Palóc maszkjátékok

A rabvágás, a kakasítélet, az apóégetés, a halotthordás és a medve- meg a kecskejáték: a farsangi alakoskodások különféle formái nálunk főként a palócok földjén voltak gyakoriak. Ezek leglátványosabbjai – bár nem a leggyakoribbak – az állatmaszkos játékok, amelyeket főként az Ipoly mentéről írtak le. Néprajzkutatók általában megjegyzik, hogy az alakoskodások egyike-másika a múlt század közepén még megfigyelhető volt, ám mire a módszeres kutatásuk megkezdődhetett volna, eltűntek a néphagyományból.
Négyféle állatalakoskodást tartanak számon: medve-, ló-, kecske- és gólyamaszkosat. Utóbbi a legritkább. A medvét alakító játékost gyékénykötélen vezették. Fejére álarcul zabostarisznyát húztak, amelyre korommal szemet, orrot meg szájat rajzoltak. Aki a medvét vezette, rossz fazekat püfölt, így táncoltatta a tányértalpút, aki esetlen ugrabugrálásával riogatta a gyerekeket meg a lányokat. A szokás gyakori volt disznóöléskor is, például a nógrádszakáli „bakuszjáráson”. Itt a mackó bundát meg medveálarcot viselt, és birokra kelt a vállalkozó szellemű (és erős) legényekkel. Az alakoskodókat végül leültették az asztalhoz, és disznótorost kaptak a mulattatás fejében.
Némiképp hasonló, bár jóval pajzánabb tartalmú a ló- és kecskealakoskodás. Miután mindkét játékost felöltöztették – a lovat ponyvába, a kecskét kecskebőrbe (előbbi seprűnyélnyakat, utóbbi szarvakat imitáló lúdszárnyakat viselt) –, lábuk közé felfújt, falloszt imitáló disznóhólyagot erősítettek. A „gazda” közölte a bámészokkal, hogy „fedeztetni” jött, majd pikáns, sőt gyakran trágár versikékkel buzdította a kötélen vezetett „állatot”, mire a kecske meg a ló a sikoltozó nőkre ugrált, és szeretkezést imitált. A talpraesettebb lányok és asszonyok egy-egy hajtűvel megpróbálták a disznóhólyagot kiszúrni…
A leggyakoribb, leginkább elterjedt palócföldi alakoskodó játék a rabvágás, másik nevén rabhordás volt, amely hol a farsanghoz, hol a lakodalomhoz kapcsolódott. Úgy zajlott, hogy két legényt ringy-rongyokba bugyoláltak. Egyikük fejébe seprűbokrétás kalapot nyomtak, másikuk kendőt viselt. Kezükbe fokost vagy fejszét adtak, és dudaszónál láncon vezették őket házról házra. Nyomukban táncolva-dalolva haladtak a lányok meg a legények. A bíró felolvasta a két rab képzelt bűneinek lajstromát, majd a bakó (akit hévérnek mondtak) jelképesen kivégezte őket. Ám a „halottak” hirtelen talpra ugrottak, elfutottak, és a kocsmában várták be társaikat.
A rabvágást több változatban, néhol dramatikus formában adták elő. A kivégzett foglyokat néhol trágyahordó saroglyán vitték a kocsmába, ahol persze életre keltek, és együtt mulattak a többiekkel.
A „kakasítéletet” csak feljegyzésekből ismerik a néprajzosok. Ez a lakodalmi alakoskodó játék Miskolcon és környékén még élt a XIX. században. Két töröknek öltözött férfi a templomi szertartás után madzagon elővezetett egy kakast, amely fölött – dévaj versek kíséretében – az alkalmi törvényszék ítéletet mondott. A legfőbb vád az volt, hogy a büszke kukorékoló „sok feleséget tart”. Ezért az egyik török – hogy az ifjú férj okuljon a példán! – nyomban elmetszette a kakas torkát.
A Nyitra környéki szlovákság körében lejegyzett „apóégetés”, amelyben egy vénembernek és egy terhes asszonynak öltözött férfi szerepel, közeli rokona a palóc rabvágásnak. Az apót azzal vádolja a papnak öltözött játékos, hogy teherbe ejtette a leányt, amiért végül jelképesen tűzre vetik.
A farsangi – de néha lakodalmi, sőt búcsú alkalmával bemutatott – „halottas játékot” a gömöri Pelsőcről jegyezték le. A csoport élén a feketébe öltözött, fekete cilindert hordó nótárius haladt, akit a – lába közt kolompot vivő – harangozó, a keresztvivő, az álpap meg négy, koporsóval lépdelő suhanc követett. Őket siratóaszszonyoknak öltözött legények követték. Többen közülük maszkot viseltek, énekeltek, ricsajoztak, és trágár mondókák kíséretében – amelyek az elmúlt esztendő jobblétre szenderült hónapjait sorolták – házról házra járva szalonnát, lisztet, tojást meg túrót gyűjtöttek.