A Hűségért

Amióta az ’56-os eszményeket megvalósító, rendszerváltott Magyarországnak Horn Gyula a miniszterelnöke lehetett, azóta a forradalommal kapcsolatban semmin sem lehet csodálkozni. Felháborodni, tiltakozni, lemondóan legyinteni lehet, csodálkozni nem. A rendszer logikája alapján minden megtörténhet. Még az is, hogy az ’56-os Szövetség Pro Fidelia (Hűségért) érdemrenddel tüntessen ki egy volt MSZMP-tag munkásőrt. Ez a nagyvonalú gesztus sokakat felbőszített, még akkor is, ha Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége igazgatója nem személyes érdemeiért lett kitüntetve, hanem – jelképesen – az általa vezetett hitközség kapta az elismerést. Attól még Zoltai mellén díszeleg az ordó, s ne vegye rossz néven, de róla nem a forradalom céljait megőrző hűség jut a nagyközönség eszébe. Valószínű, hogy Zoltai ’56-ban semmilyen aktív tevékenységet nem fejtett ki, de az bizonyos, hogy nem azért lépett be a Munkásőrségbe és a pártba, mert szíve mélyén egyetértett a forradalmárokkal és szabadságharcosokkal. Ezért most utólag nem illik elítélni, de kitüntetni sem kellene. Nem válik javára sem 1956 emlékének, sem a hitközségnek, de még Zoltainak sem. Ebben a felfordult világban Zoltai kitüntetése már nem számít, ki tudja, hány ávós, orvlövész, provokátor, pufajkás, verőlegény, hóhér kapott már kitüntetést, nyugdíjemelést, lakáskiutalást, állami elismerést a szabadságharc idején mutatott példás magatartásáért!? Közeleg az ötvenedik évforduló, ne lepődjünk meg, ha a „közös megemlékezés” érdekében, a „nemzeti egység” jegyében kiderítik arra illetékes véleményformálók, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány egy forradalmi bizottság volt, a Nagy-budapesti Munkástanácsnak meg a Fővárosi Tanács volt a jogutódja.