Az EU-csatlakozási szerződésnek megfelelően az EU-tagállamok átmeneti szabályozásokat alkalmazhatnak a csatlakozó országokkal szemben a munkavállalók szabad áramlásával kapcsolatban. A tagállamok tehát maguk dönthetik el, hogy nemzeti szinten hozott intézkedéseikkel milyen mértékben nyitják meg munkaerőpiacukat.
Magyarország Ausztriával, Németországgal, Franciaországgal, Svájccal és Luxemburggal kötött olyan kétoldalú megállapodást, amely szerint a szerződött országok a meghatározott kvóta erejéig „áramoltathatják” egymás között a munkavállalókat.
Az újonnan csatlakozott országok általában elvi kérdésnek tartják, hogy állampolgáraik szabadon vállalhassanak munkát, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy még a keretszámokat sem sikerül betölteni. Ausztria viszonylatában ebben szerepet játszik az a tényező is, hogy Bécs hazánk csatlakozása óta már csak 50 hétre ad munkavállalási engedélyt, nehogy alkalmaznia kelljen azt a szabályt, miszerint ha egy új tagország állampolgára egy másik EU-tagállamban legalább egyévnyi folyamatos munkaviszonyt tud igazolni, akkor az adott országban a továbbiakban szabadon dolgozhat. A szomszédunkkal kötött ingázói egyezmény továbbra is él, ám a szakmai és nyelvi ismeretek fejlesztését célzó állások betöltésére meghatározott kétezer fős kvótából ezret sem töltöttek be. A németországi keretszám szintén kétezres, ám csak valamivel több mint háromszázan pályáztak. A háromszázas francia keret kitöltésére 50-en, a százas svájciéra pedig 33-an kértek engedélyt. Luxemburgba egyetlen pályázat sem érkezett.
Annyi bizonyos, hogy az új tagállamok semmilyen veszélyt nem jelentenek Nyugat-Európára nézve, elvégre piaci jelenlétük mindössze 0,4 százalékos. Talán éppen ezen felbuzdulva fontolgatja Finnország, Portugália, Spanyolország és Belgium is, hogy Londonhoz, Dublinhoz és Stockholmhoz hasonlóan a „tűz közelébe engedi” az újoncokat is.
origo.hu
Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!
