Elnök úr a nyári elnökválasztó közgyűlésen, jelölti beszédében vallási megújulást sürgetett. Ön úgy gondolja, hogy ez érdemlegesen szolgálná a zsidó emberek javát?
– A zsidóság az én felfogásom szerint vallási gyökerű, vallásossága és sajátos népisége nem választható el egymástól. Ha egy bárhol élő zsidó diaszpóra elveszíti vallását, tagjainak előbb-utóbb önnön népiségéhez is megszűnik a kötődése, és két-három nemzedék alatt maga a szétszóratásban élő csoport megszűnik.
– Nem ilyen tömeges vallásvesztés történt a zsidók körében a négy évtizednyi diktatúra alatt? És most mégis azt halljuk: reneszánszát éli a zsidó közösség.
– Az ateista állapotokat nehéz összevetni a maiakkal. Mindenesetre a demokratikus keretek lehetővé tették, hogy kiderüljön: vajon egykor valaki azért nem vallotta meg kötődését, mert az már korábban elvesztett, vagy azért nem vallotta meg, mert félt.
– Mégis, mintha egyszerre volna megfigyelhető az identitás erősödése és a vallási fellendülés hiánya.
– Ez így nem fogadható el. A kádárista időkhöz képest húsz-harminc százalékkal többen járnak el a zsinagógákba. Azért mondom mégis, hogy vallási megújulásra van szükség, mert ahogyan a magyar népesség egyéb részeiben, úgy nálunk is nagy szellemi szekularizáció játszódott le – évszázados léptékben. Nem túl nagy a diaszpórán belül a valláshoz kötődők aránya. Bár a vidéki hitközségek szava így vagy úgy, de eljut a körzetükben élő zsidók szinte mindegyikéhez, a fővárosi zsidóság esetében ez az arány mindössze öt-hét százalék. Márpedig a zsidók túlnyomó többsége Budapesten él.
– A zsidó felekezet meghatározó szervezete, a Mazsihisz, kifejezetten világi vezetésű. Dominálhat-e benne úgy a vallási töltet, mint a keresztény egyházakban?
– Az ezernyolcszázas évekből származó történelmi örökség, hogy a magyarországi hitközségeknek és azok szövetségének világi vezetése van. De vallási kérdésekben a rabbik illetékesek.
– Az MSZP-s Suchman Tamás miniszterelnökségi államtitkár Mazsihisz-alelnökké választása alapján is nem okkal mondhatja bárki: a Mazsihisz „balra húz”?
– A Mazsihisz, hogy úgy mondjam, semleges terület, nem foglalkozik pártpolitikával. Nagyon sokfajta nézetű egyén található a taghitközségeinkben és a szövetség közgyűlésében egyaránt. Ami Suchman Tamást illeti, őt én kiváló embernek tartom, olyan lánglelkű zsidónak, aki sokat is tesz a közösségért.
– Nem lesz mégis több kára, mint haszna az ő porondra kerülésének?
– Azt gondolom, egy demokratikus döntés után a haszon és a hátrány méricskélését el kell vetnünk. Megjegyzem, a titkos szavazás eredménye meglehetős kiegyenlítettséget mutatott e kérdésben, hiszen a másik alelnökjelölt csak néhány vokssal maradt el a győztestől.
– Miért az a közvélekedés mégis, hogy a baloldali reflexek erősebben élnek a Mazsihisz háza táján?
– A kiindulási pontot kell megnézni. A hitközségekben dominánsan vannak jelen azok, akikben ott él a holokauszt szörnyűségeinek kollektív emléke. Ez a sorsközösségi élmény a zsidó közösség egyik csoportformáló tényezője. Az említettek miatt tény, hogy sorainkban számosan azokhoz a pártokhoz vonzódnak, melyekről azt tartják, a legegyértelműbben állnak szemben a húszas-harmincas-negyvenes évekbeli torz eszmékkel. Ez egy hazai sajátosság, hiszen Franciaországban, Angliában, Amerikában minden fordítva van. Ott éppen a konzervatív pártok vannak látványosan jóban Izraellel, s ítélik el markánsabban a holokauszt borzalmait és az ahhoz vezető ordas eszméket.
– Lehet-e a fő ellenzéki erőt és vezetőjét, aki nemrég Izraelben tett eredményes utat, és rendre elítéli a zsidók múltbeli kitaszítását a nemzetből, kirekesztőnek tartani? Azért is kérdezem, mert ön állítólag roszszallotta, hogy Orbán Viktor nyári bálványosi beszédét – mivel metaforikusan a genetika szót is használta – rasszizmusként értelmezték a kormányoldalon.
– Erőltetett kísérlet volt a pártelnök úr említett, talán nem túl szerencsés szóhasználatát összemosni a fajgyűlölettel. Nem hiszem, hogy bármiféle rasszista szándék vezette volna vagy vezetné Orbán Viktort.
– Hogyan gondol vissza az 1998–2002 közötti ciklusra, a jobboldali kormányzat és a Mazsihisz kapcsolatára?
– Összességében teljesen korrekt volt. Konkrét kérdésekben azonban komoly feszültségek is kialakultak, például anyagiak kapcsán. Hozzáteszem, a zsidó egyéni kárpótlás terén jelentkező feszültség még a Horn-kormány idejében alakult ki, mert az akkori MSZP–SZDSZ-kormány nem oldotta meg ezt a kérdést. A Fidesz– FKGP-kabinet szerintünk elégtelen megoldást kínált; úgyhogy ez az ügy csak Medgyessy Péter idején zárult kielégítő eredménnyel. Egy másik feszültséget indukált, hogy az előző ciklusban sohasem tudhatta a magyarországi zsidóság, milyen viszonyt ápol a kormánykoalíció a parlamentbe bejutott, zsidóellenes nézeteket valló párttal.
– A Fidesz nem határolódott el nap mint nap egy másik párttól, a balliberálisok vezényszavára. De az nem furcsább, hogy Zoltai Gusztáv kitüntetést kapott egy ötvenhatos szervezettől, miközben elismerte lapunknak: munkásőr volt; továbbá hogy ő 16 évvel a rendszerváltozás után is a Mazsihisz ügyvezető igazgatója?
– A kitüntetést nem kérte, hanem kapta, akik adták, azok nyilván ismerték az életútját. Ügyvezető igazgatónak pedig a rendszerváltás után, 1991-ben választották.
– A felekezetek közötti bizalmat erősítette, hogy decemberben önök a három keresztény egyházzal együtt álltak ki iskoláikért, a kormány finanszírozási gyakorlatával szemben.
– Azt tartja a mondás: üres konyhában bolond a szakácsné. Igen, a kormány téves döntéseket hozott év végén, még akkor is, ha az államkassza helyzete késztette megszorításokra. Feltehetően azt gondolták a minisztériumokban, hogy a felekezeti intézmények területétől várható a legkisebb közegellenállás. Megindult egy játék a számokkal, kiszámítási módokkal, de nekünk, történelmi felekezeteknek nyilvánvaló volt, hogy a mi iskoláinknak, szociális intézményeinknek jut a kevesebb. A zsidó felekezet sem mondhat le arról az állammal kötött szerződésben rögzített jogáról, hogy ugyanazt a támogatást kapják közfeladatokat ellátó intézményei, mint az államiak. Ezért vállaltunk közös tiltakozást a katolikus és a protestáns egyházi vezetőkkel.
– Az egyházi iskolák tüntetése után ön külön, nyílt levélben bírálta Magyar Bálint oktatási minisztert, amiért el akarta tiltani a gyermekeket a demonstráción való részvételtől. Voltak zsidó felekezeti iskolába járó diákok a Felvonulási téren?
– Tudtommal nem. Én azért emeltem fel a szavam, mert a miniszter úrral ellentétben úgy gondolom: lehet olyan rendkívüli helyzet, amely felülírja az általános szabályokat. Általában nem helyes a tanulókat az utcára vinni, de ha mondjuk Irán megtámadná Izraelt, ne vihetnénk a nagykövetség elé tanulóinkat, arra nevelve őket, hogy álljanak ki igazukért, vallásukért?!
– A hazai zsidóknak Izrael hasonlóképpen anyaország, mint mondjuk a székelyeknek Magyarország?
– Nem azonos a két eset. Viszont teljesen érthető, hogy egy diaszpórában élő zsidót közelebbről érint egy közel-keleti hír, mint egy belső-ázsiai. Ám talán még közelebbről érinti mondjuk egy kolozsvári esemény – már ha magyarországi zsidóról van szó, akinek kettős az identitása, anyanyelve pedig magyar.
– Amikor kiderült, hogy némelyek nemzeti kisebbségként szeretnék bejegyeztetni a honi zsidóságot, a Mazsihisz elsőként szögezte le: ellenzi ezt. De hol a probléma, ha senkinek sem volna kötelező részt venni egy zsidó kisebbségi önkormányzati rendszerben?
– Ki kell mondanom: a zsidóság nemzeti kisebbségként való megjelenítésének kezdeményezése hosszú idő óta a legveszélyesebb támadás közösségünk ellen. A most aláírásokat gyűjtő emberek akarva-akaratlanul egy másfél évszázados történelmi folyamatot akasztanának el. A magyarországi zsidók túlnyomó többsége ugyanis nemzedékről nemzedékre magyar nemzetiségűnek vallja magát. A kezdeményezők azt kérik, hogy törvény mondja ki: nemzetiség a zsidó. Ezzel minden hazai zsidót választásra kényszerítenének: mondd meg, zsidó vagy-e, és ha igen, milyen zsidó, nemzetiségi vagy nem nemzetiségi? A magyar nemzethez való kötődésünkre jó példa nagyapám testvére is, aki a Felvidéken lakott, és lelkes pártfogója volt az elszakított országrészek visszacsatolásának, és nézeteitől még azután sem tántorodott el, miután Horthy katonái bevonultak, és meg nem botozták őt mint „büdös zsidót”. Mindezért tehát azt mondom, a magyarországi zsidóság törvényi definiálása bűn volna.
– Arról hogyan vélekedik, hogy Horn Gábor SZDSZ-ügyvivő olyan ünnepi üdvözlőlapot küldött szét, melynek illusztrációja egy menórából csüngő karácsonyfa?
– Szerencsétlen ötlet volt. Az lett volna a szép, ha a karácsonyfa és a menóra egymás mellé lett volna helyezve.
origo.hu
Szokatlan keresztnevek hódítanak: így változik a névadási trend
