Besúgók, beszervezők, kampány

Eljött az SZDSZ ideje. No nem az országa – az még várat magára, bár nem kizárt, hogy egyszer elérkezik. Két hónappal a választás előtt, az Országgyűlés utolsó ülésszakán Fodor Gábor mindenesetre módosító indítványt nyújt be az ügynöktörvényhez. Megpróbálja besöpörni annak a hisztériának a hasznát, amelyet az elmúlt napokban keltettek a hazai médiumok.
Az ügynökügy: örök téma. Ki volt besúgó, beszervező, aljas és gerinctelen ember. Különösen azok közül, akik az idők múltán valamelyes hírnevet szereztek, sikert értek el – nem utolsósorban jellemtelen magatartásukkal. No és lehet-e valaki tettes és áldozat egy személyben? Érdekes, felkavaró kérdések, mélyen érinthetik a dráma iránt fogékony publikumot. Márpedig a publikum nagy része fogékony a drámákra. A dráma, a tragédia lelki szükséglet: az emberek szeretik a porban látni azokat, akik korábban a csúcson voltak, akikre mindenki más felnézett, felnézhetett. Erre bátran lehet építeni egy jó kampányban. S most kampány van.
Az SZDSZ – a közvélemény-kutatók jelzései szerint – távolról sem lehet biztos abban, hogy bejut a parlamentbe. Gyurcsány Ferenc ugyanis új helyzetet teremtett a számukra is. A liberális párt hajdani gazdasági hátterét alkotó erők már rég beálltak a miniszterelnök mögé, s a párttal szimpatizáló magánszemélyek is egyre inkább benne látják a maguk emberét. Alighanem csupán a romantikus lelkületű elkötelezett hívek támogatják még mindig az SZDSZ-t, emlékezve a rendszerváltás körüli szép időkre.
Noha kampány van, az SZDSZ szavát a provokatív plakátokat leszámítva alig hallani. Fodor Gábor tehát most az ügynöktörvény módosítását javasolja, kiemelve, hogy a közszereplőkké átminősítendő egyházi emberek kötelesek lennének számot adni a múltjukról. A kezdeményezést alapos előkészítés előzte meg. Levéltári kutatás, tényfeltáró cikkek, majd további elemzések, megnyilatkozások, hozzászólások jobbról és balról. Kifakadások egészen a hisztériáig. Ártott-e, aki nem ártott, és fordítva. Miért egyenként kerülnek elő ezek az esetek, miért nem egyszerre öntik elénk az egészet? Hatalmas felzúdulás, nagy lelki megrázkódtatások – maximum néhány tucat értelmiségi körében. Műbalhé a javából. Ám ha az ember a tényeket nézi, azt mondhatja a felzaklatott lelkűeknek: tessék szépen lehiggadni. Tessék tudomásul venni, hogy a jelenlegi alkotmányos helyzetben semmiféle lehetőség nincs az ügynökdossziék egyidejű felnyitására. Tessék azzal beérni, hogy a saját spiclijét mindenki megismerheti. A másét azonban csak akkor, ha a volt besúgó most közszereplő, s ráadásul hozzájárul a tények nyilvánosságra hozatalához. Az Alkotmánybíróság (AB) tavaly októberben mondta ezt ki legutóbb, immár negyedik alkalommal a rendszerváltozás óta. A személyes adatok védelme ugyanis mindenkit megillet. Nagy hiba lenne ezen változtatni. Nem az ügynökök miatt, hanem tőlük függetlenül. Az állam – meg jó néhány gazdasági szereplő, szolgáltató – amúgy is lépten-nyomon megpróbálja minden alkotmányosan védett magántitkunkat kifürkészni. Az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát lehetővé tévő jogalkotás alapjaiban kérdőjelezné meg alkotmányos berendezkedésünket. Ennyit nem ér az ügynökügy.
Maga Sólyom László, az AB volt elnöke – a jelenlegi ítélkezés megalapozója – mondta azt közvetlenül államfővé választása előtt egy előadáson: nem pártolná, hogy az alkotmányos szabályokat napi politikai érdekből módosítsák. Példaként a gyűlöletbeszéd büntethetővé tételét és az ügynökügyet említette.
Fodor Gábor javaslata egyértelműen a napi politikát, mi több, az SZDSZ választási sikerét szolgálja. Ennek eszköze az Oscar-díjas filmrendező és a volt prímás érsek aktájának kinyitása is. A szabad demokraták nagy gyakorlatot szereztek a titkosszolgálatok titkainak kiteregetésében. A párt csak ebben a ciklusban a második hasonló akciót indítja el. Az elsőt a kormány megalakulása után, a D–209-es személy nyilván nem véletlen leleplezését követően kezdeményezte. A párt akkor a pozícióját erősítette azzal, hogy nem hagyta megbukni Medgyessy Pétert. De nem állt meg itt. Bőhm András (SZDSZ) önálló képviselői indítványára az Országgyűlés határozatot fogadott el vizsgálóbizottság felállításáról. Ennek vezetői posztját köztudomásúan a szabad demokrata Mécs Imre kapta meg. A testület hónapokig kutakodott a rendszerváltozást követő kormányzati tisztségviselők titkosszolgálati kapcsolatai ügyében. Derüljön ki, hogy a másik oldalon is voltak együttműködők. Végül 2003-ban az Országgyűlés határozatát és a bizottság egész ténykedését jogsértőnek nyilvánította az Alkotmánybíróság. A koalíció ezután törvénytervezetet dolgozott ki az ügynökügyek nyilvánosságáról, de tavaly októberben ez a jogszabály is a semmisség sorsára jutott.
A mostani, újabb reménytelen nekifutást persze lehet támogatni az SZDSZ iránti szimpátián kívül, meggyőződésből is. Lehet azt mondani, kerül, amibe kerül, tudjuk meg végre, kik voltak a besúgók. Ezzel azonban még mindig csak a belső elhárítás viselt dolgait ismerhetnénk meg. Azon csodálkozhatnánk évekig, amit most is tudunk, hogy voltak, akik önként jelentettek, a besúgás emellett a spicliknek előnyökkel járhatott, áldozataikat pedig hátrányos helyzetbe hozta. Az aljas mechanizmust működtető pártállam ma is szalonképes vezéralakjai, rokonai, elvtársai azonban továbbra is háborítatlanul ülnének a maguk posztjain: a kapitalizmus gazdasági, politikai irányító tisztségeiben. S osztogatnák a tanácsokat, mint egykor: miként kell másoknak illendően élniük. Jól mutatja ezt az anomáliát Horn Gyula egykori miniszterelnök nyilatkozata: őt nem érdekli, hogy az átvilágító bírák szerint érintve volt az ügynökügyben azzal, hogy jelentéseket használt fel. Őt ennek tudatában választották meg kormányfőnek. Nem távozott tisztségéből akkortájt Gál Zoltán és Csehák Judit sem.
Egyértelmű tehát, hogy kollektíven most már csak a besúgók, beszervezők, tartótisztek egy csoportján lehetne elverni a port. Ők azonban, ha kellően fontos emberek, lebuknak majd egyenként, kiszivárogtatás útján is. Csak ki kell várni. Az ügynöktörvény arra nem alkalmas, hogy kiküszöbölje a rendszerváltozás mindinkább kiütköző tökéletlenségeit. Azt, hogy a régi hatalmi elit és főként hatalomgyakorlási mód a nyakunkon maradt.
Az ügynökügy tisztázása, a törvénymódosítás támogatása nyilvánvalóan azt jelentené, hogy a választásig hátralévő idő ennek a 15 éve vitás kérdésnek a boncolgatásával telne el. Ez kötné le a választók egy részének figyelmét is. Az SZDSZ és egyben az MSZP kampányában vennénk tehát részt. Amiből az egyházak diszkvalifikálása aligha maradhatna ki. A kérdés végül, abszurd módon, valóban az maradna, kinek az országa jön el. Ha Gyurcsány győz, a hajdani hálózat hajdani működtetőinek utódait négy év múlva kirobbantani sem lehetne a gazdaság, a politika, az igazgatás meghatározó posztjaiból. Arról ne is beszéljünk, mit kínálna egy ilyen konstrukció a polgári érzelmű embereknek.