Álláskereső ország

Az elodázhatatlan államháztartási szerkezetátalakítás, az euróbevezetés és az ikerdeficit problémája után ismét nagypolitikai téma lett a munkanélküliség, illetve az e téren születő „statisztikai magyarázatok”. Miközben a kormánypártok a munkanélküliség alakulása kapcsán „érezhető pozitív folyamatokról”, illetve javulásról számolnak be, addig az ellenzék azt hangoztatja: a szocialistáknak nem sikerült teljesíteniük a 2002-es, 400 ezer új munkahely megteremtéséről szóló választási ígéretüket, illetve a kormány cenzúrázza az adatokat. Eközben a munkanélküliségi ráta folyamatosan emelkedik. A mutató egy év alatt csaknem egy százalékponttal nőtt, jelenleg 7,3 százalékos. A statisztikák szerint négyszázezer állástalan van az országban, s Budapestet leszámítva minden régióban kedvezőtlenebb a foglalkoztatási helyzet, mint egy éve.
De nézzük, mi a helyzet Nyugaton! A régi uniós tagállamokban, vagyis az eruróövezetben átlagosan 8-8,5 százalék körül alakul a munkanélküliség. Szakértők szerint Európa néhány éve ugyanabban a körben forog: a nagy munkanélküliség rontja a fogyasztói bizalmat, az pedig érezhetően fékezi a gazdasági növekedést. A munkáltatók erre költségcsökkentéssel, azaz leépítésekkel, termeléskihelyezéssel reagálnak, aminek tartós következménye a gyenge lakossági kereslet.
Első pillantásra tehát nem is állunk olyan rosszul, mármint a mutatót tekintve. De nem szabad elfelejteni, hogy a hozzánk hasonló lélekszámú országokban a ráta alacsonyabb. Szomszédunkban, Ausztriában például 5,5-6 százalékos a munkanélküliek aránya. A szóban forgó nyugat-európai arányt ugyanakkor a nagy csúcstartók – Németország és Franciaország – „lehúzzák”. Ha tehát az utóbbi kettőt kivennénk a statisztikai kosárból, más volna a helyzet az euróövezetben. Ám ez még hagyján. Ha ugyanis a foglalkoztatási és az aktivitási rátát vizsgáljuk (vagyis azt, hogy a népességen belül lakosságarányosan hányan dolgoznak), a helyzet bizony lehangoló. Tudniillik a magyarok alig negyven százaléka adózik, illetve dolgozik. Még egyszerűbben: a tízmilliós lélekszámú országból négymillió ember rendelkezik rendszeres, napi munkával. Ez olyan elképesztően rossz arány, hogy e téren a tőlünk csak kategóriákkal fejletlenebb gazdasági helyzetben lévő Románia képes hasonlóan negatív eredményt felmutatni.
Eközben az átlagembert nemcsak a „helyzet” sokkolhatja, hanem a munkaerő-piaci kifejezések áradata is, hiszen nap nap után definiálni kell, hogy ki számít például munkanélkülinek. Az, akit regisztrálnak a munkaügyi központok városi kirendeltségei, vagy az, akit a Központi Statisztikai Hivatal tart nyilván? Létezik természetesen harmadik verzió is, ez pedig az európai uniós kimutatás. Valóban ilyen bonyolult lenne a dolog? Az átlagember amúgy azt sem érti, miért okoz nagypolitikai problémát, ha a legnagyobb ellenzéki párt vezetője teljes foglalkoztatottságról beszél, hiszen a kormány szakminisztere, Csizmár Gábor is ezt szorgalmazta a Napi Gazdaságban. Mellesleg a szóban forgó munkaügyi fogalom nem azt jelenti, hogy mindenkinek dolgoznia kell, mint anno a szocializmusban, hanem azt, hogy aki akar, találjon magának munkalehetőséget ebben az országban. De beszéljünk végre a lényegről. A Fidesz általi munkaerő-piaci vád sajnos nagyon is életszerű: 2002-ben valóban 400 ezer új munkahely megteremtéséről szóló választási ígéretet tett az MSZP, s ezt bizony nem sikerült teljesíteni. 2002 májusától 2006 januárjáig 5,7 százalékról 7,3 százalékra nőtt a munkanélküliség Magyarországon. Négyszázezer új munkahely helyett négyszázezer magyar munkanélküli van, s minden ötödik pályakezdő fiatal állás nélküli. A munkanélküliség növekedésén túl a többgenerációs és a tartós munkanélküliség, valamint a pályakezdő fiatalok és az ötven év felettiek állástalansága jelenti a legnagyobb problémát. Vagyis, nemcsak azzal van gond, hogy hazai viszonylatban túl magas a 7,3 százalékos ráta, hanem azzal is, hogy kialakult a többgenerációs munkanélküliség. Ez nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy azokban a családokban, ahol a szülőknek nincs munkájuk, nagy valószínűséggel az ott nevelkedő gyerekek is állástalanok lesznek. Különösen aggasztó, hogy a pályakezdők körében jelenleg közel húszszázalékos a munkanélküliség, és az állástalan huszonnégy éven aluli fiatalok száma mintegy hatvan százalékkal emelkedett ebben a kormányzati ciklusban.
Szakértők szerint nemcsak „államháztartási kérdés” a foglalkoztatottság jelentős növelése, hanem társadalmi is, hiszen egy országot, egy nemzetet alapvetően meghatároz a munkához való viszonya. Az osztrákoknál épp fordított arányú a lakosság aktivitása, szóval van hová fejlődnünk. Ráadásul uniós előírás is a foglalkoztatás növelése: a lisszaboni stratégia erről szól. A megoldások egyike lehet(ne) a jelentős mértékű járulékcsökkentés. Abban ugyanis mindenki egyetért, hogy ha csökkennek a közterhek, több lesz a munkahely, fehéredik a gazdaság. Drasztikus köztehercsökkenés után a Horn-kormány idején is felpörgött a gazdaság: gondoljunk csak a társasági adó kulcsának megfelezésére. S így volt ez a Fidesz kormányzása alatt is, amikor 39 százalékról 29 százalékra csökkent a tb-járulék. A kormánypárti jóslattal ellentétben a tapasztalatok azt mutatják: nem omlott össze a tb-kassza, nem maradtak el nyugdíjkifizetések. Akárhogyan is, az unió országai közül Magyarországon az egyik legmagasabb a munka terhe, vagyis olyan tehercsökkentésre van szükség, ami a munkahelyteremtést határozottan elősegíti. Példaként hozhatjuk fel Hollandiát, Dániát vagy Írországot. Ezek azok az uniós országok, amelyek hasonló cipőben voltak, mint Magyarország: hasonlóan magas volt a munkanélküliség, viszonylag alacsony a gazdasági növekedés, s nagy az államháztartási hiány. Esetük azt mutatta, hogy ezt a három tendenciát járulékcsökkentéssel, aktív munkaerőpiaccal meg lehetett állítani. Több százezer új munkahely létesülhetne egy ilyen határozott és jelentős járulékcsökkentés következtében. A másik megoldás a kis- és közepes vállalkozói szektor protekcionálása, állami megsegítése például a közbeszerzések révén. A nyugati országokban az a gyakorlat, hogy egy kiírásnál az adott ország jelentkező vállalkozói nyernek.
Végezetül, nézzük, mi a mostani négyéves ciklus eredménye. Nos, a kormány a munkanélküliség csökkentése érdekében csupán annyit tett, hogy leváltotta a foglalkoztatási miniszterét, tanulmányt íratott a kérdésről, létrehozott egy hatáskör nélküli testületet – a gazdasági és szociális tanácsot –, valamint álláskeresőkre keresztelte át a munkanélkülieket. Egy csapásra megoldódott hát a probléma: nincsenek már munkanélküliek hazánkban. Csak álláskeresők. Ők viszont egyre többen…