azt mondja: az 1959-es ítélet négy személy nevét említi – a kínzás helyét, időpontját, módját azonban nem jelöli meg, és bizonyítékot sem tüntet fel. Csupán utal erre. Mindössze egy ember mondta jegyzőkönyvbe, hogy a helyiségben jelen volt Kristóf, de a kihallgatást három másik csendőr végezte. Zétényi szerint – a hajdani ítélkezési gyakorlatot is figyelembe véve – az 1959-es ítéletben leírt jelenlét, cselekedet nem minősül törvénytelen kínzásnak. Másrészt a főtörzsőrmester szolgálati feladata nem a kihallgatás volt. Kristóf személyek megfigyelését, nyomon követését végezte, így segítve elő kézre kerítésüket. A törvénytelen kínzás vádja alól is fel kell tehát menteni – vélte az ügyvéd.
Az emberek törvénytelen megkínzásában való részvétel mellékes történet, „maradvány tényállási elem” az ítéletben – közli Zétényi Zsolt. Ez a koholmánynak mondható részcselekmény volt arra hivatott, hogy igazolja, közvetlen kapcsolat állt fenn a Horthy-rendszer egykori hatalmi szervezete és az úgynevezett ellenforradalmi események között. Az ügyvéd úgy véli: egészében koncepciós perről van szó. S tekintve, hogy halálbüntetés kiszabására az 1945 utáni háborús bűntettek miatt is csak akkor volt mód, ha az arányban állt a bűncselekmény súlyával és az elkövető bűnösségének mértékével, az ügyészség mostani álláspontja nem helytálló. Ha ugyanis a Legfelsőbb Bíróság úgy dönt, a főtörzsőrmester nem tartozik felelősséggel Ságvári megöléséért, nem hagyhatja érvényben a halálos ítéletet sem. A jogi képviselő szerint elképzelhetetlen, hogy a Legfelsőbb Bíróság a bűncselekmény nélküli büntetés vagy a kis bűntettre kiszabható főbenjáró büntetés álláspontjára helyezkedjen.