Pert nem vesztettek, csak csatát

Vannak történetek, melyeknek a vége legalább annyira lapos és értelmetlen, mint az eleje. Az Illyés Közalapítvány (továbbiakban IKA) által a Székelyudvarhelyért Alapítvány ellen vívott háború ilyen. Kezdjük a végénél: újságírót ritkán ér az a megtiszteltetés, hogy alig tizenkét soros írása miatt sajtótájékoztatót hívjanak össze. Most ez történt: január tizenharmadikán egy keretes írásban (Politikai hadjárat, Magyar Nemzet, 5. oldal) így fogalmaztam: „Másodfokon, így jogerősen is elvesztette a pert az Illyés Közalapítvány (IKA) a Székelyudvarhelyért Alapítványnyal szemben az úgynevezett Vánky-ház ügyében. Mint arról korábban lapunkban is beszámoltunk, az előző években az anyaországi kormánypárti sajtó több esetben is bő terjedelemben cikkezett, Szent-Iványi István liberális politikus pedig a parlamentben is interpellált arról, hogy Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester csalás gyanújába keveredett, amikor az általa vezetett alapítvány az IKA támogatásával négy civil szervezetnek helyet adó székházat vásárolt. A jobboldali erdélyi politikus lapunknak elmondta: a magyar igazságszolgáltatás is megerősítette, hogy politikai hadjárat elszenvedői voltak. Sajnálják, hogy egy jó hírű, nemes célú közalapítványt a budapesti és bukaresti kormányszereplők politikai eszközzé süllyesztettek. A Székelyudvarhelyért Alapítvány bízik abban, hogy a jogerős ítélet után az Illyés Közalapítvány visszavonja azt a döntését, amelynek értelmében a székelyudvarhelyiek egy ideje semmilyen támogatásra nem pályázhatnak náluk.”
Az IKA kuratóriumi elnöke, Pomogáts Béla és a felügyelőbizottság vezetője, Fritz Péter sajtótájékoztatót hívott össze, ahol utóbbi elmondta: a lapunkban megjelent írás minden sora hazugság. Ekkor már megérkezett a szerkesztőségbe az IKA hivatalos helyreigazítási kérelme, melyet örömmel közlök: „Mivel mind a Fővárosi Bíróság, mind az Ítélőtábla joghatóság hiányában elutasította a keresetlevelet, perindítás Magyarországon nem történt, tehát azt nem is lehetett elveszíteni.” Fritz Péter a tájékoztatón hozzátette: írásommal ellentétben nem Magyarországon cikkezett a sajtó az ügyről, és nem egy országgyűlési képviselő interpellációja után, hanem teljesen politikamentesen terelték jogi útra az ügyet, „mély morális készségről” téve tanúbizonyságot. (Örömmel elküldjük a felügyelőbizottsági elnök úrnak a hazai sajtóban e tárgyban megjelent cikkek szemléjét és a politikus interpellációjának szövegét!) Pomogáts különösen erkölcstelennek tartja, hogy „az, aki harminchétmillió forintot zsebre tesz, majd utána valamennyit viszszarak belőle”, most bocsánatkérésre szólítja fel őket.
Ahhoz képest, hogy – az IKA szerint – Magyarországon nem történt perindítás, Pomogáts Béla a sajtótájékoztatón végig perről beszélt. Ahhoz képest, hogy a felügyelőbizottság vezetője szerint nem volt rajtuk politikai nyomás, a kuratórium elnöke hosszasan fejtegette: ő a békés megoldás híve volt, de kormányzati tényezők felszólítására kénytelenek voltak elindítani az eljárást. Az elnök szerint (aki nagyjából két hónaponként meglebegteti lemondását, ennek ellenére lassan nyolc éve tagja az IKA kuratóriumának) önként szüntették be a pert, de az önkéntesség tényét némiképp beárnyékolja, hogy a keresetlevél elutasítását megfellebbezték, a jogerős, másodfokú elutasítás után pedig nem maradt eszközük a jogvita folytatására.
Félreértés ne essék: minden tiszteletünk az író, anyanyelvápoló Pomogáts Béláé. Azt csak sajnálni tudjuk, hogy szerepet vállalt egy, a jelen kormány alatt méltatlan célok eszközévé silányított kuratóriumban. Egyetértünk vele abban, hogy egyre kedvetlenebbül és nagyobb undorral gondol erre a történetre, és abban is, hogy minél hamarabb túl kellene lépni ezen. Örülünk annak, hogy a kuratórium úgy döntött: anyaországi közalapítvány ne pereljen erdélyi magyar szervezetet román bíróság előtt, és vele együtt reménykedünk abban, hogy a következő kormány nem csak a költségvetés 0,018 százalékát szánja a „túlszeretett” határon túli magyarok támogatására.
Öntsünk hát tiszta vizet a pohárba: jogtechnikai értelemben valóban igaza van a közalapítványnak, mert de facto nem veszítettek pert. Fogalmazhatunk úgy is: jól felkészült jogászaik annyira buták voltak, hogy még az országot sem találták el, ahol befogadták volna a perüket. Természetesen megkérdeztük, hogy mibe került ez a kaland az adófizetőknek, de a felügyelőbizottság elnöke kitért a kérdésünk elől. Lányos zavarában ő is elszólta magát: „Az elvesztett per negyvenmillió forintba került – mondta, utalva a vitás összegre –, a jogi szakértőinknek ennél nagyságrendekkel kevesebbet fizettünk ki.” Akkor most veszítettek pert, Fritz úr, vagy sem?
Fritz Péter különben azt állította: az udvarhelyiek által az előző kuratóriumnak benyújtott pályázat minden eleme szabálytalan és jogszerűtlen volt, az ügyben jogsértések tömege fordult elő, de hogy pontosan melyek ezek, azt nem mondja el. „Higgyék el, hogy megalapozottak ezek az állítások!” – kérte a sajtó képviselőit, miután ők, vagyis az erkölcs és a rend rettenthetetlen őrzői még el sem jutottak odáig, hogy a bíróság egyáltalán meghallgassa őket. A sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy kifutottak a romániai pereskedés határidejéből, az ügy már elévült Romániában. Halkan jegyzem meg, hogy volt három évük az intézkedésre – ha valóban ennyire jogszerűtlen volt az udvarhelyiek pályázata, akkor most ki a felelős az IKA jelenlegi vezetése által elkövetett hűtlen kezeléséért?
Az utóbbi években az Illyés Közalapítvány tragikomikus vesszőfutásának lehettünk szemtanúi. Már saját embereik sem veszik őket komolyan: míg az Orbán-kormány utolsó évében egymilliárd forintnyi költségvetési pénzből gazdálkodtak, idén alig nyolcszázmillió jut nekik, pedig azóta minden évben volt infláció. Sőt, ebből az összegből három százalékot, vagyis huszonnégymillió forintot közalkalmazotti béremelésre kell visszaadniuk, miközben az IKA munkatársai nem közalkalmazottak. Ezzel az erővel a Budapesti Elektromos Művek munkásainak fizetését is kipótolhatnánk, mondta keserűen Pomogáts, aki tiltakozik az eljárás ellen, és ésszerű magyarázatot vár a kormánytól. Tavaly százmillió forintot ígértek nekik a Szülőföld Alapból, de ezt sem kapták meg. Az is érdekes kérdés, miért hozta létre a kormány a Szülőföld Alapot, amikor tizenhat esztendeje az Illyés Közalapítvány a határon túli magyarság legnagyobb költségvetési pénzekből működő támogatója. Nem lett volna logikusabb és olcsóbb az IKA-ra bízni a Szülőföld Alapba szánt pénzt? Az IKA tavalyi pénzéből több mint háromszá-z milliót csak idén utaltak át (ez újabb fejezet a kormány kreatív költségvetési könyvelésében), így például a tavaly augusztusi székelyföldi árvíz kapcsán megítélt támogatást közel féléves késéssel tudják kifizetni. Kétszer ad, aki gyorsan ad – tartja a mondás, de az ár által megrongált közintézmények munkatársai az IKA-tól nyugodtan didereghetnének a mínusz húszfokos erdélyi télben. Alighanem az sem véletlen, hogy a névadó, Illyés Gyula lánya ebben a ciklusban mondott le kuratóriumi tagságáról.
Azt különben Pomogáts Béla is elismerte, hogy a Székelyudvarhelyért Alapítvány által megvásárolt ingatlan jelenlegi állapotában megéri a negyvenmillió forintot. Azt már én teszem hozzá, hogy a Civilközpont és Médiacentrum épületében lakik a Polgári Élet hetilap mellett az országos bajnok teremfocicsapat, az inkubációs központ pedig tucatnyi szervezetnek és alapítványnak ad otthont.
Ez persze Budapesten lényegtelen: itt sajtótájékoztatót kell tartani arról, hogy pert nem vesztettek, csak háborút.