Vizsgálatok önvizsgálat helyett

Szomorú képet mutat mostanság a Deák téri metróállomás. Bár a forgalom és a nyüzsgés továbbra is nagy, minden egyhangú és elhagyatott errefelé. Az ember csak megy a mozgólépcsőn, gépiesen átszáll a hármas metróról a kettesre, s nincs semmi, ami a nap végén, útközben felvidítaná kicsit. Kit érdekel ilyenkor az a néhány sablonos reklám! Bezzeg, amikor még Demszky Gábor és képzeletbeli inasa, Jean fogadott a lépcsőfordulóban! Az ember önkéntelenül mosolyogni kezdett: hát igen, a „kiégett” főpolgármester és a talpraesett lakáj. Párbeszédükkel elhessentették a közönyt, s egy percre elviselhetővé tették ezt a világvárosnak nevezett koszos provinciát.
Mindennek azonban már vége. A Budapesti Közlekedési Vállalat – saját közlése szerint – azt kérte: a kihelyezők tüntessék el a főpolgármester feliratos fotóit, amelyek a Budapest Riport című újság fővárosi különszámát ajánlották a nagyérdemű figyelmébe. A cég indoklása szerint nem várható el, hogy a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló részvénytársaság megtűrje a területén a vállalat és a tulajdonos érdekeit sértő reklámot.
Vajon mi sérthette a tulajdonos képviselőjét? Demszky nyilatkozata azt sugallja, hogy őt bizony semmi; sőt helytelen, amit a cég tett: nem lett volna szabad levetetnie a reklámokat. A liberális nyilatkozatot azonban eddig nem követték tettek: a fotók nem kerültek vissza a helyükre, noha a hirdető a meg nem cáfolt információk szerint kifizette a megfelelő díjakat. Ez bizony szerződésszegésnek néz ki, még ha kérésnek nevezik is a felszólítást. Ám ki törődik most ilyesmivel? A képek eltűntek, és kész. A per, ha lesz, évekig tart.
A BKV-nak egyébként nem kellett sokáig törnie a fejét, miként kerülhetne ki a csávából, amikor megtudta, hogy a metró hirdetőtábláiról Demszky Gábor néz le ránk. Mármint az utazóközönségre. A BKV vezetőire valószínűleg nem, hiszen Aba Botond csak prémiumból évi húszmillió forint körüli összeget visz haza. Aligha jár gyalog. Az ilyesminek azonban az ügy szempontjából nincs jelentősége. Ezt azóta tudjuk, mióta egy abszolút illetékes hajdan kijelentette: „A gyalogosok pártján állunk.” Nem tette hozzá, hogy ugyanakkor állami pénzen, luxusautón utazunk. A többes szám természetesen akkori jótevőinket: pártunk és kormányunk hajdani vezetőit takarta. A közlekedés szerencsére ma már megoldható némely önkormányzati cégtől jutányosan bérelt terepjáróval is.
Szóval egy ideig Demszky tekintett ránk, de nem a szokásos széles mosollyal – fehér fogsora nem villogott a plakáton. Ez már magában skandalum. Egy morcos, duzzogó főpolgármester nem lehet a mi emberünk. A feliratokkal együtt végképp nem. Még hogy az emberek a kátyúkat kerülgetik! Meg: „Magából van elegük, uram!” Aztán: „Csak ön után távozom!” Nem nehéz átérezni: a mégoly könynyed irónia is lehet fájó, a humor pedig gyilkos. Különösen, ha a poén telibe talált.
A megoldást keresve a BKV vezetőinek mindenesetre rögtön eszükbe juthatott a Magyar Posta. Erről pedig az, hogy minden részvénytársaságnak van részvényese. A postáé például az ÁPV Rt., ennek részvényeit viszont – a magyar állam képviseletében – a Pénzügyminisztérium birtokolja. Ha így áll a dolog, akkor a mostani képlet is egyszerű: a BKV-nak a fővárosi önkormányzat az egyedüli tulajdonosa. A következő fontos tétel szerint baj esetén a tulajdonos előlép vagy előléptetik. Amikor a posta elvállalta a nem kormány közeli Magyar Vizsla című lap terjesztését, de egy hozzá címzett faxon felfedezte a Fidesz számát, a tulajdonos pénzügyi tárca vizsgálatot rendelt el. S kiderítette: a posta nem sértett meg semmilyen jogszabályt. A kézbesítőtársaság a terjesztés előtt állítólag jogosult volt bekérni a lapot, hogy megismerje a tartalmát. A magántitkot sem sértette meg a terjesztő – a faxos újságot nem a postások adták át az MSZP egyik képviselőjének. Az inkriminált papírlapot nyilván a szél kapta fel, és fújta a szocialista képviselő postaládájába. A mostani esetben az eddigi adatok szerint nem a BKV tulajdonosa, vagyis a helyhatóság vetette le a plakátokat. A közlekedési vállalat maga sietett az események elé, a főpolgármester csak ezután rendelt el vizsgálatot. Az eredményt majd megtudjuk.
Az ügyintézés technikája látszólag mellékkörülmény, ám valójában lényegi kérdés. Az állami és önkormányzati – tehát közösségi – tulajdonú vállalatok részvényeseinek ilyesfajta fellépése vagy az ő fellépésük nélkül, rájuk hivatkozva a cég szerződést sértő magatartása az elhallgattatás technikája egyben. Ez pedig elfogadhatatlan. A lapok, kiadványok tartalmának ellenőrzése, a közlések visszautasítása egyértelműen cenzúra. Ez a reklámok esetében is így van. Demokráciában a közönségnek alkotmányos joga, hogy több forrásból tájékozódjék – megismerje a legkülönfélébb tényeket, nézeteket, álláspontokat. „A vélemény annak érték- és igazságtartalmától függetlenül védelemben részesül” – mondta az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletei alapján az Alkotmánybíróság. Immár klasszikus határozata szerint a sértő, meghökkentő nézőpont sem tiltható be. Ebből következően az európai – s nem világvárosi – norma itt, Budapesten is érvényben van. Jelenleg ugyanis még Európában élünk.
A hazai gyakorlat ugyanakkor messze van az elvektől – legalább olyan messze, mint Budapest Strasbourgtól. A mostani választási kampány ráadásul megerősíti az eltelt négy év keserű tapasztalatait: a balliberális koalíció semmibe veszi minden polgári társadalom alapelemét, a magánszférát, s nem tiszteli sem az egyéni, sem a kollektív szabadságjogokat. Ezzel összefüggésben is érdemes lenne megvizsgálni a BKV szerepét. Először 2003 februárjában az iraki háborút ellenző civil szervezetek tüntetéseinek ügyében hivatkozott a rendőrség a BKV érdekeire. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azért tiltotta meg a Civilek a Békéért nevű tömörülés felvonulását az Andrássy úton, mert a demonstráció – a közlekedésrendészet szakvéleménye szerint – „csökkentené az utazási komfortot, s ezáltal sértené a cég üzleti érdekeit”. Még azt is kimutatták, hogy a környező útvonalakon hány utas nem szállhatott volna fel a cég konkrétan megjelölt járataira a megnevezett megállókban, s ez mekkora bevételkiesést okozott volna. Emiatt nem lehetett az eredeti elhatározásnak megfelelően az úttest egy szakaszán tüntetni – kollektív véleményt nyilvánítani – az iraki háború ellen olyan napon, amikor egész Európa tüntetett.
Hiába változtak azonban az idők és a jogszabályok: a gyakorlat a régi maradt uniós belépésünk, 2004. május 1-je után is. A gyülekezési törvény ugyan a közlekedés aránytalan sérelme helyett már csak akkor engedi meg a tüntetés betiltását, ha a forgalom nem bonyolítható le más útvonalon. Mégis a rendőrség is a BKV szempontjaira hivatkozva akadályozta meg, hogy egy civil szervezet Medgyessy Péter házához vonuljon. Ezúttal azonban a bíróság már nem fogadta el ezt, a BRFK ugyanis nem csatolt semmilyen BKV-s nyilatkozatot, hanem csupán informális tájékozódásra hivatkozott.
A legutóbbi idők fejleményeként – a hatályos alkotmány ellenében – ismét feléledt a pártállami modell: az állam és az önkormányzat vállalata ott áll hivatkozási alapként, ürügyként, eszközként, alibiként minden olyan esetben, amikor a hatalom birtokosainak az övéktől eltérő véleménnyel vagy mondjuk egyenesen a tényekkel kellene szembenézniük. Ezek után valószínűleg hiába is kérnénk, hogy önigazoló vizsgálatok helyett a saját érdekükben is tartsanak végre önvizsgálatot.