A kampányufók eljövetele

Nagy bajban vagyok. Nem szeretek gyanús üzleti vállalkozásoknak ingyenreklámot csinálni pavlovi reflexeknek engedve, ha az ügyeletes zseni megnyomja a nyálelválasztási gombot. Az, hogy a gombkezelő egy gátlástalan, amorális lény, aki istenadta íráskészségét célzatos rombolásra használja, csupán elhanyagolható mellékkörülmény. Savanyú a szőlő – mondhatják az összekacsintó kárörvendők, akik a szalonképességet csak az ideológiai ellenlábasokon kérik számon, s amúgy teli szájjal röhögnek, ha az övéik közül feszegeti a decens polgári tűréshatárt valamely programozottan rettenetes kölyök.
Tóta W. Árpád a szokott pimaszoknál is rettenetesebb. Életeleme a provokáció; az pedig, hogy a honi csökevényes polgári kultúra közegében polgárt pukkasztani némiképp visszás tevékenység, legyen a mi Kárpát-medencei nyomorunk. A Hír Televízió Lapzárta című Hyde Parkjából akkor ebrudalták ki, amikor Wojtyla agóniájától megihletve megírta Game over, JP2 című emberkáromlását. („Kiteszik az ablakba, mint egy páfrányt, aztán találgatja a világ, hogy playbackről nyögte-e ki azt a pár mondatot, és mozgatták-e hátulról pneumatikával.”) Ez volt az utolsó köpet a pohárban. Más világvallás esetében már fatvát mondtak volna ki rá, s retteghetnénk az életéért, mint Salman Rushdie esetében, aki viszont néhány klasszissal azért mégiscsak jobban tud írni. Az Index internetes újság azonban nem tagadta meg, sőt a magát vadliberális helyett középutasként pozicionáló Magyar Hírlap is külön rovatot biztosított a számára. Uj Péter indexes főszerkesztő szertelen népszabadságos Szerdáiban minden szabadossága ellenére soha nem lépett át egy bizonyos ízléshatárt: az ifjabb pályatársban talán az általa elérhetetlen tabutörőt csodálta. Csakhogy a tabutörés itt már az embertelenség szférájában jár. Ezt a Magyar Hírlapot tulajdonoló Széles Gábornak is érzékelnie kell: ha a végletesen elfogult Debreczeni József érthető módon vállalhatatlanná vált a számára, Tótavé gyalázkodásai, sértő szándékú minősített durvaságai aligha érdemlik ki egyetértő bólintását. Leplezetlen gyűlölet rejlik mindkét közírás mélyén, s Tótavét aligha menti, hogy a sors kegyeként Debreczenitől születésénél fogva tehetségesebb.
Természetesen Széles Gábor olyan újságot és tévét üzemeltet, amilyet csak jónak lát. Legfeljebb idővel a nemzet egy része majd bojkottálni fogja az újjászülető Ikarust. A megújuló buszgyártásnak persze látszólag semmi köze a politizáláshoz; s mégis van. Ez az írás például azért született február végén, mert Tótavé is ekkorra időzítette legújabb „konkrét” könyvét, melynek címe kifejezetten profán módon messianisztikus: Eljövetel. Ez itt a reklám helye. ISBN: 9637424156. Megjelenés: 2006. február 26. (Vasárnap!?) Oldalszám: 48. (Nem tévedés: mindössze ennyi.) Típus: keménytáblás. (Akár egy képregény.) Méret: 235x310. Ár: 2590 Ft. (Oldalanként tehát több mint ötven forintot kóstál.) A szüzsé: „Magyarországon tombol a választási kampány, amikor valami lezuhan a Hortobágyon. Nem repülőgép és nem meteor: ismeretlen, idegen tárgy. Ufó. A hadsereg körülzárja a helyszínt. Mit lép Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc? Mit szól George W. Bush és XVI. Benedek? Hova áll Kerényi Imre és György Péter, mire készülnek a polgári körök és a fiatal baloldaliak, hogyan reagálnak a kommunisták és a fasiszták? És hogyan tudósít minderről a magyar sajtó? Tóta W. Árpád, az Index publicistája kizárólag kitalált újságcikkekből állította össze könyvét: az olvasó fiktív Népszabadság- és Magyar Nemzet-hírekből, és általában a magyar sajtó kíméletlen karikatúrájából ismerheti meg az eseményeket, amelyek középpontjában a hortobágyi ufó, és annak tükrében a jelenkori Magyarország áll. A történet fősodra mellett befért az albumba sok-sok gonosz kis oldalvágás rögmagyarokról és hazaárulókról, apró hírek és töredékek korunk fő- és mellékszereplőiről. Mindenről, amivel egy mai újságolvasó nap mint nap szembesül, de elképzelni sem tudja, mi lenne abból, ha ezeknek a figuráknak egyszer éles helyzetben kellene helytállniuk. A gondolatkísérlet ijesztő és baljós – de mivel csak mese, mégis rendkívül mulatságos.”
Az ember persze le nem moshatja magáról, hogy a fiktív Magyar Nemzet-hírektől érintve nem eleve rögmagyar és/vagy hazaáruló. De hadd próbálkozzam meg mégis higgadtan leírni a hipotetikus hortobágyi ufótól megihletett opust – mondjuk a reklámozó számítógépes animáció alapján. Aligha vagyok képes versenyezni a látvánnyal, de megkísérlem rögzíteni az ásatag Gutenberg-galaxis számára. A könyvreklámon a Színes Bulvár Lap március 1-jei (!) lapkivágata látható Görög Zita lakásfelújításával kapcsolatban, ám hamarosan megjelennek ufófejjel csereszabatos angyalkák, sőt Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is, amint XVI. Benedek pápa lehulló fejével futballoznak. Gyurcsány és Orbán feje Monty Python-osan helyet cserél a törzseken (ebben gyerekjáték felfedezni a két politikus közötti élő donoros epeátültetést fantáziáló eszement csurkista gondolat hatását), ám Orbán ráadásul még bele is fejel a szentatya arcába. A komputervarázslat félreérthetetlen utalás arra: Tótavé a lengyel pápa elleni halottgyalázó támadással váltott ki szélesebb körben kétes értékű figyelmet, s a kirobbanó üzleti sikert ezen a mezsgyén rendületlenül továbbmenetelve kívánja garantálni.
Nehéz e XXI. századi alkalmazott műalkotás ismeretében bármi továbbit mondani, azzal meg nem kívánom a személyiségzavaros publicistát hiú ábrándokba ringatni, hogy egyfajta silányított, fénymásolt Antikrisztusnak bélyegezzem. Voltaképpen szomorú vagyok. Az illetőt egy ízben, egy közös tévévitát követően még fuvaroztam is az autómmal, s akkor úgy hittem, sikerült valamelyest mélyíteni sekélyes világképén, amely a mindenhatónak gondolt tekintélyellenességet nagyjából a sztálini típusú antiklerikalizmussal vélte üdvözítőnek megtestesíteni. Van olyan rendellenesen működő elme, amely a jelek szerint reparálhatatlan. Ennek nincs köze készséghez vagy tehetséghez. Hirtelen a határozottan lángészgyanús Lukács György jut eszembe, aki a Tanácsköztársaság népbiztosaként egy vasúti kupéból megtizedeltette a dezertálni szándékozó vöröskatonákat, de született humanista lévén hátat fordított a piszkos munkát bonyolító kivégzőosztagnak. Érvényesek és maradandóak ettől például a kertművészetről írott esztétikai fejtegetései? Hát persze. Ha a Tótavé-összest a perverz utókor összegyűjti, bizonyára abban is fellelhetők lesznek majd bizonyos, ma még feltérképezhetetlen nemes, fölöttes szándékok. Csak éppen akiket megtizedeltek a sínek mellett, azoknak már nem lesz módjuk e szellemi vívmányokat a maguk történetfilozófiai összefüggéseiben méltányolni.
Az ég óvjon attól, hogy bármilyen kontextusban cenzúráért kiáltsak. Csupán azt szeretném, hogy akik Tótavé Eljövetel című politikai pamfletjében, s általában véve szabadelvűnek vélt ámokfutásában segédkeznek, ne higgyék azt, hogy ők háttal ülnek a kivégzőosztagnak.